hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2002. 04. 05. (VI/14) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

A világ mégsem eszmél

Jasszer Arafat a véres húsvéti merényletsorozat és a palesztin terrorhálózat felszámolására indított izraeli hadművelet következtében szó szerint és diplomáciai értelemben is kereszttűzbe került. Miközben izraeli katonák őrködnek ramallahi irodája előtt azért, hogy teljes elszigeteltségben tartsák a hetvenkét éves palesztin vezetőt, több jel utal arra, hogy már utolsó nyugati támogatói, az Európai Unió egyes vezető politikusai is akadályt látnak Arafatban. A palesztin vezető mindenesetre kijelentette: a mártíromságot is kész vállalni Jeruzsálemért és népe szabadságáért. Az izraeli katonák megtalálták Arafat ramallahi főhadiszállásán az öngyilkos merénylők pontos költségvetését. Az 1994-es Béke Nobel-díj kitüntetettje most a földalatti bunkere magányában géppisztollyal az asztalán várja sorsának újabb fordulatát.

Izrael mindent megtett

Saronnak és Bushnak engedményeikkel sem sikerült tető alá hozni a tűzszüneti megállapodást. Az izraeli kormányfő hiába mondott le a "hétnapi nyugalom" előzetes feltételéről, hiába vonult ki a palesztinok lakta nagyobb városokból, és hiába mérsékelte az izraeli katonai tevékenységet egyoldalúan. A palesztin terror csak fokozódott. A Netanjában, Jeruzsálemben, Haifán, Tel Avivban és más helyeken végrehajtott merényletekben a palesztin terrorszervezetek a húsvéti ünnepek alatt közel félszáz izraeli polgári személyt öltek meg, és közel kétszázat sebesítettek meg. Mindez szemléletesen mutatja: a palesztinok elutasítják a konfliktus békés megoldását, semmibe veszik az oslói egyezményeket, és céljaikat kizárólag fegyveres harc útján kívánják elérni. E harc pedig szinte kivétel nélkül az ártatlan izraeli polgárok elleni terrort jelenti. 

Amit szabad Jupiternek

Amerika közel-keleti dilemmája szinte megoldhatatlannak tűnik. Miközben katonai övezetté minősítette Afganisztánt, és terrorellenes hadműveleteiben százával likvidálja az Oszama bin Laden hálózatához tartozó több nemzetiség? – köztük szép számmal palesztin – harcosokat, a lakosság arányát tekintve sokkal nagyobb civil veszteséget szenvedő Izraelt önmérsékletre igyekszik rávenni.

Szabadság, egyenlőség és két véres év

Antiszemita merénylethullám söpört végig húsvétkor Franciaországon és Belgiumon. Lyonban, Marseille-ben és Strasbourgban zsinagógákat gyújtottak fel, míg Toulouse-ban egy kóser hentesüzletre lőttek rá. A vezető francia és európai politikusok elítélték a támadásokat, ugyanakkor nem tudtak magyarázatot adni a gyűlöletáradatra.

Elhunyt a brit anyakirályné

Szombaton 101 éves korában elhunyt Erzsébet brit anyakirályné. Tavaly karácsony óta légzőszervi betegségben szenvedett, állapota szombaton fordult rosszabbra. A windsori kastélyban, álmában érte a halál. Elizabeth Bowes-Lyon 1900. augusztus 4-én született Lord Glamis kilencedik gyermekeként, és huszonhárom évesen lett Albert herceg, V. György király kisebbik fiának felesége. A király halála után idősebb fia lépett trónra, aki azonban hamarosan le is mondott, hogy feleségül vehesse az amerikai Wallace Simpsont. Ekkor lépett trónra Albert herceg, VI. György néven. 

Belföld

Orbán: Szeretjük, amikor te beszélsz, Laci

Szellemi homeless, prostituált, tetű, aljas, striga, honkupec, kígyó, moslék, féreg, nyű, gonosz, mocsadék, terrorista, hazaáruló, bolsevik kutya satöbbi. Néhány szemelvény Kövér Lászlónak, a Fidesz ügyvezető alelnökének féléves terméséből a teljesség igénye nélkül. Ugyanez a száj nemrég azt is mondta, hogy a közbeszéd eldurvulásáért az ellenzéket terheli a felelősség. A tiltakozók akár fel is köthetik magukat…

Éles kormánybírálat külföldről

"Magyar ingerültség – mérgezett politikai légkör a választások előtt" címmel mutatja be a magyar belpolitikai helyzetet a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) cím? konzervatív német lap szerdai számában. A cikk nagy vonalakban bemutatja Orbán Viktort és Medgyessy Pétert, és ismerteti a politikusok rendszerváltás óta felmutatott teljesítményét. A szerző, Matthias Rüb dolgát kemény munkával és nagy lendülettel végző politikusként mutatja be Orbán Viktort, Medgyessy Pétert pedig az 1989-es rendszerváltás jelentős személyiségeként értékeli. 

Hit és értékek

Szűz maradt-e Mária?

A katolikus teológia i. sz. 680 óta dogmaként – azaz kötelezően elfogadandó hittételként – vallja, hogy Mária, Jézus anyja, Isten fiának megszülése után sem élt házaséletet férjével, Józseffel, s így gyermekei sem születtek később, hanem "örök szűz" maradt. 
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!