hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Ifjúsági misszióvezetőből Amerika leggazdagabb üzletembere
Kudarcból világsiker
Ifjúsági misszióvezetőből Amerika leggazdagabb üzletembere

Sam Walton presbiteriánusi elvei hosszú éveken át alapjaiban határozták meg a cég értékrendjét.(Fotó: AP / Danny Johnston)

2021. 12. 01.
Az 1962-ben alapított amerikai áruházlánc, a Walmart napjainkra a világ egyik legnagyobb vállalatává vált, több mint 550 milliárd dolláros éves forgalmával. Alkalmazottainak száma meghaladja a 2,3 millió főt. 24 országban, csaknem 10 ezer áruháza működik, ahova hetente körülbelül 220 millió vevő tér be vásárolni.

Az írás megmarad elnevezésű ünnepi előfizetői akciónkban a nyomtatott és online hetilap előfizetéssel a több mint száz nyeremény mellett EGY VADONATÚJ AUTÓT lehet nyerni. Részletek és a teljes nyereménylista itt: www.hetek.hu/elofizetes 

Samuel Moore Walton, a gigavállalat alapítója 1918-ban egy szegény, gazdálkodó család gyermekeként látta meg a napvilágot, az oklahomai Kingfisherben. A nagy gazdasági világválság évei alatt felcseperedett fiatal már nyolc­éves korától egészen az egyetemi évei megkezdéséig újságkézbesítéssel jutott némi bevételhez. Emellett a ház körüli munkákból is kivette a részét, többek között tehénfejéssel, majd a tej palackozásával és értékesítésével. A feladatgazdag hétköznapoknak köszönhetően egész fiatalon megtanult keményen, kitartóan dolgozni.

Miután a Missouri Egyetemen közgazdasági diplomát szerzett, csatlakozott a JC Penney áruházhoz gyakornokként, ahol életre szóló gyakorlati tudást szerzett. Később az amerikai hadsereg hírszerző hadtestét, a repülőgépgyárak és a hadifogolytáborok biztonságát felügyelte. 25 évesen megnősült, feleségül vette Helen Robsont, 49 évig tartó házasságuk során négy gyermekük született.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!