Így zavarták el a gumibottal felfegyverzett rendőröket a magyar ultrák - videó
Több botrány is volt a mérkőzést előtt, alatt és után
Így zavarták el a gumibottal felfegyverzett rendőröket a magyar ultrák - videó

Forrás: YT / M4sport

2021. 10. 13.
Nem volt épp a legbékésebb a hangulat az Anglia-Magyarország labdarúgó-vb-selejtező mérkőzésén. Az angol drukkerek kapu mögött helyet foglaló keménymagja hangos füttykoncerttel fogadta a magyar himnuszt, a magyar szurkolók pedig az angol csapat térdelését fütyülték ki. 

A Wembley stadionban rendezett találkozón a lelátón kezdettől feszült hangulat uralkodott. Az angol szurkolók egy része ugyanis kifütyülte a magyar himnuszt.

Nem sokkal a kezdés után kisebb verekedés tört ki a magyar szektorban, ekkor fekete ruhás szurkolók csaptak össze a gumibottal érkező rendőrökkel, de rövid idő belül helyre állt a nyugalom.

A rendőrség közleménye  szerint azért hatoltak a szektorba, hogy előállítsanak egy drukkert, aki rasszista megjegyzésekkel illetett egy rendezőt.

A mérkőzésen bravúros eredményt elérve 1-1-es döntetlent harcolt ki a magyar válogatott. A mérkőzés összefoglalójáról szóló cikkünket ide kattintva érheti el.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint tanítványai bizonyítottak azzal, hogy kedden 1-1-es döntetlent értek el az Eb-ezüstérmes angolok vendégeként a Wembley Stadionban rendezett világbajnoki selejtezőmérkőzésen.

"A fiúk az elejétől a végéig követték a taktikai utasításokat. Ma egy olyan angol csapattal találkoztunk, amely nem volt a legjobb formában, és volt egy kis szerencsénk is"

- nyilatkozta a mérkőzést követő online sajtótájékoztatón az olasz szakember.

Rossi megjegyezte, az albánok elleni vereséget követően sokan idiótának gondolták, most pedig hősök lettek. Hozzátette, a "hamis szurkolók" számára most talán megmutatták, hogy nem akkora "idióták".

(hetek/MTI)

 

 

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!