Gyuszi a családdal, ő maga jobb szélen(Fotó: Stelkovics Brigitta)
Gyuszi a családdal, ő maga jobb szélen(Fotó: Stelkovics Brigitta)
Akár a nagypapámmal is megtörténhettek volna azok a dolgok, amik Gyuszi bácsival, de ő szelíd ember volt, jobban vonzotta az ég és a szélszárnyakon nyargaló vitorlásrepülők, mint a ruszkik visszaverése vagy a Sztálin-szobor ledöntése és megköpdösése. Gyuszinak viszont vérmérsékletéből adódóan minden forradalmi dologban benne kellett lennie, úgyhogy ő fejest ugrott ‘56-ba.
De még mielőtt ezt egyáltalán megtehette volna, át kellett valahogy kászálódnia a múlt és a jövő között tátongó második világháború nevű szakadékon, és nyilván – hű patrióta lévén – ennek is a sűrűjéből kellett kivennie a részét. A nagybátyám azt mesélte, hogy még egészen idős korában is mutogatta, hogy az ország melyik részein küldte a golyózáport a ruszkik felé. Aztán hadifogságba került Ukrajnába, Kijev mellé valahova. Hat évet nyisszantottak így le a fiatalságából. Minden alkalommal, mikor jött a hír, hogy visszaszolgáltatott hadifoglyokkal teli vonat érkezik, a nagypapám kiballagott az állomásra, és várta a testvérét, hátha ezúttal majd ő lesz az egyik hazatérő. Hat éven keresztül, újra és újra. Aztán egyszer csak megjött a Gyuszi. Lesoványodva, piszkosan, szakadtan, de legalább életben. El se tudom képzelni, milyen lehetett az újraegyesült családnak az a nap.
Nyilván Gyuszi nem ülhetett sokat nyugton a fenekén. Azon a taknyos októberi napon, 23-án, ott volt ő is a Felvonulási téren Budapesten a felspannolt tömegben, és a saját szemével látta, ahogy Sztálin elvtárs kemény szoborfeje szétpattan a tér macskakövein. Sorban állt, hogy leköphesse. Leköpte. Együtt éljenzett a többiekkel, csak hát a tapsoló tenyereken kívül a fényképezőgépek is csattogtak, a pillanatok mellett az arcokat is megörökítették bizonyos elvtársak. Ha Gyuszi nem kap fülest az egyik hatósági barátjától, hogy rendszerellenesnek van titulálva és el szeretnének beszélgetni vele, akkor hamarosan jött volna érte a fekete autó. De szerencsére kapott, úgyhogy ő és egy barátja meglógtak Szegedre, ahol nappal meghúzták magukat, éjjel pedig átkeltek a zöldhatáron – vagyis átúszták a Tiszát (télen!). Így kötöttek ki Jugoszláviában. Jugoszláviában egy darabig menekülttáborban laktak, ők ketten, egy vidéki srác meg a haverja, akiknek úgy kellett elslisszolniuk az elvtársi szigor alatt nyögő saját országukból, mint kóbor kutyáknak a sintértelepről.
Seres László: 9/11 és a „végtelen háború” mítosza
Véleménycikk »
Fékek és ellensúlyok nélkül: Miért kellenek korlátok a „jó embereknek” is?
A szubjektív hangulatok és a racionális érvek hiánya rossz tanácsadó az államszervezet átalakításánál »
A Pride titkolt eredete
A melegmozgalom programját évtizedekkel ezelőtt megírták »