Húsz éve készül Merkel riválisa: hamvaiból támasztaná fel a német jobboldalt
Húsz éve készül Merkel riválisa: hamvaiból támasztaná fel a német jobboldalt

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2022. 01. 24.
Tisztújítást tartottak Németországban a Bundestag legnagyobb ellenzéki pártjánál, a Kereszténydemokrata Uniónál (CDU), a szombaton véget ért kongresszuson Friedrich Merzet választották meg elnöknek, aki harmadik próbálkozásra szerezte meg a tisztséget.

A koronavírus-járvány miatt digitális formában megtartott tisztújító kongresszuson 94,62 százalékos támogatással választották meg elnöknek Friedrich Merzet, aki 2018-ban - Angela Merkel 18 évi elnöksége után - és 2020-ban is elindult a tisztségért.

Tavaly év végén a mintegy 400 ezer párttag véleményét is kikérték az elnöki tisztségről. A CDU történetének első pártszavazásán Friedrich Merz csaknem kétharmados - 62,1 százalékos - többséget szerzett, így egyedüli jelöltként indulhatott a tisztújításon.

Kongresszusi beszédében és a megválasztása utáni első nyilatkozataiban kiemelte, hogy az utóbbi évek viharai és az elveszített 2021-es szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után

ismét képessé kell tenni a CDU-t arra, hogy választásokat nyerjen.

A párt elfogadja új ellenzéki szerepét, de hamarosan ki is akar lépni ebből a szerepből. Ezért kulcsfontosságú a négy idei tartományi törvényhozási (Landtag-) választás - mondta Friedrich Merz, utalva a Saar-vidéken márciusban, a Schleswig-Holsteinben és Észak-Rajna-Vesztfáliában májusban és az Alsó-Szászországban októberben tartandó választásra.

A CDU konzervatív szárnyához sorolt politikus a párt irányultságával kapcsolatban kiemelte, hogy tekintettel kell lenni a társadalom változásaira, és

nemcsak elviselni, hanem alakítani is kell a "korszellemet". Ehhez hozzátartozik a nők fokozottabb integrációja, ezért a CDU-nak "nőiesebbé" kell válnia.

Az új pártelnök a CDU és a bajor testvérpárt, a Keresztényszociális Unió (CSU) jobbközép szövetségétől jobbra álló Alternatíva Németországnak (AfD) pártról a ZDF országos köztelevíziónak azt mondta, hogy szó sem lehet együttműködésről. Azzal kapcsolatban, hogy az ország keleti részén, a volt NDK területén a CDU helyi szervezeteiben tapasztalható együttműködési szándék a térségben kiemelkedően erős az AfD-vel, azt mondta, hogy

"nyomorúságba" döntené pártját, ha erre az útra lépne.

A CDU a konzervatív értékeket valló emberek pártja is, de "jobboldali radikálisokkal" nem vállal közösséget - fejtette ki Friedrich Merz.

A politikából a tavaly decemberi kormányváltás után visszavonult Angela Merkel nem vett részt a kongresszuson, és elhárította a távozó elnök, Armin Laschet azon felkérését, hogy legyen a párt tiszteletbeli elnöke.

A CDU/CSU a tavaly szeptemberi Bundestag-választáson a szavazatok 24,1 százalékát összegyűjtve története leggyengébb eredményét érte el, és 16 évi kormányzás után ellenzékbe szorult. A legutóbbi felmérések szerint országos választói támogatottsága 22-24 százalékos, a második helyen áll a legnagyobb kormánypárt, a 25-26 százalékon álló Német Szociáldemokrata Párt (SPD) mögött.

(Hetek/MTI)
 

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!