A magyar értelmiséget megosztó, úgynevezett filozófusbotrányok mögött nem minden esetben az a sokszor hallott indok áll, hogy a jobboldal le akar számolni a baloldali értelmiségiekkel. Legalábbis így is értelmezhetők Demeter Tamás filozófus szavai. A Cambridge-et és Berlint megjárt szakember szerint a botrányok miatt Magyarországon a teljes filozófustársadalom válságba jutott, és a viták ellenére sem látható, hogy miként lesz nemzetközi színvonalú a felsőoktatási elit a bölcsészet- és társadalomtudományi diszciplínák többségében.

A fiatalok, különösen az állami gondozottak egzisztenciateremtése teljesen megoldatlan Magyarországon. Egy alapítványi kezdeményezés a pénzügyi szférát köti össze a gyermek­vé­delem­mel: a gyerekek életkezdési és otthonteremtési támogatását „megforgatva” rentábilis bérlakás­programot indított be, hogy az állami gondozásból kikerülőket „sínre tegye”. Programjuk nem csak ezeknek a fiataloknak nyújthat perspektívát.

A világon egyedülálló vállalkozásba fogott amatőr festőművészként Corvus-Kora Róbert lökösházi építési vállalkozó. Tíz gigantfestmény-ből álló, a magyar és a világtörténelem meghatározó pillanatait megjelenítő sorozatot készítene, amelyeket hatalmas csarnokban állítana ki. A panorámaképekből négy már elkészült: ezek a honfoglalást, István megkoronázását, Hunyadi Mátyást és a magyar holokausztot jelenítik meg.

A kérdés a legkevésbé sem szónoki. Hogy a Fidesz-kormánynak fogalma sem volt, mihez kezd a hatalomátvétel után a szakpolitika frontjain, az nagyon hamar kiderült - hiszen minden energiáját felemésztette a demokratikus intézményrendszer megszállása, illetve az alkotmányos garanciák törvényerőre emelt lebontása -, de arra azért senki nem számított, hogy egy év elteltével is nagyobb lesz a káosz, mint korábban bármikor.

A napokban látott napvilágot a hír, miszerint néhány, az aranybefektetésben kulcsszerepet játszó személy, így például Soros György is csökkenti a nemesfém-befektetéseit. Erre a hírre nemcsak az arany árfolyama reagált érzékenyen, de az ezüst is mélyrepülésbe kezdett.

A képvisel-testületeknek május végéig kell hivatalosan eldönteniük, hogy átengedik-e a kialkudott iskolákat az egyházaknak vagy sem. Ha csak rajtuk múlik, szívesen túladnak rajtuk, bár több helyen komoly társadalmi ellenállásba ütközött a fenntartóváltás ötlete. Az egyházak pedig nem tolonganak a hátrányos helyzetŐ iskolákért, még ha szakértk szerint nem is nekik, hanem az államnak kellene gondoskodnia az esélyteremt oktatásról.

Négy forint kilométerenként! Az alternatív hajtású jármŐvek ilyen olcsóvá teszik az utazásunkat – ha élni tudunk a lehetséggel. A gyri, hatodik alkalommal megrendezett Széchenyi Futamon hetven jármŐ rajtolt, demonstrálva a tényt, hogy a drága benzin vagy gázolaj helyett a sŐrített hidrogén vagy az elektromos áram is csodákra képes.

Görögország, Írország, majd Portugália után Spanyolország is felkerülhet a mentcsomagot igényl EU-tagállamok listájára.

