A megállapodást, ha lehet egyáltalán annak nevezni, mind Ursula von der Leyen, mind pedig Friedrich Merz német kancellár sikernek nevezte, már amennyiben azt sikernek nevezhető, hogy ezzel el tudjuk kerülni az augusztus 1-re ígért 30 százalékos védővámok életbe léptetését. Ezen kívül ugyanis egyetlen pontban sem tudott von der Leyen az Európai Unió érdekének megfelelően megállapodni az amerikai féllel. Sokkal inkább az látszik, hogy Trump „legázolta” tárgyalópartnerét, aki valószínűleg megszólalni sem nagyon tudott.
A tárgyalások eredményéről egyelőre nem jelentek meg hivatalos nyilatkozatok, azt viszont egy fényképről lehet tudni, amit az Associated Press fotósa készített, hogy a tárgyalások utolsó fordulója valószínűleg negatív fordulatot vett. Trump jegyzetén ugyanis, ami szerepel a sajtófotón, az eredetileg rányomtatott számok helyett kézzel odafirkált és egyértelműen magasabb összegekben sikerült megállapodni – természetesen az EU kárára.
A végső megállapodás lényegében 15 százalék egységes vám az európai termékekre úgy, hogy az amerikai termékekre kivetett európai védővámokat nullára csökkentik. Emellett az európai vállalkozások 600 milliárd dollár értékben kell, hogy az Egyesült Államokban befektessenek, valamint Európa 750 milliárd dollár értékben vásárol stratégiai erőforrásokat, ami lehet olaj, gáz, de lehet akár katonai felszerelés is. Trump jegyzetére kézzel még az is rá volt írva, hogy „az ország megnyitása”, amit nem lehet minden kétséget kizáróan az Európai Unióra vonatkoztatni, valamint az is, hogy az EU elfogadja az amerikai autós szabványokat.
Pünkösd után: a karizmák titkai
Hogyan alakult a Szentlélek ajándékainak megítélése az elmúlt 2 ezer évben »
Átmenvén a siralom völgyén
Trianon túlélése és ami ebből következik »
Sávuot: a törvényadás ünnepének eredete
Az Ószövetség egyik legjelentősebb nemzeti és vallási ünnepe volt – de az Újszövetség egyik meghatározó eseménye is ezen az ünnepen történt »