hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A jövőt nem a csillagok írják
A reformátorok küzdelme az asztrológia ellen
A jövőt nem a csillagok írják

A prágai óratorony nemcsak az időt, hanem az asztrológiai jegyeket is mutatja. (Fotó: Shutterstock / PuzzlePix)

2022. 12. 21.
Európát már az ókortól mélységesen átitatta az okkultizmus és azon belül is a babonás csillaghit, illetve a csillagokhoz kötődő jóslás, az asztrológia. Újra és újra felmerül az is, hogy bibliai történeteknek – mint például a Jézus születése előtt feltűnt betlehemi csillagnak, vagy a 12 izraeli törzsnek – asztrológiai jelentést tulajdonítsanak.

Az antik görög–római világ számos nagy hatású képviselője tulajdonított meghatározó szerepet a csillagoknak az emberek életé­ben. Platón, a Kr. e. 4. századi híres filozófus például Timaios című munkájában kifejtette azt a véleményét, miszerint minden embernek van egy csillaga az égen. Mint írta, a Teremtő „mindegyik lelket egy-egy csillagra rendelte… s aki jól élt a neki szabott életben, visszatérve a vele társult csillagon levő lakásába, boldog és a földi életéhez hasonló életben lesz része”.

Klaudiosz Ptolemaiosz, az i. sz. 2. századi matematikus, földrajztudós, csillagász és csillagjós, aki a 17. századig uralkodó geocentrikus világkép kidolgozója volt, Tetrabüblosz című munkájában az ősi babiloni elképzelések alapján fejtette ki álláspontját a csillagok emberekre gyakorolt hatásairól. Műve évszázadokon át a csillagjósok kézikönyvének számított. 1553-ban Philipp Melanchthon, a reformáció egyik vezéralakja adta ki nyomtatásban Wittenbergben, a lu­theri hitújítás központjában.

 

A csillagok vizsgálói

A napok latin nevei is egyértelműen tükrözték azt a felfogást, hogy a hét minden napja egy-egy bolygó uralma alatt áll. Ugyanakkor ezeket az égitesteket különböző istenségekhez kötötték. A vasárnap: Dies Solis = a Nap napja; hétfő: Dies Lunae = a Hold napja; kedd: Dies Martis = Mars napja; szerda: Dies Mercuri = Merkúr napja; csütörtök: Dies Jovis = Jupiter napja; péntek: Dies Veneris = Vénusz napja; szombat: Dies Saturni = Szaturnusz napja. A hónapokkal kapcsolatban pedig az volt a felfogás, hogy azok mindegyike egy-egy állatövi, azaz zodiákus jegyhez kötődik.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!