hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Egy névmás miatt ül börtönben az ír keresztény tanár
Enoch Burke kálváriája
Egy névmás miatt ül börtönben az ír keresztény tanár

Enoch Burke(Forrás: Facebook/ Burke Broadcast)

2022. 09. 21.
A néhány évvel ezelőtt még a katolicizmus bástyájaként számontartott Írországban egy tanár ül börtönben, mert azt mondta, szeretné a munkáját úgy végezni, hogy ne kelljen erőszakot tennie a lelkiismeretén. Enoch Burke ügye rávilágít, milyen nagyot változott maga az egyház, és a körülötte lévő világi társadalom is.

Csak egy aprócska szó. Miért kell ügyet csinálni abból, hogy valakinek „saját névmása” van, például „ők” (így, többes számban), vagy nyelvújító módon valami teljesen egyedi, mondjuk a semlegesen hangzó „zé”, „ix”, „per”, vagy a választott nemre leheletnyire utaló, de azt nem arculcsapósan, kirekesztően hirdető „fi”, illetve „ni”? 

Világszerte megint figyelmet kapott egy olyan eset, amely azt mutatja, hogy egyetlen szócska is döntő lehet. A történet azzal kezdődött, hogy az egyik ír iskola vezetése a szülők kérésére kihirdette, hogy a pedagógusoknak és az iskolatár­saknak is új néven kell szólítaniuk az egyik transznemű diákot, és a „they” névmással kell rá hivatkozniuk. A németet oktató Enoch Burke azonban tiltakozott a döntés ellen, jóllehet – egyes források szerint – az érintett fiatalt nem tanítja. Az ennek nyomán kerekedett vita nem csupaszítható le a „korunk mártírja” és a „magának kereste a bajt” vélemények ütközésére.

Katedráról a börtönbe

Enoch Burke Írország nyugati részén (Castlebar, Mayo megye) élő, jól ismert keresztény családból származik. Még saját Wikipédia-oldaluk is van, részben az édesanya által otthon tanított tíz gyerek kiugró tanulmányi sikerei, részben a már az egyetem évei alatt is vállalt aktivizmusuk miatt. A diáktanács vezetőiként például kampányt szerveztek az iskola Izrael-ellenes bojkottjának meghiúsítására. És rendszeresen vesznek részt az abortusz, a homoszexualitás, a pedofília visszaszorítását célzó megmozdulásokban. 

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!