Két évvel ezelőtt lépett ki a Jobbikból, miután kiderült, hogy anyai ágon zsidó származású. Akkoriban sokan találgatták, hogyan módosul majd a pályája. Ön hogyan értékelné az azóta végbement változást?
– Ami történt, tulajdonképpen egy megtérésnek is felfogható, megtérés a gyökereimhez. 2012. július 30-án léptem ki a Jobbikból, és augusztus 3-án kerestem fel Köves Slomó rabbit. Akkor nem gondoltam, hogy ez lesz belőle, de valóban úgy alakult az életem, amire a keresztények azt mondják, megtérés. Amikor valaki beengedi Istent a szívébe, a lelkébe.
A zsidóságnál persze ez kicsit másképp van, mert nekem nem kellett betérnem: pont azért mentem el a rabbihoz, hogy adjon tanácsot, mert hiába kapálóztam kézzel-lábbal, zsidónak titulálnak a szélsőjobboldalon is, és a zsidók is azt mondják a zsidó jog alapján, hogy zsidó vagyok.
Fékek és ellensúlyok nélkül: Miért kellenek korlátok a „jó embereknek” is?
A szubjektív hangulatok és a racionális érvek hiánya rossz tanácsadó az államszervezet átalakításánál »
A Pride titkolt eredete
A melegmozgalom programját évtizedekkel ezelőtt megírták »
Pergamon ősi titka és Európa sorsa
Hogyan került a „Sátán oltára” Berlinbe? »