A radikális váltás jegyében felhasználónevét is megváltoztatta „Alex the Ordinary”-ra (Hétköznapi Alex), jelezve, hogy végleg szakít korábbi spiritiszta tevékenységével, és nem készít többé tarot-tartalmakat.
Fogjunk össze és védjük meg közösen az értékeinket! Hit, család, nemzet - a Hetek ezért dolgozik. Állj mellénk te is: hetek.hu/tamogatas
Alex elmondása szerint a döntése nem egyik napról a másikra született meg, hanem egy fokozatos, több mint egy éve tartó „szellemi utazás” eredménye. Ahogy a hite növekedett, egyre inkább viaskodni kezdett olyan kérdésekkel, amelyeket már nem tudott figyelmen kívül hagyni, és rájött, hogy korábbi munkája és formálódó meggyőződése összeegyeztethetetlen.
Utolsó bejegyzésében kijelentette,
Jézus Krisztus megmentette az életét, és ezt a valóságot többé nem tudja és nem is akarja eltitkolni,
még akkor sem, ha tudja, döntése sokakat meglep.
A bejelentés azonnali és vegyes reakciókat váltott ki: az influenszer egyetlen éjszaka alatt harmincezer követőt veszített. Míg egyes kommentelők aggodalmukat fejezték ki a „tehetség elpazarlása” miatt, mások pedig „ijesztőnek” nevezték a váltást, sokan üdvözölték a döntését, hangsúlyozva, hogy bár követőket veszített, „örök életet nyert”.
Alex leszögezte, hogy döntése végleges, a jövőben nem vállal több jóslást vagy szeánszot, és miután törli az oldalát, nem kíván visszatérni a platformra.
(PN/Hetek)
hetilap
hetilap