Forrás: AP
A lengyel politikai rendszer jelenlegi válságának gyökerei legalább 2015-ig nyúlnak vissza, ekkortól datálódik a Polgári Platform (PO) és a Jog és Igazságosság (PiS) vitája az alkotmánybírói helyek betöltéséről. A mi szempontunkból ez annyiban érdekes, hogy egy ilyen, jó évtizede elhúzódó strukturális válság (és a vele járó, mostanra egyre forróbbnak tűnő hideg polgárháború) ellenére a lengyel gazdaság kifejezetten jól teljesített mind a 2015 és 2023 közötti PiS-, mind a 2023 utáni PO-kormányzat idején. Az Eurostat adatai szerint a lengyel reál GDP 2015 és 2025 között összesen 40, a magyar GDP ugyanebben az időszakban 27 százalékkal nőtt. Vagyis a többszöri kormányváltás és a két nagy politikai tömb közötti hideg polgárháború sem akadályozta meg, hogy Lengyelország gazdasága egészséges ütemben fejlődjön. Pedig a bíróságok körüli polémia ürügyén, kétségtelenül politikai döntést hozva Brüsszel a Varsónak járó fejlesztési forrásokat is éveken át blokkolta. Ha egy gazdasági-társadalmi berendezkedés stabil, egy ország képes lehet akár komoly politikai válságokat is túlélni anélkül, hogy az állampolgárok mindennapi életére a krízis hatással lenne.
Magyarországon a kormányok európai összevetésben kirívóan stabilak (1990 óta egyszer sem került sor előrehozott választásra), a politikai rendszer azonban egyáltalán nem az (36 év alatt idén harmadszor került sor „rendszerváltásra”, bármit is értsenek ez alatt a 2010-es és a 2026-os változás szorgalmazói), így a politikai válságok az állampolgárok mindennapjaira is hatással vannak. Pedig ennek nem kéne így lennie: a lengyel példa azt mutatja, hogy egy ország politikai vagy akár alkotmányos válsága ellenére lehetséges az, hogy egy gazdaság (és társadalom) sikeresen működjön. Ez persze azt is jelenti, hogy a társadalom aktuálisan kisebbségbe szorult részének nem kötelező hagynia, hogy a mindenkori kormánypárt és holdudvara korlátlanul leuralja a teljes államot, gazdaságot és társadalmat. Ahogy Lengyelországban sem a PiS, sem a PO nem tudta teljesen a maga képére formálni az országot, úgy itthon sem törvényszerű, hogy akár a Fidesz, akár a Tisza akadálytalanul elfoglalja az állam, a gazdaság és a civil társadalom minden szegletét.
Ám Magyarországon nemhogy a társadalom és a gazdaság szereplőinek, de még az állam – kormányzattól elvben független – vezetőinek sem volt bátorsága sem 2010-ben, sem 2026-ban ahhoz, hogy ellenálljanak a kormányzat hatalmi túlterjeszkedésének. Hiányzott például egy, a döntő pillanatokban (mint a lengyel Alkotmánybíróság elfoglalására tett kísérlet első óráiban) valódi köztársasági elnökként viselkedő államfő az ország éléről.
Az utolsó ellenség: A holtak szellemei és az élők tisztelete
Mit mond a halálról, a gyászról, a túlvilági életről a zsidó–keresztény kinyilatkoztatás? »
Seres László: 9/11 és a „végtelen háború” mítosza
Véleménycikk »
Fékek és ellensúlyok nélkül: Miért kellenek korlátok a „jó embereknek” is?
A szubjektív hangulatok és a racionális érvek hiánya rossz tanácsadó az államszervezet átalakításánál »