A mai Magyarországon az embert mindinkább hatalmába keríti az érzés, hogy az intézményesített idiotizmus világában él. Egyfajta speciális bolondokházában. Ahol a legtöbben a kiszolgáló személyzet tagjaiként működünk – alkalmazottai vagyunk az államnak, amelyet olyan politikusok irányítanak, akik egyszersmind az ápol­tak szerepét játsszák. A mi dolgunk, hogy meghallgassuk őket, bármit is beszélnek, és úgy tegyünk, mintha értelmes, racionális és a valóságban gyökerező mondandójuk volna; holott pontosan tudjuk, hogy jobbára összevissza szövegeiknek nincs kohéziója, s legfeljebb arra valók, hogy hamis látszatokat teremtsenek. Ők kamuflálnak, és imitálják a kormányzást, mi meg színleg elfogadjuk mindezt, elemezzük a kommunikációjukat, és úgy teszünk, mintha még találhatnánk benne valamit, ami a realitásokra emlékeztet.Amikor például Matolcsy György a Széchenyi Klub keddi ülésén megint előadta, hogy gazdasági szabadságharcot folytatunk, sőt: „élet-halál harcot” vívtunk az IMF-fel, míg végül sikerült „kipaterolni” azt az országból – nos, akkor méltán vontuk le a nemzetgazdasági miniszter szavaiból azt a következtetést, hogy a totális őrület immár fokozhatatlan. Matolcsy ugyanis nem színészalkat, hanem prófétai figura; nem alakít, hanem átszellemül, végzetesen önmaga hatása alá kerül, s láthatóan elhiszi a saját vízióját. És ez sokkal rosszabb, mintha cinikusan hazudna, mert utóbbi esetben volna rá némi esély, hogy előbb-utóbb jobb belátásra tér, és a körülmények kényszere alatt lényegi korrekció­kat hajt végre.Fájdalom, erre nem számíthatunk. A miniszter minden jel szerint végleg elvesztette a valóság érzékelésének képességét, s ezért a legcsekélyebb gátlás nélkül képes kiállni egy olyan szakmai közönség elé, amelynek egyedei tökéletesen tisztában vannak a kormányzati szintre emelt koncepció hamisságával. Legfeljebb ők is részt vesznek a játékban; úgy tesznek, mint a sárga házban, ahol nem illik kétségbe vonni a magát Napóleonnak képzelő beteg téveszméjét. Mert mit is mondhatnának, amikor Matolcsy prosztó hangon ül diadalt a Valutaalap felett?  Persze, már csak az önbecsülés okán is felállhatna valaki a publikum soraiból, és emlékeztethetne arra, hogy az IMF a legnagyobb baj idején dobott nekünk mentőövet, mégpedig nem ellenünkre, hanem a mi kérésünkre; és a készenléti hitelről csak akkor mondtunk le, amikorra képesek lettünk a piacról finanszírozni magunkat. Valaki elmondhatná, hogy szó sem volt itt semmiféle „kipaterolásról” – Matolcsy arrogáns nagyképűsködésével szemben az igazság az, hogy az új kormány azért nem hosszabbította meg az IMF-szerződést, mert szükségtelenné vált: Bajnaiék ugyanis már korábban megszilárdították a befektetői bizalmat.De hát az egybegyűltek tapintatosan hallgatnak, és Matolcsy tovább veri a mellét. „Megtettük és jól jártunk” – mármint azzal, hogy megmutattuk: van élet az IMF-en kívül –, és „saját utunkon, saját ütemezésünkben tudjuk csökkenteni az államadósságot”, mondja dölyfösen, hangsúlyozva az adósságcsökkentésben való civil részvétel fontosságát. Tudniillik a rendezvény célja voltaképpen ennek a mozgalomnak az elindítása; egy plébános magánfelajánlása nyomán kellene odáig buzdulnia a társadalom felelős – és tehetős – tagjainak, hogy befizessenek az állampolgári öntudat kasszájába. Csakhogy nehéz lesz erre az elvárt, ám önkéntes áldozathozatalra apellálni, ha közben a kormány megint „lekérdőívezi” a lakosságot, ezúttal a szociális ellátások témakörében, de hasonlóképp demagóg módon, mint az alkotmánytervezet esetében – minthogy az újabb haszontalan „konzultáció” potom nyolcszázmillióba kerül. Az igazi kérdés persze nem más, mint az, hogy Matolcsy ámokfutását, ezt a szakmai blöfföt, meg a hozzáadott kétségbeejtő hangnemet miért tűri, mi több vállalja fel a Fidesz-kurzus vezető garnitúrája? Hiszen a nemzetgazdasági miniszter minden megszólalása felér egy újabb hitelrontási akcióval – legalábbis a határokon kívül mindenképp. A nemzetközi pénzügyi szervezetek csakúgy értesülnek az alpári kifejezésekről, mint az unió politikai establishmentje, és nem kell jóstehetség előre látni, hogy az ismétlődő sértegetések nem maradnak következmények nélkül. A gazdasági „szabadságharc” mantráját egyszerűen jól fejlett politikai ostobaságnak tekintik, hiszen tudvalevő, hogy egy ennyire nyitott, vagyis a világgazdasági helyzet változásainak alapvetően kiszolgáltatott nemzetgazdaság függetlensége eleve csupán illúzió lehet. Magyarország munkaerőpiacát a multinacionális cégek tartják fenn. Hogy csak az autóipart vegyük: az Audi, az Opel, a Mercedes és a Suzuki nélkül egész térségek maradnának foglalkoztatási lehetőségek nélkül – nem véletlen, hogy szép csendben az Orbán-kormány is horribilis kedvezményekkel támogatja itteni beruházásaikat. És ha a külföldi szolgáltatókra nem vethették volna ki az Európában példátlan nagyságrendű válságadókat, vajon miből mentették volna meg a költségvetést?Szabadságharc? Fenét. Sarcpolitika – ameddig van kit megsarcolni. De akkor legalább használjanak tisztességes hangot azokkal, akiket megvágnak, akik munkahelyet teremtenek, és adóznak a nyereségük után. Mert a Matolcsy-féle pökhendiségből – amelyet persze azonosítanak az egész kormányzat stílusával –, a potenciális befektetőknek mindinkább elegük lesz. A romló hangulatot a diplomáciai csatornák folyamatosan és egyre határozottabban visszajelzik; a külföldi kereskedelmi képviseletek és szervezetek arra figyelmeztetnek, hogy ma már a működő tőke kétszer is meggondolja, Magyarországot válassza-e a tágabb régió ajánlatai közül.A nemzetgazdasági miniszter megfékezése azonban várat magára. És miután maga Orbán Viktor többnyire miniszterével egyező hangot üt meg, a jobboldal józanabbjai tehetetlenek. Fátumként fogadják el, hogy a „nemzeti összefogás” belföldi kommunikációjának oltárán feláldoztatik az ország nemzetközi presztízse.

