hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2002. 01. 11. (VI/2) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

Walker, az áruló

Szinte hihetetlennek tűnt, amikor megérkezett a hír Afganisztánból, hogy elfogtak egy mindössze húszaesztendős amerikait, aki a tálibok között harcolt saját honfitársai ellen, és részt vett a november 25-ei véres fogolylázadásban. John Walkerről kiderült, hogy éveken át a muszlim világban élt, sőt át is tért a mohamedán hitre. A washingtoni születés? fiatalember tizenhat éves korában hagyta el otthonát: Jemenbe költözött, megtanult arabul, majd Pakisztánba utazott. Fél évvel ezelőtt csatlakozott a tálibokhoz. Mivel nem beszélte az afganisztáni nyelvjárásokat, a kabuli tálibok azt tanácsolták neki, hogy álljon be Oszama bin Laden valamelyik egységébe, amit meg is tett. 

Arafat megbukott

Az álarc lehullott. Ki tudja, hányadszor? Jasszer Arafat és a Palesztin Hatóság kezdettől fogva kettős játékot űzött. Egyfelől egymás után írta alá az oslói megállapodásokat, a Nyugat felé békeszándékát hangoztatva: "Területeket békéért". Másfelől továbbra is folytatta a fegyveres terrort: "Számunkra minden opció nyitott, a fegyveres harcról sosem mondunk le" – jelentette ki több ízben a palesztin vezető. Így a területekért nem békét, hanem terrort és háborút adott. A világot mégis sikerült becsapnia, még a Béke Nobel-díjat is megkapta. 

Elkéstek a vadászgépek

Búcsúlevele szerint Oszama bin Laden és az Egyesült Államokat tavaly szeptember 11-én ért terrortámadás jelentették az inspirációt annak a floridai tinédzsernek, aki a tampai Bank of America felhőkarcolójába irányított egy Cessna 172R típusú kisrepülőgépet szombaton. Az esetet látva felmerült a kérdés, vajon Amerikában megtették-e a megfelelő óvintézkedéseket az újabb repülőgépes terrortámadások elhárítására.

Belföld

Nemzeti, hazafias front

Három hónappal a választások előtt elnyerte végleges formáját a jobboldali pártszövetség: a Fidesz – Magyar Demokrata Fórum – Kisgazda Polgári Egyesület – Magyar Kereszténydemokrata Szövetség – Fidelitas – Lungo Drom Országos Cigány Érdekvédelmi és Polgári Szövetség összeállítású tömörülés nem bővíthető tovább. Orbán Viktor pártja többéves, szívós munkával minden számba jöhető szövetségesét integrálta.

Gazdapanasz

A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) sorozatos alkotmánybírósági beadványokkal új frontvonalat nyitott a mezőgazdasági politikában. A valamikori termelőszövetkezetek érdekképviseletét ellátó szervezet lépéseit a tavalyi év végén felgyorsult agrártörvényhozás váltotta ki. 

Blöffökkel tréningeznek áprilisra

Kellemetlen helyzetbe hozta a kormánylap saját miniszterét akkor, amikor a hírhedt magyar származású pornósztárral, Ciccolinával való kokettálással vádolta meg legnagyobb ellenfelét, az MSZP-t. A nyilvánvaló blöff ugyanis ráirányította a figyelmet arra, hogy Rockenbauer Zoltán kultuszminiszter, akinek a tárcájához tartoznak az egyházügyek is milyen kapcsolatban állt egykoron az Olaszországban pár évig parlamenti képviselőként is tevékenykedő prostituálttal. 

Besúgó az alkalmazottam

Zara László, az Adótanácsadók Egyesületének elnöke "végrehajthatatlannak" tartja "A terrorizmus elleni küzdelemről, a pénzmosás megakadályozásáról szóló rendelkezések szigorításáról, valamint az egyes korlátozó intézkedések elrendeléséről" 1994-ben meghozott törvény múlt év novemberében kiegészített változatának – a köznyelvben "téglatörvény" – nagy részét. 

Tiltott kritika

A Kossuth adón megszüntették Bolgár György népszerű, "Beszéljük meg!" cím? műsorát, helyette a "Gondolkodjunk együtt!" jelentkezik. A döntést indokolva Perjés Klára, az adó főszerkesztője a sajtónak úgy nyilatkozott, hogy Bolgár műsora "megsértette a Magyar Rádió közszolgálati műsorszolgáltatási szabályzatát", mert egy betelefonáló kritikájától nem határolódott el. 

Tovább fertőz a Pannon Rádió

A kormánytöbbség? Országos Rádió és Televízió Testület "kegyéből" továbbra is működhet a szélsőjobboldali Pannon Rádió – annak ellenére, hogy mind műsora, mind tulajdonosi szerkezete alighanem sérti a fennálló törvényeket. 

Fogy a magyar

Még nincs vége az idei télnek, de már nyolcvanan, köztük fiatalemberek is megfagytak az országban. A szilveszteri tűzijátékokra 500 millió forint folyt el az államkasszából, a megszüntetett hajléktalan-férőhelyek megspórolt fejkvótájából 400 millió marad az állam zsebében. A több tízezer hajléktalan alig egynegyedének áll rendelkezésére férőhely. A téli krízishelyzet miatt átmenetileg szünetelő kilakoltatások, ágycsökkentések végrehajtása után tavasszal tovább növekedhet a fedél nélkül maradtak száma.

Hit és értékek

A királyok újra ászok

Bízvást az ezredfordulóra vonatkozó számos be nem teljesedett jövendölés közé sorolhatjuk a néhai egyiptomi uralkodó, Faruk király pesszimista mondását, aki szerint "2000-re már csak öt király marad a földön: a pikk király, a káró király, a kőr király, a treff király… és az angol királynő". Bár az elmúlt évszázadban számos uralkodó maradt trón nélkül, egyedül Európában tíz nemzet őrizte meg a monarchikus államformát. A várakozásokkal ellentétben az intézmény, különösen a királyi családok fiatal tagjainak a népszerűsége a kilencvenes évek óta egyre növekszik, az ifjú hercegeket a hollywoodi sztároknak kijáró rajongás kíséri milliók részéről. Kik ők, és milyen szerepet játszhatnak még az egységesülő kontinens jövőjének alakításában?
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!