Illusztráció( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)
A múlt pénteken bizonyos településeken elrendelt I. fokú vízkorlátozás már tiltotta, hogy vezetékes vízzel locsoljanak, öntözzenek, medencét töltsenek vagy autót mossanak, ennek ellenére az érintett településeken tovább nőtt a vízfogyasztás – emlékeztetett a vállalat, és mint kiemelték, a mai reggel Szada – első településként - a hálózat túlterhelésének következtében vízszolgáltatás nélkül maradt.
Fogjunk össze és védjük meg közösen az értékeinket! Hit, család, nemzet - a Hetek ezért dolgozik. Állj mellénk te is: hetek.hu/tamogatas
Arra is kitér a közlemény, hogy az átlagos szint néhol kétszeresét meghaladó vízfogyasztás fizikai és strukturális veszélyt jelent mind a vízbázisokra, a víztermelő kutakra és ivóvízvezeték-hálózatra. Amikor a rendszeren nagyobb a fogyasztás, mint a betáplálás, akkor súlyos műszaki meghibásodások léphetnek fel.
A hétvégén 55%-kal magasabb volt a vízigény, mint egy átlagos időszakban, amikor csak a gazdálkodók, illetve a háztartások vízigénye merül fel mindenféle kerti tevékenység nélkül. Emiatt tegnap, június 29-én már nem csak a Gödöllői járás, hanem a Duna jobb partján, a magasabban fekvő településeken is lokális vízhiány kialakulása tapasztalható.
Üröm, Pomáz, Solymár települések esetében már konkrét területeken nincs a hálózat egyes részein ívóvíz és ha jelentős változás nem lesz a felhasználás volumenében, akkor még több településrész és település kerül hasonló helyzetbe – hívták fel a figyelmet.
A mai napon a társaság minden önkormányzattól már II. fokú készültség elrendelését kérte, hogy megakadályozza a teljes hálózati összeomlást és a vízhiányt. A tilalmak ebben a fokozatban már a települések gazdasági szereplőit is érintik.
„Sajnos a mai napon az tapasztalható, hogy egy normál munkanaphoz képest a vízfogyasztás továbbra is kritikus mértékű, egy hétvégi nyári napi igénynél is magasabb, nemhogy hétköznapi mértékre csökkent volna. Emiatt a rendszereink nem tudják megfelelően újrapótolni a tároló medencékben a hiányzó vízmennyiséget” - foglamaztak.
Ha a következő órákban a fogyasztók nem csak a szükséges vízfelhasználásra korlátozzák az igényeiket, abban az esetben a DMRV Zrt hálózatában a teljes összeomlás is elképzelhető. Ha ez bekövetkezik, akkor a helyreállás hosszú időre is elhúzódhat.
hetilap
hetilap