hetilap

Hetek hetilap vásárlás
„Isten azért ad hosszú életet, hogy kipótolhassa mindazt a jót, ami kimaradt belőle”
Beszélgetés a 97 éves László Sándorné Stubner Ilonával
„Isten azért ad hosszú életet, hogy kipótolhassa mindazt a jót, ami kimaradt belőle”

Fotó: Vörös Szilárd

2023. 02. 02.
„Isten azért ad hosszú életet, hogy kipótolhassa mindazt a jót, ami kimaradt belőle” – mondja a 97 éves Ilona, aki 16 évesen fogadta el Megváltóját. Férje László Sándor prédikátor volt, kettejük élete egybefonódott a magyarországi evangéliumi ébredés 20. századi történetével.

„Fényképezni is akartok? Jaj nekem” – nevet Ilona, (közkedvelt becenevén Iluka) mikor leülünk nála a miskolci panellakásban. „Jó képet csinálunk” – biztatjuk. „Rólam már nem lehet jó képet csinálni, 97 éves vagyok! Nézzétek, vannak nálam fiatalabbak is” – mutat a háta mögötti fotókra, melyeken szép arcú fiatalok láthatók. Ilonának 9 gyermeke és 19 unokája született.

Iluka 80 éve fogadta be szívébe Jézus Krisztust, élettörténete kezdettől összekapcsolódott a 20. századi magyarországi evangéliumi ébredéssel. Az asztalon kikészítve az egykori prédikátor, Ungár Aladár életrajzi kötete, a címe: Igen, Atyám. „Nagyon ajánlom mindenkinek ezt a könyvet. Ungár Aladár 1905-től 1970-ig élt. Én a miskolci Testvérgyülekezetben ismertem meg őt. Már megvolt Márti babám, és az volt nálunk a szokás, hogy bemutattuk a csecsemőket a gyülekezet előtt. Akkor pont jött hozzánk Ungár Aladár, és ő áldotta meg Mártikát” – emlékszik vissza Iluka.

Ébredés és holokauszt

Ungár Aladár, aki ortodox zsidó családból származott, 19 évesen tért meg. Élete végéig, súlyos betegen is járta az országot, zsidóknak, nem zsidóknak egyaránt hirdetve az evangéliumot. Dr. Kiss Ferenc orvosprofesszorral együtt emblematikus figurái voltak a hivatalosan 1924-től nyilvántartott Testvérgyülekezeteknek, illetve az ő nevükhöz fűződik a magyarországi Krisztus-hívő zsidó mozgalom létrehozása is.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!