hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Radikális terv: ez a 9 veszély leselkedik most Amerikára
Kik akarják megszüntetni a történelmet?
Radikális terv: ez a 9 veszély leselkedik most Amerikára

Nancy Pelosi, az amerikai Kongresszus elnöke képviselőkkel együtt térdel a Capitoliumban.((Fotó: AP/Manuel Balce Ceneta))

2020. 07. 08.
Az Elmúlt héten írtunk arról a jakobinus színezetű mozgalomról, amelynek célja az Egyesült Államok, sőt  az egész világ radikális átformálása. Most két amerikai elemző segítségével tekintjük át, milyen gyakorlati elemekből áll ez a veszélyes társadalomátépítő program.

Hát nem érti, hogy a múltat, már a tegnaptól kezdve, rögtön meghamisítják? Ha meg is marad valami, az mindig csak szilárd tárgy, amelyhez nem tartoznak szavak, amilyen például ez az üvegdarab. Már szinte semmit sem tudunk a Forradalomról és a Forradalom előtti időkről. Minden emléket elpusztítottak vagy meghamisítottak, minden könyvet újraírtak, minden képet újrafestettek, minden szobrot, utcát és épületet újrakereszteltek, minden dátumot megváltoztattak. S ez a művelet napról napra, percről percre folytatódik. A történelmet megszüntették” – magyarázza az 1984 főhőse szerelmének. Az idézetet a Jerusalem Post egyik ismert publicistája, Ruthie Blum idézte fel a George Floyd halálát követő eseményeket elemző cikkében.

„»A megszüntetés kultúrája« nevében indított forradalom célja nem a társadalmi igazságtalanságok megszüntetése, és ezáltal az Egyesült Államok megjobbítása – állítja Blum –, hanem az ország születésének démonizálása, és teljes létezésének, történelmének eltörlése – ugyanaz, amit Amerika ellenségei akarnak, csak ez éppen belülről.”

Ha a Black Lives Matter és az Antifa radikálisai komolyan gondolnák azt, hogy a feketék elnyomott helyzetére akarják felhívni a figyelmet, akkor megemlékeznének arról, milyen kegyetlenül gyilkolják a nigériai keresztényeket a Boko Haram terroristái. De erről említés sem esik, ahogy nem említették ezt azok a demokrata képviselők és szenátorok sem, akik afrikai sálat terítettek a nyakukba és úgy térdeltek le azok előtt, akik rendőrökre támadnak, kirakatokat törnek be és fosztogatnak.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!