Kanász-Nagy Máté 2010-ben végzett szociálpolitikusként az ELTE-n és 2010 óta aktív párttag az LMP-ben, ahol tanácsadó, később szóvivő lett. Jelenleg Újpest népjóléti alpolgármestere, 2020 augusztusa óta a párt társelnöke.
A Jobbik lejjebb vinné a választójog korhatárát annak érdekében, hogy tizenhat éves kortól szavazhassanak az állampolgárok. Néhány éve az LMP is hasonló javaslatot nyújtott be. Most mi a párt álláspontja?
– Valóban, néhány éve szóvivőként én jelentettem be a javaslatot. Azért tartjuk ezt a mai napig fontosnak, mert ahhoz, hogy a politikát megújítsuk, szükség van a demokrácia rendszerében új megoldásokra. Fontos célkitűzés a részvétel növelése, mert akkor jó egy döntés, minél többen vesznek részt a meghozatalában, amire jó megoldás lehet egy új korosztály bevonása a döntéshozatalba. Sok huszonéves fiatal sem vesz részt a választáson.
Pünkösd után: a karizmák titkai
Hogyan alakult a Szentlélek ajándékainak megítélése az elmúlt 2 ezer évben »
Átmenvén a siralom völgyén
Trianon túlélése és ami ebből következik »
Sávuot: a törvényadás ünnepének eredete
Az Ószövetség egyik legjelentősebb nemzeti és vallási ünnepe volt – de az Újszövetség egyik meghatározó eseménye is ezen az ünnepen történt »