Ez nem a 20. századból ismerős francia vagy német faji antiszemitizmus. Nem is a klasszikus politikai antiszemitizmus. Amit látunk, az annak az elképzelésnek az újbóli megjelenése, miszerint a zsidók hatalma és a „zsidó korrupció” a zsidók saját vallási identitásával igazolható, sőt magyarázható.

Ez a teológiai antiszemitizmus, amely visszatért – elég, ha felmegyünk az X-re, vagy meghallgatjuk Candice Owenst vagy hozzá hasonlókat, és már szembesülünk is vele.

Yair Kleinbaum erről szóló publikációját a Jfeed oldalán a Neokohn szúrta ki, amiből kiderül, hogy utoljára a cári Oroszországban, illetve az iszlám világ egyes részein láthattunk ilyen, vallási csomagolással ellátott antiszemitizmust.

Ezúttal pedig visszatért – az Egyesült Államokban. Az amerikai szélsőjobboldal politikai-teológiai megújuláson megy keresztül; nem egy általános vallási ébredésről van szó, hanem egy speciális, keresztény nacionalista érzületről, mely úgy tekint a zsidókra és a zsidóságra, mint teológiai akadályra.

Ebben a világnézetben a keresztény nacionalizmusnak először is meg kell szabadulnia a zsidók „földhözragadtságától”, az észlelhető materializmustól, szekularizmustól vagy kulturális befolyástól, annak előfeltételeként, hogy spirituális megújulás mehessen végbe. A zsidók szerepe ebben a narratívában nem politikai vagy társadalmi, hanem teológiai: egy probléma, melyet a keresztény tisztaság és hatalom felé vezető úton le kell küzdeni.

És ez zajlik most, először a történelemben, az alábbi, páratlan körülmények között:

1. a zsidók teljes polgári emancipációt élveznek a Nyugaton,

2. a zsidók nemzeti önrendelkezéssel bírnak Izrael Állam révén,

3. és mégis, az antiszemitizmus újra megjelenik vallási formában.

Ez a kombináció példátlan.

Miért is igényel ez teológiai választ?

A következmények mélyrehatóak. Először fordult elő, hogy a zsidók, mint független nemzet, teológiai vitába kell bocsátkozzanak, de nem azért, mert akarnak, hanem mert kénytelenek. Amerika általánosságban véve nem megy keresztül vallási ébredésen, hanem az amerikai jobboldal azon részeiben, ahol vallási megújulást lehet tapasztalni, a megújulást az evangélikus irányzat és Izrael ellenében viszik véghez egy új, katolikus befolyású, keresztény nacionalizmus révén, gyakran nyíltan antiszemita felhangokkal.

Ez a változás alapvető kihívást jelent a zsidó nép számára: ezt már nem lehet kizárólag politikai érvekkel, történelmi emlékeztetőkkel vagy vallások közötti brunchokkal leküzdeni.

Magával a teológiával kell foglalkoznunk, amire kétféle válasz létezik:

Visszatérés Izraelbe: A zsidók fizikai jelenléte őseik földjén, szuverenitás birtokában, a helyettesítési teológia élő cáfolatául szolgál, mely nem csak a Szentíráson keresztül cáfolja a katolikus helyettesítési doktrínát, hanem a tényeken keresztül is: még mindig itt vagyunk, és visszatértünk.

Újra elköteleződés az evangéliumi-kálvinista szövetség mellett: Annak ellenére, hogy ez a szövetség az évek során sok kritikát kapott, ma már a katolikus-nacionalista antiszemitizmus térnyerése elleni védőbástyaként áll.

Ebben az új helyzetben a zsidó-protestáns kötelék nemcsak Izraelt óvhatja meg, hanem Amerika megmentéséhez is hozzájárulhat.

Az előttünk álló választás

A zsidó nép most egy olyan teológiai helyzetben találja magát, amire soha nem számítottunk: szuverenitásunk, szabadságunk és befolyásunk ellenére teológiai sarokba szorítanak minket. Többé nem kerülhetjük el a vitát. Újra be kell szállnunk – magabiztosan, tudás birtokában, valamint történelmi és szellemi örökségünk teljes súlyával.

Nem azért, hogy bárkit is megtérítsünk, és nem is azért, hogy meghajoljunk az ő nézeteik előtt, hanem hogy egyértelműen kijelentsük:

Soha nem helyettesített minket senki. Szövetségünk soha nem szűnt meg. És jelenlétünk nem fenyegetés – hanem örök tanúságtétel.