A ‘60-as években a fiatal generációk körében elterjedt a felfogás, miszerint a házasságon kívüli szexuális élet nem lehet káros; a pornográfiát pedig sokan a személyes szabadság és az önkifejezés részének tekintették. Nyugaton a cenzúra elleni harc jegyében legalizálták is a felnőtt tartalmakat, amiket a ‘70-es években már értelmiségiek is nyíltan védelmükbe vettek, és egyes művészmozikban – mintha csak újhullámos alkotások volnának – vetítettek. A pornósztárok – akik addig jórészt a társadalom peremén léteztek – egy csapásra popkulturális szereplőkké váltak, a szexuális szabadosság pedig a „szabadságmozgalmak” egyik szimbólumává lett.
Azóta a mainstream kultúra teljesen magáévá tette: elég végigpörgetni az Instagramot, vagy végignézni a divat- és bulvárlapok címoldalait, vagy lassan bármelyik slágerhez készült klipet, és máris világossá válik: egy mélységesen átpornografizált kultúrában élünk. Már Oscar-gálákhoz hasonló volumenű rendezvényeken adnak át díjakat pornószínészeknek és rendezőknek.
Fiatal lányok, nők tömegei nőnek úgy fel, hogy elhitetik velük: akkor lesznek vonzók, ha túlszexualizálják nemiségüket, amelynek durva tárgyiasítása zajlik valójában. A legfőbb hangsúlyt külsejükre fordítják, és a fogamzásgátlót úgy szedik, mint a vitamint, bármikor „akcióra” készen.