hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Szabadság, egyenlőség és két véres év
Merénylethullám Franciaországban

2002. 04. 07.
Antiszemita merénylethullám söpört végig húsvétkor Franciaországon és Belgiumon. Lyonban, Marseille-ben és Strasbourgban zsinagógákat gyújtottak fel, míg Toulouse-ban egy kóser hentesüzletre lőttek rá. A vezető francia és európai politikusok elítélték a támadásokat, ugyanakkor nem tudtak magyarázatot adni a gyűlöletáradatra.

A francia kormány külpolitikáját kritizálták franciaországi zsidó vezetők, túlzottan palesztinpártinak tartva azt. 

A zsidóság képviselői a kormány szemére hányták, hogy az "elhallgatás politikájával" bátorítja a Franciaországban élő arabokat a zsidó célpontok elleni támadásra. Lionel Jospin francia miniszterelnök a hétvégén történt antiszemita megnyilvánulásokra reagálva kijelentette: "A Közel-Keleten lángra lobbant indulatok nem gerjedhetnek fel nálunk is… Ha itt él Európában a legnagyobb lélekszámú zsidó közösség és az egyik legnagyobb arab-muzulmán közösség, akkor sem importálhatjuk az erőszakot."

Egy francia rasszizmusellenes csoport és zsidó egyetemisták által megjelentetett könyv szerint a közelmúltban mintegy 400 támadás ért franciaországi zsidó célpontokat. A Simon Wiesenthal Központ párizsi irodája 2001-ben összesen 320 antiszemita incidenst dokumentált. A támadók zsinagógákat gyújtottak fel, zsidó személyeket támadtak meg nem egyszer fegyverrel, és temetőket rongáltak meg. 

Franciaországban a második világháború óta nem gyújtogattak zsinagógákat, az elmúlt két évben pedig 18 esetben történt ez meg – jegyzi meg Haim Musicant, a Franciaországi Zsidó Szervezetek Képviselőtanácsának (CRIF) vezetője. A Jerusalem Post cím? izraeli lap szerint az ilyen, zsidó intézmények, épületek és személyek elleni támadásokat Franciaországban szinte kivétel nélkül szegény sorban élő fiatal arabok követik el, akiket nem egy esetben a palesztin intifáda képsorait bemutató tévé ingerel erőszakra. 

Mialatt a franciaországi zsidó közösség vezetői az antiszemita megnyilvánulások ijesztő mérték? növekedésére figyelmeztetnek, a francia kormány továbbra is fenntartja a véleményét, miszerint nem nőtt az antiszemita cselekmények száma, és az eseteket inkább a vandalizmus kategóriájába sorolja. Izraeli, francia és franciaországi zsidó vezetők között éles vitákat váltott ki a helyzet értékelése. Ariel Saron miniszterelnök a múlt hónapban Európa legantiszemitább államának nevezte Franciaországot, mire Hubert Vedrine külügyminiszter visszataszítónak és megvetendőnek nyilvánította Saron megjegyzését, hozzátéve, hogy Franciaországban nincs antiszemitizmus. Simon Peresz izraeli külügyminiszter igyekezett elsimítani a konfliktust, amikor Jacques Chirac francia elnökkel találkozva kifejtette, hogy "Franciaország sem a történelem során nem volt antiszemita, sem jelenleg nem tekinthető annak". A kijelentés meglehetősen felháborította Simon Samuelst, a Wiesenthal Központ európai igazgatóját, aki szerint az "bátorítást nyújtott mindazoknak, akik tagadni szeretnék, hogy Franciaországban van antiszemitizmus". A CRIF igazgatója, Haim Musicant úgy véli, az igazság valahol középen van: Franciaország nem tekinthető antiszemita országnak, ám a növekvő számú antiszemita cselekmény jelentőségét a hatóságok lebecsülik. 

