Nem csak sonka és tojás: Az igazi húsvét eredeti feltételrendszere

A peszách (húsvét) és az azt követő kovásztalan kenyerek ünnepe az Úr ünnepei közül a tavaszi időszakra esnek, és az évenkénti megemlékezés mellett mindig is magukban hordozták a profetikus jövőt. Izrael népének az egyiptomi kivonulás éjszakáján átélt csodálatos szabadulása a mai napig apáról fiúra szálló örökség, ám történelmi beteljesedése óta új tartalommal gazdagodott. Jézus Krisztus halála és feltámadása erre az ünnepi időszakra esett, ő lett az egész emberiség számára az a bárány, akinek a vére a megmenekülést jelenti az e világi rendszer (kozmosz) fogságából.

Miután az utolsó földi vacsoráján a Mester felszólította a mindenkori tanítványait az erről való rendszeres megemlékezésre, az akkor még távoli jövő felé is kinyitotta az ünnepet, és övéinek egy olyan vacsorát ígért Isten Királyságában, melynek során újból asztalhoz telepednek majd, hogy együtt igyanak a szőlő terméséből. A kovásztalan kenyér és a bor megfelelő bibliai rendtartás szerinti közös elfogyasztása a mai napig betölti azt a közvetítő funkciót, melynek köszönhetően a ma élő, újszövetségi értelemben vett hívők azt a legbensőségesebb közösséget és részesedést élhetik át a feltámadott és megdicsőített Jézussal, mint kétezer éve az apostolok.

Felkészülés az ünnepre

Ennek az össznépi és életbevágó ünnepnek (aki kihagyta, az életét kockáztatta) két fontos – már a sivatagi vándorlás időszakában tetten érhető – előkészülete volt. Ezékiel próféta könyvében a reménybeli jövőben felépítendő, sorrendben negyedik jeruzsálemi Templom kapcsán vagy arra tekintettel, Izrael azt az utasítást kapja, hogy az évi aktuális ünnepet megelőző héten kétszer is megtisztító jellegű, bűnért való áldozatot mutassanak be a papok (45:18-21). Először a Szenthelyet kellett tehermentesíteni az Isten népe közé behozott bűnöktől, tisztátalanságoktól, a papok és léviták esetleges vétkeitől egy fiatal bika vérével. A rákövetkező héten esedékes húsvéti bárány feláldozásának ugyanis más funkciót rendelt a Törvény, annak hasznaiból már nem erkölcsi feltételek betöltésével lehetett részesedni, hanem a néphez tartozás jogán. Vagyis az egész közösség előzetes megszentelése, deprofanizálása volt szükséges ahhoz, hogy a nagy szakrális ünnepi vacsora áldásai mindenki számára akadálytalanul hozzáférhetővé váljanak.