hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Európa óriási bűnt követett el, most jön az eredménye
Fricz Tamás: Merkel bűne már Nem visszafordítható
Európa óriási bűnt követett el, most jön az eredménye

Tömegek állnak ki a nyugati nagyvárosokban a terroristák követelései mellett.(Fotó: Shutterstock / PuzzlePix )

2023. 10. 31.
Egyórás interjút adott Fricz Tamás professzor, az Alapjogok Központ kutatási vezetõje lapunknak, amelyben a Hamász brutális támadása utáni nemzetközi folyamatokat értékelte. Ebből következik egy részlet, a teljes interjú a Hetek podcast csatornáján érhetõ el, link cikkünk végén.

Megjelent a Hetek Képbehozó magazinja, Keresztünk – Nyugaton a helyzet változó címmel. Benne európai gyülekezetvezetők, meghurcolt keresztények, ismert bibliatanítók világítanak rá arra, hogyan változott meg a hívők megítélése nyugaton. A kiadvány 4990 Ft helyett 3490 Ft a hetek.hu/konyvek oldalon.

   Miközben egymásnak adják a kilincset Jeruzsálemben szolidaritási látogatáson a nyugati vezetők, hazaérve szembetalálják magukat a saját fővárosaikban egy olyan létszámú tömeggel, akik meg pontosan az ellenkezőjét mondják, és felelősségre vonják őket Berlintől Londonon át Washingtonig, hogyan merészelnek ilyen kiállást tenni. Miért fordulhat elő az, hogy nagyon sok liberális baloldali értelmiségi kritikátlanul odaáll a második világháború óta a legbrutálisabb pogrom után az elkövetők oldalára?

Európában óriási ellentmondásokat látunk. Egyrészt az európai elit, Ursula von der Leyennel az élén, szolidaritást vállal Izrael mellett, miközben azt láthatják a brüsszeli zárt szobájuk ablakából, hogy tüntetések zajlanak, de nem Izrael mellett, hanem a Hamász oldalán. Ez nem véletlen, hiszen óriási hibát követett el Angela Merkel, hogy beengedte ide milliószámra a bevándorlókat, akiknek nagy része illegális migráns, és egy kicsi része a bevándorló, aki jogosan jött. 2015 óta ellepték Nyugat-Európát ezek az emberek. Így aztán van egy brüsszeli elefántcsonttorony, amelyik – legalábbis ebben a pillanatban – helyesen mozog ebben a tekintetben, és van az utca, amelyik Londontól Brüsszelig, Brüsszeltől Stockholmig egész egyszerűen teljesen más képet mutat. Ezzel semmit nem tud kezdeni a jelenlegi brüsszeli vezetés, mert soha nem fogják bevallani, hogy ennek ők az okozói. 

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!