hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Ezért nem kell félteni a magyar erdőket
Szakemberek szerint a fakivágásról szóló kormányrendelet nem eredményez erdőirtást
Ezért nem kell félteni a magyar erdőket

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2022. 08. 18.
Kevés olyan ügy van, amellyel annyira hiszterizálni lehet a magyar közvélemény jelentős részét, mint a fakivágások kérdése. A termőföld mellett valóban az erdő hazánk legfontosabb természeti erőforrása – amelyet azonban az erdész szakma szerint nem veszélyeztet a fakitermelést megkönnyítő kormányrendelet.

Kiirtják a magyar erdőket; tönkreteszik a természetvédelmi területeket; erősödni fog a klímaváltozás – ilyen és hasonló drámai következményeket látnak és láttatnak sokan annak nyomán, hogy a kormány egy rendeletben megkönnyítette a fakitermelést.

Az LMP tüntetést szervezett, számos szervezet és mintegy százezer magánember írta alá az Orbán Viktor számára a témában küldött petíciót, zöldszakemberek fejezték ki aggodalmukat a kormányellenes sajtó hasábjain, a közösségi oldalakon pedig „szakértők” hada „állt bele” a kormányba.    

De miről is van szó pontosan?

Az augusztus elején megjelent jogszabály többek között arról rendelkezett, hogy természetvédelmi területeken is lehet úgynevezett tarvágást végezni; az őshonos állományokat elég sarjasztással felújítani; az idegenhonos fajták helyére nem kell őshonos fafajokat telepíteni; a kitermelést a vegetációs időszakban is el lehet végezni; illetve a fákat az erdőtervben szereplő vágásérettségi kornál hamarabb ki lehet termelni. A társadalmi felháborodásra reagálva Nagy István agrárminiszter a héten miniszteri rendeletben egyértelműsítette a kormányzati szándékot. Ennek értelmében természetvédelmi területen továbbra is tilos az őshonos fák tarvágása; a rendelet veszélyhelyzet esetére készült; csak jövő márciusig lehet vegetációs időszakban is fát kitermelni; a megnövekedett tűzifaigény miatt a keresletet elsősorban az akáccal kell kielégíteni; és a könnyített szabályok csak akkor alkalmazhatók, ha az idei évre vonatkozó kitermelési terv alapján a tűzifakereslet nem elégíthető ki.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!