Nolan Odüsszeiája egy háromórás pacifista manifesztó.(Forrás: Universal Pictures)
Klasszikus műveknek nagy terhük van; feldolgozásuk kétségtelenül nehéz feladvány. Egyrészt megvan a hálás oldala: egy garantáltan sikertörténethez nyúl a bátor rendező; ugyanakkor pont ez okozhatja az adaptáció vesztét: milliók kedvenc műveit, szereplőit átformálni, életre kelteni rizikós. Éppen ezért nem igazságos a teljesség igényével fellépni főleg nagy ívű művek esetében. Hisz ki tudná Hugo, Tolsztoj vagy Dumas szövevényeit hitelesen és kimerítően vászonra vinni?
Éppen ezért egy filmes feldolgozásban a rendezőnek döntenie kell: az akciót (cselekményt, eseménysort) vagy a szívet (lélektani elemeket) részesíti előnyben. Az előbbi opció azzal járhat, hogy látványfilm lesz az alkotás, az utóbbi pedig, hogy elvont művészfilm. Christopher Nolan kellőképpen tehetséges és tapasztalt rendezőként híresült el ahhoz, hogy – minden fenntartás és előzetes hír ellenére – az ember érdeklődéssel fogadja Homérosz eposzának modern adaptációját.
Nolanre egyébként jellemző, hogy képes látványos mozit alkotni úgy, hogy közben a lélektani elemekre is nagy hangsúlyt helyez. Meg kell hagyni: az alkotás vizuálisan lenyűgöző (kizárólag valós helyszíneken forgatott), monumentális és gondolatébresztő. Különösen a mai filmes felhozatalból emelkedik ki, s üdítő azért is, mert szexjelenetek és egyéb közönséges bujaságok nélkül tudtak alkotni.
Fékek és ellensúlyok nélkül: Miért kellenek korlátok a „jó embereknek” is?
A szubjektív hangulatok és a racionális érvek hiánya rossz tanácsadó az államszervezet átalakításánál »
A Pride titkolt eredete
A melegmozgalom programját évtizedekkel ezelőtt megírták »
Pergamon ősi titka és Európa sorsa
Hogyan került a „Sátán oltára” Berlinbe? »