hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Itt a vége: bezár a hírhedt nemváltó klinika
A Tavistock számos perrel is kénytelen szembe nézni
Itt a vége: bezár a hírhedt nemváltó klinika

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2022. 09. 01.
Véget vetnek a gyermekeken végrehajtott kísérleti, sok esetben visszafordíthatatlan  nemváltó beavatkozásoknak Nagy-Britanniában, miután felháborodott szülők, aktivisták, újságírók és egy független orvosi jelentés is leleplezte, mekkora kockázatot hordoznak.

Rendkívül komoly vádakat fogalmaztak meg, és nagyszabású pert is indítanak Nagy-Britannia egyetlen állami fenntartású, nemváltó kezeléseket kínáló transzgender klinikája, a Tavistock ellen, mely 2023-ban egy átfogó orvosi jelentésnek köszönhetően be is zárja kapuit. Az észak-londoni klinikát azzal vádolják, hogy életüket gyökeresen megváltoztató pubertásblokkoló kezelésekbe hajszoltak tinédzsereket.

Dr. Hilary Casst a belső bejelentőktől és külső megfigyelőktől évek óta érkező súlyos panaszok, illetve egy az intézményhez kötődő per, Keira Bell ügye (egy nő, aki szerint a tizenéves korában hozott, férfivá válásra vonatkozó döntését nem támadták meg kellőképpen az egészségügyi szakemberek) kapcsán bízták meg a klinika értékelésével.

Nem biztonságos, és hosszú távon nem életképes megoldás

Cass, brit gyermekorvos vizsgálatának eredményei még márciusban láttak napvilágot, és az abban megfogalmazott súlyos biztonsági aggályok arra kényszerítették a brit egészségügyi szolgálatot, hogy radikális döntéssel felfüggessze, és teljes felülvizsgálatot rendeljen el az 1983 óta elérhető úgynevezett nemi identitásfejlesztő szolgáltatással (GIDS) kapcsolatban.

A kritikusok azt állítják, hogy a klinikusokra nyomást gyakoroltak, hogy a komplex mentális betegségekkel küzdő gyerekeket gyorsan a fizikai átalakítás felé tereljék – és hogy a transzgender aktivistáknak indokolatlan befolyása volt a klinika működésére.

A klinikán dolgozó számos orvos nyilatkozott úgy, hogy kényszert érzett arra, hogy kérdés nélkül egy bizonyos megközelítést alkalmazzon a nemi diszfóriában szenvedő gyerekek kezelésekor. Mindez ellentmond a klinikai diagnózisalkotás standard eljárásának, melyre eredetileg kiképezték őket. Emellett úgy találták, hogy a kultúra politikailag korrekt dogmái megbénították az egészségügyi személyzet azon képességét, hogy a megfelelő ellátásra irányuló kötelezettségének eleget tudjon tenni. Hiányolták a hivatalos klinikai irányelveket, a konszenzust és a nyílt vitát a nemi diszfória természetéről és az arra adandó megfelelő válaszról.

Az ifjúsági genderorvoslás egyes kritikusai a pubertásblokkolók és hormonok beadását folyamatban lévő kísérletként említik – amit a transzaktivisták gyakran vitatnak –, a kísérleteknek azonban előre egyeztetett szabályai vannak, míg a Tavi­stock esetében a jelentés tanúsága szerint kezdetektől fogva zűrzavar és szervezetlenség uralkodott.

Dr. Cass jelentése szerint a megalapozott, konvencionális tudás hiányát tovább rontotta a klinika arra irányuló igénye, hogy gyorsan és szervesen tudjon alkalmazkodni az exponenciálisan növekvő kereslethez.

Amikor az újságírók észrevették, hogy az elmúlt évtizedben 20-szorosára nőtt a klinikára történő beutalások száma, mintegy évi 250-ről 5000-re 2021-ben, feltették a nyilvánvaló kérdést: Miért?

Többségük 12-17 év közötti tinédzser, de volt, hogy fiatalabbak is megfordultak a klinikán. Bár transzaktivisták előszeretettel állítják, hogy mindez a befogadás és a tolerancia növekedésének köszönhető, többek szerint azonban sokkal inkább a transz­ideológia gyors térnyerése állhat a háttérben, ami „széles körű társadalmi fertőzéshez” vezetett a brit fiatalok körében.

A jelentést követően a brit Nemzeti Egészségügyi Szolgálat elismerte, hogy „olyan új klinikai modell szerint működő regionális szolgáltatásokat kell létrehozni, amelyek jobban megfelelnek a gyermekek és a fiatalok sérülékeny csoportja igényeinek”.

Az alternatív segítségnyújtás ugyanakkor az úgynevezett konverziós terápia betiltására irányuló javaslatok miatt kriminalizálódhat.