A világháború utáni antiszemitizmus Franciaországban először a hatvanas évek végén jelent meg, amikor az Új Baloldal anticionizmusa fordult antiszemitizmusba, majd a nyolcvanas években a szélsőjobb zsidógyűlölete és holokauszttagadása által került újra előtérbe, elsősorban a Nemzeti Front vezetője, Jean-Marie Le Pen személyéhez kötődően. A franciaországi antiszemitizmus új, az addiginál több erőszakkal jellemezhető hulláma indult el, amióta megérkezett az országba az a csaknem hatmillió arab vendégmunkás és bevándorló (elsősorban Észak-Afrikából), akik a lakosságnak jelenleg tíz százalékát teszik ki. Az arabok Franciaországban a társadalom alsóbb rétegéhez tartoznak – helyzetük iránti keserűségük pedig könnyen nyer kifejezést az Izrael és a zsidók iránti gyűlöletben. 

Franciaországi zsidó vezetők és megfigyelők a kormányt hibáztatják, amiért nem vesz tudomást a problémáról. Musicant arra hivatkozik, hogy egy párizsi zsinagóga felgyújtásával próbálkozó tetteseket mindössze három hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek, és azonnal elengedtek, amit nevetségesen enyhe ítéletnek tart. Ugyanakkor a szeptember 11-ei terrortámadások után a francia kormány sietett kinyilvánítani: elfogadhatatlannak tartja, hogy a muzulmánokat rasszista megkülönböztetés érje, és az iszlám hitet nem szabad összemosni az iszlám szélsőségesekkel. Az antiszemitizmus ellen azonban egyetlen hasonlóan határozott kijelentés sem hangzott még el Franciaországban – jegyzik meg zsidó vezetők. Vajon mi az oka ennek a nagy különbségnek? A franciaországi zsidók között legelterjedtebb nézet szerint a válasz a "muzulmán szavazatért folyó harcban" keresendő. A körülbelül két hónap múlva esedékes parlamenti és elnökválasztás közeledtével a zsidók nagyon is tisztában vannak létszámbeli hátrányukkal: míg Franciaországban közel hatmillió arab él, a zsidók száma mindössze hétszázezer. A valódi okok persze – bár a választási szempont egyáltalán nem elhanyagolható – ennél némileg bonyolultabbak. Az erőszak terjedése az egyik legfontosabb kérdés ma Franciaországban. A leggyakoribb elkövetők az arab fiatalok, ami annak a ténynek a szomorú bizonyítéka, hogy az országnak ezt a kisebbséget nem sikerült megfelelően integrálnia. Vannak olyan környékek, ahol maguk a rendőrök is félnek. Musicant szerint a helyzet egyes esetekben annyira feszült, hogy a rendőrség és a bűnözők nyílt összeütközése akár tömeges zavargásokhoz is vezethetne, amit a választásokra készülve természetesen senki nem akar megkockáztatni. 

Az igazság elismerése – hogy Franciaországban igenis van antiszemitizmus – ugyancsak fájdalmas csapást jelentene egy olyan ország számára, amely a mai napig a "szabadság, egyenlőség, testvériség" jelszavával büszkélkedik. Franciaországban a faji és vallási hovatartozás elvileg nem lehet megkülönböztetés tárgya. A francia állampolgárság mindenki számára egyenlőséget jelent, méghozzá olyan mértékben, hogy a francia állami iskolákban még a csador és a kipa viselése is tilos. Az ideál azonban jelen pillanatban csak ideál, hiszen ma folyamatosan vallási és etnikai indíttatású támadások érnek francia állampolgárokat. 

A Jerusalem Post bemutatja a tizenkilenc éves Karine Addaouit, aki az elmúlt évet úgy töltötte, hogy zsidó származását titokban kellett tartania. A nizzai lány 2000 őszén új gimnáziumba iratkozott, ahol az első naptól félt bevallani túlnyomórészt arab osztálytársainak, hogy kicsoda is valójában. Osztálytársai kedvenc időtöltése volt ugyanis, hogy a tanárokat és diákokat úgy méregették: "Fogadjunk, hogy zsidó!" "Mindez úgy hangzott, mint egy vád" – meséli Karine, aki azt is felidézi, amikor társai egy zsidók látogatta klubbal kapcsolatban a következőkkel vicceltek: "Öljük meg őket!" Karen azóta már egy izraeli kibucban él, és elmondása szerint sokkal nagyobb biztonságban érzi magát az izraeli helyzet ellenére, mint az azt megelőző év során.

Tovább olvasná? Hetilap tartalmainkat előfizetést követően belépéssel eléri.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!