2019-ben alulmaradt Karácsony Gergellyel szemben az önkormányzati választáson. Azóta miniszterelnöki megbízottként dolgozik. Nem hiányzik önnek az élvonalbeli politika?
– Dehogynem, nem is fogom ezt igazán megszokni, túlságosan hozzászoktam ahhoz, hogy – ha csak ezt a részét nézzük – főpolgármesterként legalább harmincezres humán infrastruktúrát működtettem. Ráadásul talán ez a leglegitimebb politikai pozíció az országban a miniszterelnökség mellett, hiszen itt közvetlenül választottak meg. Ez nagyfokú önbizalmat, belső tartást ad, amire szükség is van a mindennapi küzdelmek során.
Visszatérne a frontvonalba? Vagy ezt már teljesen lezárta az életében?
Pünkösd után: a karizmák titkai
Hogyan alakult a Szentlélek ajándékainak megítélése az elmúlt 2 ezer évben »
Átmenvén a siralom völgyén
Trianon túlélése és ami ebből következik »
Sávuot: a törvényadás ünnepének eredete
Az Ószövetség egyik legjelentősebb nemzeti és vallási ünnepe volt – de az Újszövetség egyik meghatározó eseménye is ezen az ünnepen történt »