hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Jack Hayford élete egybekapcsolta a mozgalom nagy korszakait
Egy pünkösdi pátriárka
Jack Hayford élete egybekapcsolta a mozgalom nagy korszakait

Fotó: Facebook / Jack Hayford

2023. 01. 12.
Jack Hayford 1934. június 25-én súlyos betegen jött világra, a család hívő ismerősei könyörögtek életben maradásáért. Gyógyulására az orvosok nem találtak magyarázatot, „hacsak nem Isten ragadta ki a halál torkából”. 88 éven át életével bizonyította a bibliai igazságot, hogy minden lehetséges annak, aki hisz.

A természetfeletti beavatkozás hatására a szülők hitre jutottak és egy pünkösdi közösséghez csatlakoztak. Másfél év elteltével a fiút gyermekparalízis támadta meg, ezúttal a presbiterek imái következtében gyógyulhatott meg. Tízévesen átadta az életét Krisztusnak, és mert mindkét gyógyulását annak a jeleként értelmezte, hogy majd pásztorként fogja Őt szolgálni, hat évvel később a teljes idejű szolgálatra is elkötelezte magát. Mindig is vallotta: „Dacára annak, amit gondolnánk esetleg, a csodát vagy gyógyulást Isten nem méri szűken. A Jézus nevében szólt igazságot gyakran kísérik ilyenek.”

Szülei és ő maga is a Foursquare Churchben, azaz a Négy Szegletkő Egyházában leltek új életre. Ezt a klasszikus pünkösdi felekezetet 1923-ban a második gyógyító mozgalommal összekapcsolódott pünkösdi ébredés népszerű női prédikátora, Aimée Semple McPherson alapította Los Angelesben. McPherson Jézus Krisztust mint Megváltót, Szent Szellemben Keresztelőt, Gyógyítót és eljövendő Királyt hirdette, és felekezetét e négy hangsúlyról nevezte el.

Már a teljes idejű szolgálatra való készülés jegyében 1952-ben Jack beiratkozott felekezete bibliai főiskolájára, itt ismerte meg élete párját, Annát. Friss diplomásként igét hirdetett és ifjúsági táborokat szervezett a felekezetében, a pásztorlásba is belekóstolt, és később a főiskola dékánja lett.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!