hetilap

Hetek hetilap vásárlás
MZP, a politikai ökumenizmus prófétája
Márki-Zay Péter jobbról érkezve hódítaná meg az ellenzéket
MZP, a politikai ökumenizmus prófétája

Fotók: Vörös Szilárd

2021. 10. 14.
Puzsér Róbert somlói galuskának, Tamás Gáspár Mikós pedig mérsékelten homofób, antifeminista, cigányellenes jelöltnek nevezte. Hét gyermeke és négy nyelvvizsgája van, ennek ellenére amerikai karrierjét házaló ügynökként kezdte. Portré Márki-Zay Péterről.

„Én már akkor templomba járó ember voltam, amikor Orbán Viktor még a Liberális Internacionálé alelnökeként „csuhásoknak” nevezte a klérus tagjait, egy trianoni megemlékezés alkalmával pedig kivonult a Parlament ülésterméből”

– állította szembe néhány napja Márki-Zay Péter saját konzervativizmusát a jelenlegi miniszterelnökével. A vallásos, jobbközép gyökereket és beállítottságot a családot ismerő Békés megyei forrásunk is megerősítette: a politikus Gyuláról származó, fizikatanár végzettségű édesapját a polgári elvekhez a pártállami időkben is ragaszkodó, emellett rendkívül kreatív, menedzser szemléletű emberként jellemezte. Apján és vegyész végzettségű édesanyján kívül felmenői között – a Wikipédián szinte naponta frissített, rendkívül precíz életrajza szerint – több más értelmiségi, többek között orvos és jogász is található. Dédapja a hódmezővásárhelyi református gimnázium igazgatója volt.

Márki-Zay Péter is ebben a gimnáziumban érettségizett 1990-ben, majd előbb a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskolán marketing, 1996-ban pedig a Budapesti Corvinus Egyetemen közgazdasági mesterszakon szerzett diplomát. Később a Budapesti Műszaki Főiskolán villamosmérnöki, majd a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen gazdaságtörténeti oklevéllel gyarapította diplomái számát, 2006-ban doktorált.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!