hetilap

Hetek hetilap vásárlás
„Újjáéledt az egykori arisztokrata találkozóhely” -Beszélgetés Haris Gergellyel
A Haris név kötelez
„Újjáéledt az egykori arisztokrata találkozóhely” -Beszélgetés Haris Gergellyel

Haris Gergely, a Haris Park ügyvezető igazgatója(Fotó: Dósa Gyôzô)

2020. 09. 23.
Sokgenerációs örökség képviselõi a fővárosi Haris család. A pár éve felépített budai komplexummal szeretnék mindazt átadni, amit egykoron is képviseltek: a mediterrán vendég­szeretetet és a nívós társasági élményt. Most már nem csupán a Haris köz õrzi az emléküket – egy újabb nemzedék hagy lenyomatot a városon.

A Haris család neve több évszázada közszájon forog a fővárosban és az ország több pontján; a századfordulón Haris Gergely építtette a róla elnevezett bazárt, ma a Haris köz őrzi a család emlékét. Meséljen egy kicsit a felmenőiről!

– Ismereteink szerint az 1700-as évek végén érkezett a Haris család Magyarországra. Egy görög származású kereskedőcsaládról beszélünk, melynek a mai napig vannak Magyarország több pontján leszármazottai.

Az első két generáció rendszeresen látogatta a pesti piacot, hajóval érkeztek fel az áruk. Azok, akik közülük elsőként vetették meg itt a lábukat, nem is beszéltek magyarul, ellenben rengeteg pénzt kerestek és költöttek el Pesten – akkor még ugye nem beszélhettünk Budapestről. Aztán az egyik generáció végül beadta a derekát, és felvette a magyar állampolgárságot, meg is tanultak magyarul – cserébe elfelejtettek görögül. 

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!