Egy tönkretett élet

Keira Bell tinédzserként döntött úgy, hogy fiú szeretne lenni, azonban átalakulása után ezt megbánta, és beperelte a Tavistock klinikát, amely ebben segítette, arra hivatkozva, hogy nem kapott megfelelő tájékoztatást. A perben Bell azt állította, hogy a hormonkezelés visszafordíthatatlanul károsította szervezetét, és meddőséget is okozhatott nála. Ügyvédei azzal érveltek, hogy a pubertáson átmenő gyermekek nincsenek megfelelő állapotban ahhoz, hogy egy ilyen fontos döntést felelősen meghozzanak. „Nagyon valószínűtlen, hogy egy 13 éves, vagy fiatalabb gyermek elég kompetens ahhoz, hogy pubertásblokkolókról döntsön. Kétséges az is, hogy egy 14-15 éves megérti és felfogja a pubertásblokkolók használatának hosszú távú következményeit és kockázatainak súlyát” – jelentették ki, hozzátéve, hogy tekintve, hogy a kezelések egyelőre innovatív és kísérleti szakaszban vannak, illetve, hogy hosszú távú következményei vannak, ezért bírói engedélyhez kellene kötni azokat.

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix
Egyetlen per sem fogja tudni visszaadni azt, amit ezektől a tinédzserektől elvettek. (Fotó: Shutterstock / PuzzlePix)

Volt Tavistock-igazgató is kitálalt

Marcus Evans, a Tavistock klinika egykori vezetője is erős kritikával illette az intézmény jelenlegi, transz-lobbi párti megközelítését a nemi zavarral küzdő gyermekek és serdülők kezelésében. Nyilatkozatában kifejtette, hogy a klinika dolgozóit rendszeresen megakadályozták abban, hogy kifejtsék véleményüket a hormonterápiával kapcsolatban, és inkább cenzúrázták magukat, mert attól féltek, hogy „transzfóbiával” vádolják majd őket.

„A serdülőkor és a gyermekkor az az időszak, amikor az emberek társadalmilag és biológiailag fejlődnek – amikor a fiatalok különböző csoportokkal, illetve önmaguk férfi és női aspektusaival azonosulnak” – mutatott rá.

„A szorongó gyermek, a család és a kortárscsoport, valamint a transzpárti lobbik mind nyomást gyakorolnak a klinikusokra, hogy gyors megoldást nyújtsanak a számukra.”

Evans vitatja a gyermekek nemi diszfóriájának úgynevezett megerősítő megközelítését, mely szerint, ha egy gyermek azt állítja, transznemű, mindenkinek, beleértve a klinikusokat is, kérdés nélkül el kell fogadniuk, és pubertásgátló gyógyszereket kell felírniuk a számára.

„A ’megerősítő megközelítés’ azt kockáztatja, hogy a gyerekek konkrét és bizonyos esetekben visszafordíthatatlan orvosi beavatkozások felé sodródjanak, egy olyan problémával, ami nagyon sok esetben pszichológiai. Ezt a megközelítést véleményem szerint politikai ideológia vezérli, nem pedig klinikai igény, és gátolja a klinikus szabadságát, hogy feltárja a gyermek mögöttes hitrendszereit és motivációit” – jelentette ki.

1000 család perelhet

Közel ezer család dönthet úgy, hogy bepertli a Tavistock klinikát, azzal vádolva azt, hogy súlyos gondatlansággal jártak el, amikor visszafordíthatatlan, életüket gyökeresen megváltoztató döntésekbe hajszolták a tinédzsereket szimplán azon állításuknál fogva, hogy „rossz testbe születtek”. Sok szülő számára, akik aggódnak a transzgender-jelenség gyermekeket is érintő „társadalmilag fertőző” természetével és fiatal fejlődő elmékre gyakorolt destruktív hatásával kapcsolatban, rendkívül jó hír a klinika bezárása.

Azonban rengeteg olyan szülő is van, akinek gyermekénél már megtörtént a baj. Ők azok, akik perlik az intézményt, amiért kiszolgáltatott gyermekeiket téves diagnózis alapján káros és visszafordíthatatlan kezeléseknek vetették alá.

Az ügyet felkaroló Pogust Goodhead ügyvédi iroda vezető munkatársa, Lisa Lunt a Heteknek nyilatkozva kiemelte:

„A becslések szerint 1-8% körüli a nemváltást visszafordítók aránya, de a szakirodalom azt sugallja, hogy a valódi arány ennél sokkal nagyobb lehet. Várakozásaink szerint körülbelül 1000 ügyfél fog csatlakozni az ügyhöz, amivel szeretnénk segíteni azoknak, akik a klinikán kezelésben részesültek”

– szögezte le.

„Vannak olyan gyerekek, akiket úgy irányítottak a pubertásblokkolók alkalmazása felé, hogy más egészségügyi problémákat figyelmen kívül hagytak, és nem kezeltek megfelelően (vagy egyáltalán nem kezeltek)” – tette hozzá.

Bármilyen sikeres is ugyanakkor, egyetlen per sem fogja tudni visszahozni azt, amit ezektől a tinédzserektől elvettek: a lelki békéjüket, termékenységüket, egészséges szexuális működésüket és bizonyos testrészeiket.

Az Egyesült Államokban ennek ellenére továbbra is teljes sebességgel halad előre az ugyanazon veszélyeket hordozó, nemlétező egészségügyi konszenzusra hivatkozó kísérleti gendermegerősítő ellátás Joe Biden elnök és a transznemű Rachel Levine egészségügyi miniszterhelyettes teljes támogatásával.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!