Enes Kanter Freedom 2011-ben, tizenkilenc évesen került az NBA-be, tizenkét éves pályafutása alatt pedig olyan híres csapatok kötelékében játszott, mint a Utah Jazz, a New York Knicks vagy éppen a Boston Celtics. Már igen korán, profi karrierjének harmadik évében felemelte a hangját hazájának vezetője, Recep Erdoğan török miniszterelnök és köztársasági elnök ellen. Amikor azonban 2021-ben Kína elnyomó tendenciái ellen is felszólalt, korábban nem tapasztalt ellenállásba ütközött. Az NBA és Kína közötti feszültség azonban már két évvel korábban, egy Twitter-bejegyzésnek köszönhetően létrejött.
Enes Kanter Svájcban született, muszlim török szülők elsőszülött gyermekeként. Nevéhez tavaly előtt vette fel a ,,freedom” (magyarul: szabadság) szót is, mert szerinte ez a tényező ,,a levegő, a víz és az étel után a legfontosabb dolog egy ember életében”. A sors iróniája, hogy az egyik legszabadabbnak tartott országban, Svájcban látta meg a napvilágot, azonban szülei hazaköltöztek Törökországba, és Kanter egész gyermek- és tinédzserkorát ott töltötte. Iskolás éveiben tanulmányait egy, a Hizmet-mozgalom által fenntartott intézményben folytatta. A Hizmet-mozgalom Fethullah Gülen imám és mérsékelt muszlim vallástudós nevéhez kötődik, aki egykor Erdoğan mentora volt.
A fordulatot a 2013-as év eseményei hozták, mind a török belpolitika, mind a fiatal Kanter életében. Ebben az évben robbant ki egy olyan korrupciós botrány, amelynek során ötvenkét embert tartóztattak le, akik közvetlen vagy közvetett módon mind az
Kicsoda Charlie Kirk, Trump titkos fegyvere?
A 31 éves evangéliumi keresztény influenszer, aki egyetemisták millióit mozgósította a választások előtt »
Szent István - látnok vagy realista volt az államalapító király?
Szuverenitás, bibliai hit és Jeruzsálem kérdése »
„Miért létezik Izrael állama?” - Interjú Tatár György filozófussal
A megrendülés hiánya és az apokaliptikus tövis »