Évforduló van. Pont egy éve okozott súlyos sérüléssel járó közúti balesetet Stohl András. Azóta első fokon két év négy hónap letöltendő börtönre ítélte a bíróság, ő pedig a jogerős ítéletre várva járja a gimná­ziumokat, hogy saját történetén keresztül rettentse el a fiatalokat az alkohol és a drog következményeitől. A diákok között ülve azonban úgy tűnik, mintha a színész még nem teljesen állna készen a pozitív minta adására is.

2011. május elsején XVI. Benedek pápa Rómában több százezer zarándok jelenlétében boldoggá avatta elődjét, II. János Pált. Az egyházfő huszonhét évig tartó uralma a harmadik leghosszabb volt a pápák eddigi történetében. Ez az időszak minden korábbinál látványosabb volt, azonban számos ellentmondás is kísérte.

Alig néhány nap telt el a királyi álomesküvő óta, és a hercegi pár – a várakozással ellentétben – máris visszatért a „hétköznapi” életbe. Hétköz-napi, amennyiben pazar nászút helyett Walesbe utaztak, ahol William herceg helikopter-pilótaként szolgál a Brit Királyi Légierőnél. A hosszas találgatások arról, hogy hová megy nászútra Kate Middleton, azaz mostantól Catherine hercegnő és újdonsült férje, célt tévesztettek: a hercegi pár a Buckingham-palota közlése szerint már korábban úgy döntött, hogy csak egy későbbi időpontban utazik el.

A történelemben talán még sohasem volt olyan mennyiségŐ, krízissel foglalkozó mŐ, mint a húszas és a harmincas években. Angliától Oroszországig, Európában szinte mindenütt s nemkülönben az Egyesült Államokban könyvtárnyi válságirodalom született. Akkoriban a szerzk a válságot nem szŐkítették le a gazdaság területére, hanem annál mélyebb összefüggéseket kerestek.

Demi Moore és Ashton Kutcher alapítványt hozott létre, és a ­közel­múltban média­kampányt indított a gyerme­keket kihasz­náló szexkeres­kedelem ellen. „Az igazi férfiak nem vásárolnak kislányokat” szlogennel futó akcióhoz számos celeb adta már a nevét.

„A világ számos országában ers a transzcendencia iránti nyitottság, a valamilyen istenbe, felsbbrendŐ lénybe, túlvilági erbe vetett hit” – derül ki az Ipsos Zrt. és a Reuters nemzetközi kutatásából, amit 24 országban, ugyanazzal a kérdíves felméréssel végeztek el. Magyarország a reinkar­nációba vetett hittel áll az élen.

