Botrány: Töviskoronás Jézus-imitátor is felvonult a Pride-on Belfastban
Az egyik észak-írországi párt jogi lépéseket fontolgat
Botrány: Töviskoronás Jézus-imitátor is felvonult a Pride-on Belfastban

X/@aIIegoricaI

2025. 07. 29.
Az észak-írországi Belfastban tartott szombati Pride felvonuláson egy Jézusnak öltözött férfi is részt vett, aki még töviskoronát is felvett, hogy minél "autentikusabb" legyen a jelmeze. A felháborító performansz kapcsán az egyik észak-írországi párt, a Traditional Unionist Voice (Tradicionális Unionista Hang, TUV) szóvivője felháborodásának adott hangot, és közölte, hogy az adófizetők pénzéből parádézó közszektorbeli szervezetek megsérthették a vallási meggyőződést védő törvényt.

Ann McClure, a TUV egyenlőségért felelős szóvivője elítélte a felvonuláson történt gúnyolódást, melyet „mélyen sértőnek” nevezett, és megjegyezte, hogy érdekes módon az iszlámon senki sem merne hasonlóan gúnyolódni. Közölte azt is, hogy pártja felelősségre fogja vonni azokat a közszektorbeli szervezetekre, amelyek jogszabályt sértettek azzal, hogy adófizetők pénzéből támogatták a rendezvényt, amin a botrányos Jézus-performansz történt. A törvény előírja ugyanis, hogy az ország hatóságainak kellő figyelmet kell fordítaniuk a különböző vallású emberek közötti jó kapcsolatok előmozdítására.

„A hétvégi Belfast Pride Parade-on egy Jézusnak öltözött személy, szarkasztikus (módon) töviskoronával a fején (jelent meg), az utcán táncikált és lepacsizott a támogatóival” – írta Adam James Pollock, észak-írországi szerző, aki hozzátette: „Annyira fáradt vagyok már ettől a nonszensztől, és annyira elegem van abból, hogy a kereszténység elleni támadások ennyire normális(n)ak (számítanak).”

Pollock egy képet is megosztott a Jézusnak öltözött személyről, aki egy jókora aranykeresztet is viselt, mellette pedig a transzneműek zászlóba burkolózott nő, illetve egy szivárványos glóriával és piros szárnyakkal látható személy áll.

A kép állítólag először az Izrael-ellenes, egyben LMBT-párti Progressive Politics NI Facebook-oldalán jelent meg, amely magát „egy pártok közötti politikai aktivista csoportként” írja le, mely állítólag egy befogadóbb Észak-Írország megteremtésén dolgozik.

A kép azóta törölve lett - írja a Christian Post.

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!