hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Soft power: hogyan próbálnak változtatni Kína megítélésén a nyugati világban?
Puha hatalom Pekingből
Soft power: hogyan próbálnak változtatni Kína megítélésén a nyugati világban?

Kína Olasz­országban is igyekszik javítani a reputációján. Hszi Csin-ping és Sergio Mattarella elnök Rómában 2019-ben.(Forrás: AP/ Tiziana Fabi)

2022. 01. 20.
Kína hosszú évek óta igyekszik a „puha hatalom” eszközeivel befolyásolni a külföldön róla kialakult képet. Erre most annál inkább nagy szüksége van, mert megítélése Nyugaton csak romlott a koronavírus-járvány következtében.

A zzal, hogy sokan a kommunista országot tették felelőssé a vírus elterjedése miatt, csak tovább nőtt az úgynevezett „puha hatalom” jelentősége Peking számára. Carl Bildt, az Európai Külkapcsolatok Tanácsának társelnöke és Svédország volt miniszterelnöke szerint amiatt, hogy Kína elsősorban nem „kemény hatalomként” tevékenykedik a globális színtéren, helyzete nagyban függ a sikeres kormányzást sugalló reputációtól, avagy annak hiányától.

A Sinofon projekt által végzett 2020-as kutatás (European Public Opinion on China in the Age of COVID-19) során 13 európai országból közel 20 000 állampolgár véleményét kérték ki Kína kapcsán a globális járványhelyzet kialakulása után. A felmérésből – nem meglepő módon – az derült ki, hogy a vizsgált 13 állam közül tízben túlnyomóan negatív véleménnyel vannak Kínát illetően. Hasonló eredményekre jutott a Pew Research Center 2020-ban lefolytatott nemzetközi kutatása is.

George Yeo, Szingapúr egykori külügyminisztere szerint a nyugati hatalmak Kínával szemben tanúsított ellenszenvének mélyebb gyökerei vannak (például antidemokratikus berendezkedés, rendszerszintű emberi jogi jogsértések), és a világjárvány csak tovább rontott ezen a helyzeten. Hogy mit tehet Kína ebben a helyzetben? Előszeretettel él puha hatalmi eszköztárával.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!