A kormány által beterjesztett konvergencia-program az úgynevezett passzív munkaer-piaci ellátásokra szánt összeg radikális csökkentését irányozza el. A Policy Agenda elemzésében azt vizsgálja, hogy ennek a döntésnek milyen társadalmi hatásai várhatók, és milyen végrehajtási kockázatokkal kell számolni.

Előre látható volt, hogy ez nemsokára bekövetkezik. Ami kedd este Gyöngyöspatán történt – vagyis, hogy a faluba visszaszivárgó szélsőséges szabadcsapatok a rendőrség orra előtt verekedést provokáltak a romákkal –, arra bizton számítani lehetett, hiszen jó ideje nyilvánvaló, hogy az eddigi szélsőjobbos masírozások és hecckampányok célja az erőszakos konfliktusok kirobbantása. Miután pedig a kormány egy éve semmit nem tett a mind jobban elfajuló helyzet érdemi kezelésére, tehát sem új jogi feltételeket nem teremtett, sem a meglévő törvényeket nem alkalmazta következetesen, biztosra vehettük, hogy a paramilitáris csoportok elérik, amit akarnak: előbb-utóbb sikerül összecsapniuk a folyamatosan fenyegetett és hergelt romákkal. Még húsvét előtt, amikor híre ment, hogy a helybéli roma asszonyokat és gyerekeiket a Vöröskereszt mindenesetre kimenekíti a gyakorlatozni készülő félkatonai terrorszervezet elől, a kormányzati kommunikáció legott közölte, hogy szó sincs menekülésről: csupán a már korábban eltervezett hétvégi üdültetésre került sor, amelyet az ellenzék politikai haszonlesői próbálnak mentőakcióként beállítani. Maga a belügyminiszter cáfolta, hogy a romák bármifajta fenyegetés elől utaztak volna el, hiszen – mondta újra meg újra – semmi okuk nincs a félelemre. Ezt az elszánt hazugságot a cigány önkormányzat képviselői meg az emberiességi akció szervezője, egy Magyarországon élő amerikai üzletember azonmód cáfolta; a romák igenis tartottak attól, hogy megtámadják őket, hiszen jó ideje a pszichés terror légkörében élnek. Mindenesetre a világsajtó egyszeriben megtelt a gyöngyöspatai romamenekítés hírével. Az újabb világbotrány már több mint kínos a kurzus számára – a miniszterelnök egyik napról a másikra aláír egy rendeletet, amely az önjelölt rendteremtésnek már a szándékát is büntetni rendeli, hacsak pénzbírsággal is. Ezzel párhuzamosan a kormánypárt Kocsis Máténak, a parlament rendészeti bizottsága elnökének hangján nem átallja a következő nyilatkozatot tenni: „Az egész ország tanúja annak az aljas és szégyenletes politikai kultúrának, amit a Jobbik, az MSZP és az LMP folytat. Az ellenzéki pártok bebizonyították, hogy politikai érdekből képesek emberek és települések életét tönkretenni, mesterségesen feszültséget kelteni romák és nem romák között, élezni az indulatokat, kihasználni az aljas érdekeikhez a roma embereket, és erre még a Vöröskeresztet is képesek felhasználni.”Ismerjük a Fidesz régóta ismert kommunikációs módszerét; amit maga művel, éppen azzal gátlástalanul megvádolja politikai ellenfeleit. „Aljas és szégyenteljes politikai kultúrát” tulajdonítani a parlamenti ellenzéknek –  és összemosva, együtt inszinuálva a szélsőjobbot a demokratikus pártokkal, azt állítva, hogy közösen szítják a romaellenes indulatokat – hát nem épp ez nevezhető aljas és szégyenletes manipulációnak? Beszélhet így bárki annak a kormányzatnak a képviseletében, amelyik nagyhangú nyilatkozatai ellenére képtelen érvényesíteni az állam erőszak-monopóliumából fakadó kötelezettségeit? Kedd délelőtt a parlamentben Kontrát Károly belügyi államtitkár csatlakozott Kocsis Mátéhoz, hogy vállvetve szapulják az ellenzéket – estére pedig az újabb gyöngyöspatai atrocitások fényében végképp világossá vált, hogy a Belügyminisztérium tehetetlen. A hazugságcsapda bezárult.Hogy idáig hagyták fajulni a dolgokat, az persze egyáltalán nem a jogi lehetőségek hiányából fakadt, hanem a Fidesznek abból a korántsem új keletű politikai koncepciójából, ami mindezidáig nem engedte a szélsőjobbal való egyértelmű konfrontációt. Orbán jól tudja, hogy ha keményen szembefordulna az ultraradikálisokkal, először épp azokról kellene lemondania, akik a Fidesz bázisának is meghatározói. A szavazatmaximálás parancsa még a kétharmados többség idején sem elhanyagolható szempont; s változatlanul tovább élteti a mainstream jobboldal régi dilemmáját: tudniillik azt, hogy miközben a középre konvergál, megkockáztathatja-e a széleken elszenvedett veszteséget. 2010-ben azonban, a kormánypártok földcsuszamlásszerű veresége után Orbán már aggályok nélkül megengedhette volna magának, hogy határozottan kiossza azt a bizonyos, még a kampányban  beígért két pofont a szélsőségeseknek – vagyis gyorsan és keményen megteremtse a szükséges intézkedések jogi hátterét. Nem tette. Időhúzásra játszott. Úgy kalkulált, hogy a parlamenti mindennapok majd elszürkítik a Jobbikot, politikai credójának tetemes részét a Fidesz-frakció meg amúgyis lenyúlja. Számítása ugyan bevált, csakhogy éppen ezért Vonáék kénytelenek voltak ismét elővenni a provokatív vidéki megmozdulások eszköztárát, mert a médiafigyelmet és a falusiak körében korábban élvezett népszerűséget csak így szerezhették vissza. Nyilvánvaló lett, hogy a szélsőjobb pártja addig fogja feszíteni a húrt, hogy Orbán kénytelen legyen nyíltan fellépni ellene, illetve a vele társutas militánsokkal szemben. A Jobbik ezen az ütközésen keresztül tudja legbiztosabban maga mellé állítani az ország mindinkább leszakadó megyéinek népét – reményei szerint az elkövetkező kormányzati megszorítások következtében egyre nagyobb eséllyel.A mára kialakult drámai helyzet nem engedi a további taktikázást: Orbán Viktornak döntenie kell,  megengedi-e, hogy kormányzása – és az ország  – a szélsőjobb vészterhes akcionizmusának foglyává váljon. Ha nem, akkor kompromisszumok nélküli szigorral kell fellépnie, vállalva saját radikálisainak lemorzsolódását, és a nyílt sisakkal megvívott harcban ráadásul nem kerülheti el a komoly társadalompolitikai korrekciót sem. Ami persze gazdasági és szociális, egyben jogállami „másként gondolkodást” feltételezne. Mert komplex politikai irányváltás nélkül a szélsőjobboldali előretörés, miként sehol a világon, úgy minálunk sem állítható meg. Ugyanakkor minden jel arra mutat, hogy Orbán épp ezt nem érti, és makacsul nem is akarja megérteni.

