hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Tüntetések a tanárokért: „A legnagyobb kárt az ellenzék tudja okozni”
Pedagógusok és diákok véleményei az oktatásról
Tüntetések a tanárokért: „A legnagyobb kárt az ellenzék tudja okozni”

Fotó: Stelkovics Brigitta

2022. 10. 06.
Hosszú ideje nem látott kormánykritikus tömeg gyűlt össze szerda este a Kossuth téren. A pedagógusok melletti demonstráción több tízezer tanár, diák és szülő vett részt, hogy tiltakozását fejezze ki a kormány oktatáspolitikájával szemben, és a pedagógusok munkakörülményeinek és bérhelyzetének rendezését követelje.

Az elmúlt években számtalanszor volt már nagyszabású demonstráció az oktatással összefüggésben, a helyzet azonban láthatóan nem sokat változott a 2010 előtti korszakhoz képest sem. Hiába vonult a Hallgatói Hálózat szervezésével a diáksereg, zúgott a „Hoffman Rózsa, gyere ki a hóra”, nem vezetett eredményre a kockás inges demonstrációsorozat sem.

A mostani fokozódó feszültségnek azonban az ad mégis jelentősebb súlyt, hogy az elmúlt időszakban még az Orbán-rendszer leváltásának esélye sem tudott annyi embert az utcára vinni, mint amit a mostani pedagógussztrájk nyomán történt kirúgások, és az általános helyzet romlása. Jól látható, hogy a pártpolitika és az ellenzék kulcsfigurái nem képesek megszólítani a társadalmi rétegeket, az elégedetlenség a rendszerrel és a kormánnyal szemben azonban ennek ellenére jelentős, amelyet drámaian fokoz az energiaválság nyomán mélyülő megélhetési krízis, ami különösen az alulfizetett dolgozókat érinti rendkívül súlyosan. S hosszú ideje ilyen a pedagógusszakma is, amelynek szakszervezeti érdekérvényesítés terén évtizedek óta nem sikerült kikecmeregnie a gödörből. Szakmabelieket kérdeztünk arról, hogyan látják az oktatás helyzetét jelenleg.

Nincs politikai súly?

„Nemrégiben jártam volt nyolcadikosaim 10 éves osztálytalálkozóján, ahova meghívták egykori tanítójukat is. Szóba kerültek a fizetések, és az idős kolléga szinte összement a székben: egyik egykori tanítványa PhD-hallgatóként az államtól, az egyetemétől és a munkahelyétől összesen 750 ezer forint ösztöndíjat kap havonta, miközben ő 45 év pedagógusként eltöltött év után is mindössze 285 ezer forintot vihet haza” – mondta el a Heteknek egy vidéki általános iskola igazgatója, aki saját bevallása szerint úgy képviseli a fenntartó, vagyis a KLIK érdekeit, hogy közben magánemberként egyetért a sztrájkoló és tüntető pedagógusokkal. Szerinte a pedagógusbér fontos téma, de nem csak

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!