Magyarországon az Élet Menete Alapítvány és az Athenaeum Kiadó közös gondozásában jelent meg Eddy de Wind Auschwitz, végállomás című kötete. A szerző, s egyben főszereplő Hollandia német megszállását követően, 1942-ben önkéntes orvosként jelentkezett egy hollandiai gyűjtőtáborba, Westerborkba. A fiatalember abban reménykedett, hogy így megmentheti édesanyját a deportálástól, de mire Westerborkba érkezett, az édesanyját már elszállították Auschwitzba, ahol más hozzátartozóival együtt meggyilkolták. Eddy de Wind a gyűjtőtáborban feleségül vett egy fiatal ápolónőt, Friedelt. 1943-ban mindkettejüket elhurcolták a lengyelországi haláltáborba, amit leginkább egymás iránt érzett szerelmük miatt sikerült átvészelniük.
Eddy a tábor szovjet felszabadítása után belépett a Vörös Hadseregbe, és hónapokon át kezelte az ott maradt foglyokat. Esténként egy jegyzetfüzetbe írt le mindent, amin auschwitzi fogolyként keresztülment. Feljegyzéseit egy fogolytársnője indíttatására írta meg, aki azt mondta neki, azért kell túlélniük Auschwitzot, hogy elmondhassák, mi történt ott velük, hogy mindez soha többé ne ismétlődhessen meg. De Wind egyes szám első személyben kezdett el írni, de aztán áttért harmadik személyre, mert csak így volt lelkiereje arra, hogy beszámoljon az átélt szörnyűségekről.
Mikor visszatért Hollandiába, a Vörös Kereszt révén megtalálta a feleségét, és 1946-ban első ízben adta ki könyv formájában jegyzetfüzetét. A hollandok azonban, akik az újjáépítéssel voltak elfoglalva, nem nagyon örültek a zsidók hazatérésének, és nem voltak kíváncsiak a „panaszaikra” sem. A magyarországi bemutatón Eddy de Wind fia, Melcher De Wind elmondta: apja ezután a saját életére koncentrált, kitanulta a pszichoanalízist, és pszichiáterként a súlyos háborús traumák túlélőit kezelte, miközben maga is többször szorult kezelésre az átélt borzalmak miatt. Az első házassága tönkrement, a második, melyből a három gyermeke született, tartósnak bizonyult ugyan, de második felesége szerint „Auschwitz mindig ott ült a konyhaasztalunknál”.
2020.02.07. (XXIV/06)