„Szívünk és érrendszerünk, de még az idegrendszerünk állapotát is nagyrészt a kiegyensúlyozott életvitel határozza meg, és jóval kevésbé a genetikai adottságaink vagy a lelkiállapotunk. Mondhatni, szinte minden rajtunk múlik” – állítja Matos Lajos szívgyógyász, a Magyar Nemzeti Szívalapítvány Felügyelő Bizottságának elnöke. Szerinte a nők munkába állásával az infarktusveszély kiegyenlítődött a nemek között, de alapvetően nem a stressz, hanem a distresszre (nemkívánatos, zaklató stresszre) adott helytelen válaszok veszélyeztetik az emberek egészségét. A neves kardiológust, aki a hirtelen szívhalál elleni küzdelemnek is éllovasa, pár éve a saját feleségének sikerült újraélesztenie.

Senkit nem lephetett meg, hogy a kétharmados parlamenti többség által elfogadott egypárti alkotmány  – a médiatörvény körüli nemzetközi botrány után és ahhoz szorosan kapcsolódva – újabb erős külföldi ellenérzéseket keltett. Az orbáni alaptörvény ugyanis hasonló szellemben fogant, mint a véleményszabadság korlátozására létrehozott jogszabály, és ezt sajtóorgánumok és politikusok egyaránt megértették.