hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A Torontói Jegyzőkönyvek programja megvalósulni látszik
Megírták a jövő forgatókönyvét?
A Torontói Jegyzőkönyvek programja megvalósulni látszik

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2022. 12. 15.
Az elmúlt években sok olyan információ látott napvilágot, amelyek segítettek reális talajra terelni a globalista háttérszervezetekről és világméretű reformprogramjaikról szóló vitát. Van azonban egy olyan dokumentum, amit immár 27 éve se megerősíteni, se cáfolni nem tudott senki. Az idő viszont igazolni látszik a Torontói Jegyzőkönyveket.

A Hetek is részletesen beszámolt arról a vitáról, ami a Davosi Világgazdasági Fórum alapítójának, Klaus Schwabnak a Great Reset (Nagy újrakezdés) című könyvéről és az abban leírt programról bontakozott ki. Korábban is lehetett hallani arról, hogy befolyásos csoportok készítettek nagyszabású forgatókönyveket, titkos koncepciókat arról, milyen irányba szeretnék befolyásolni az emberiség jövőjét. De ezekről nem jelentek meg hiteles információk, amit pedig úgymond „bizonyítékként” elővettek, azokról kiderült, hogy többnyire antiszemita rágalomiratok, mint a több mint 100 éve „lelepleződött” Cion bölcseinek jegyzőkönyvei.

Ettől azonban a világelitnek számos olyan fóruma és tevékenysége van, amelyek rejtve maradnak a nyilvánosság elől. Ilyen például a Bilderberg-csoport, amely lassan 70 éve tartja rendszeres találkozóit a világ mintegy 150 gazdasági, pénzügyi, politikai és médiavezetője részvételével, a CNN és más globális hírtelevíziók – a Davosi Fórumtól eltérően – mégsem küldenek soha tudósítót a konferenciára. Sokáig még a rendezvények helyszíne is titkos volt, míg az Occupy mozgalom 2012-ben először online csatornákon nemzetközi tüntetést szervezett a helyszínre. Ma már formálisan nagyobb a nyilvánosság, a résztvevők listája is hozzáférhető, ám ennél több információ azóta sincs.

A rendszerváltás környékén úgy tűnt, hogy többet meg lehet tudni ezekről a nagyívű tervekről. A 101 éves korában, 2017-ben elhunyt David Rockefeller még 1991-ben a következő kijelentést tette az egyik befolyásos háttérszervezet, a globalista Trilaterális Bizottság (Council of Fo­reign Relations, CFR) tagjai előtt: „Hálásak vagyunk a Washington Postnak, a New York Timesnak, a Time magazinnak és más nagyszerű kiadványoknak, amelyek igazgatói részt vettek találkozóinkon, és tiszteletben tartották titoktartási fogadalmukat majdnem negyven éven át. Lehetetlen lett volna számunkra terveink kibontakoztatása a világ felé, ha ki lettünk volna téve a nyilvánosság reflektorfényének ezen évek alatt. De a világ most tapasztaltabb és jobban felkészült, hogy meneteljen a világkormány irányába. Az értelmiségi elit és a világbankárok nemzetek feletti legfelsőbb hatalma biztosan többre becsülhető, mint a nemzeti önrendelkezés, amit az elmúlt évszázadok során gyakoroltunk.”

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!