Egyelőre ártatlannak ítélték, milyen érzések lettek úrrá önben az ítélet kapcsán?
– Megkönnyebbültem. Úgy érzem, három és fél év után elérkezett az igazság pillanata, kiderült, hogy azok a vádpontok, amelyekkel támadtak, alaptalanok. Az elejétől fogva tudtam, hogy nem tettem semmi törvénybe ütközőt, de egyúttal azt is láttam, hogy nagy a politikai nyomás, nagy az ellenszél, és mindenféleképpen azt szeretnék, hogy a politikai karrieremet félbetörjék, a személyemet megalázzák, és ellehetetlenítsék azt a közösségi szerepet, amit felvállaltam.
Mindez konkrétan ön ellen irányult vagy egy közéleti hisztériának volt a része? Hiszen nem ön volt az egyetlen magyar polgármester, akit hoztak-vittek a DNA emberei…
„Ne pénzért imádkozz, hanem a világért” – így írt médiatörténelmet Pat Robertson
Az amerikai tévés személyiség műsora 60 éve fut »
„Kell egy biztonságos hely, ahol megélhetjük a fájdalmat”
Mélységek és magasságok: beszélgetés Sterczer Hildával, Erőss Zsolt özvegyével »
A pünkösdi tűz fogadtatása a XX. századi Európában
A keresztényüldözések története (31. rész) »