hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2004. 01. 30. (VIII/5) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

Melegszik vagy hűl a Föld?

Vajon tényleg katasztrofális mértékben melegszik a légkör? Valóban megváltozik a Föld éghajlata? Vagy a "jó kifogás sose rossz" elv alapján már minden szokatlan jelenségre ezt a magyarázatot adják? 

Fokozódó atomveszély

Az atomháború fenyegetése ma sokkal nagyobb, mint korábban bármikor – jelentette ki Mohamed El Baradei, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség vezetője a napokban. Az egyiptomi politikus egy új, nemzetközi ellenőrzési rendszer kidolgozására hívta fel a világ országait a lehetséges atomháború elkerülése érdekében. 

Blair továbbra is veretlen

Bár Tony Blair számára a tavalyi év is igen eseménydús volt, idén máris újabb kihívásokkal kellett szembenéznie miniszterelnöki tekintélyét és saját politikai karrierjét illetően. Január utolsó hetében ugyanis mintegy huszonnégy óra leforgása alatt nemcsak egy igen sokak által ellenzett törvényjavaslatot kellett keresztülvinnie az alsóházi szavazáson, hanem a Kelly-ügyre vonatkozó, régóta várt Hutton-jelentés következtetéseivel való szembesülésre is fel kellett készülnie. Miközben a sajtó újra Blair bukásának eshetőségét elemezte, a kormányfő, nagy megkönnyebbülésére, ismét sikeresen vette az akadályokat: a vitatott javaslatot megszavazták, a Hutton-jelentés pedig egyértelművé tette, hogy Tony Blair nem hazudott sem az iraki fegyvereket, sem a David Kelly nevének kiszivárogtatásában játszott szerepét illetően. A jelentésben súlyosan elmarasztalt BBC elnöke lemondott. 

Folytatódott a meglepetés

Váratlan iowai győzelme után New Hampshire-ben is folytatódott John Kerry massachusettsi szenátor diadalútja. A demokrata párti előválasztások során Kerry jelentős, 13 százalékos különbséggel győzte le Howard Dean volt vermonti kormányzót, 39:26 százalékos arányban. Wesley K. Clark nyugalmazott tábornok harmadik lett 13 százalékkal, őt John Edwards észak-karolinai szenátor követte tizenkettővel. Joseph E. Lieberman connecticuti szenátor 9, Dennis J. Kucinich ohiói képviselő 1 százalékot kapott. Kerry, aki január 19-ei iowai győzelmével (Demokrata előválasztás: utolsókból elsők, Hetek, 2004. január 23.) teljesen átalakította a kampányfolyamatot, a siker bűvkörében folytatja tevékenységét, sőt most már azt hangoztatja, hogy ő a legalkalmasabb arra, hogy novemberben kiüsse a nyeregből Bush elnököt. 

Belföld

Ki nevet a végén?

A múlt héten az MSZP és az MDF is bejelentette a nyári európai parlamenti választásokra állítandó lista vezetőit, ezzel az Országgyűlés mind a négy pártja nekivágott a kampánynak. A kisebbik ellenzéki párt Dávid Ibolya pártelnököt, az ország legnépszerűbb politikusát állította a lista élére. A második helyen Olajos Péter, a párt európai integrációs irodájának harmincöt éves vezetője áll, utána az FKgP majdan megnevezendő jelöltjére vár, a negyedik helyen Ékes József képviselő, EP-megfigyelő reménykedik, az ötödik pozícióra a párt ifjúsági szervezetének, az IDF jelöltje kerülhet. 

Utazás szekrényországban

Rágalmazás miatt tíz hónap letöltendő fogházbüntetésre ítélte a bíróság a múlt héten Bencsik Andrást, a szélsőjobboldali Demokrata cím? hetilap főszerkesztőjét. Az újság 2001-ben két cikkében azt írta Mécs Imre szabaddemokrata képviselőről, hogy 1956 után az ő vallomása miatt ítéltek halálra négy embert, az állítást azonban nem tudták bizonyítani. Bár Bencsik nem jogerős ítélete nagy port kavart a közéletben, alábbi cikkünkben mégsem ezzel foglalkozunk, hanem a történet két főszereplője, az 56-os hős Mécs Imre és a rendszerváltáskor nem mindennapi metamorfózison átesett Bencsik András pályafutását vázoljuk fel. 

Egy égő sztori

Hétfőn délelőtt M. Giorgio Richard vallomásával vette kezdetét a Pesti Központi Kerületi Bíróságon annak a három férfinak a pere, akik január 11-én a Tilos Rádió előtt tartott tüntetésen elégettek egy izraeli zászlót. A gyorsított bírósági eljárás hétfői napján a vádlottak vallomástétele után délután a bíróság megkezdte a tanúk meghallgatását. 

Hit és értékek

Álom és visszatérés

A zászlóégetők perének másodrend? vádlottja a tárgyaláson elismerte tettét, melynek elkövetésével – mint mondta – pusztán a nemzeti oldal elveit merte tevőlegesen felvállalni. B. Miklós azzal védekezett, hogy felháborítja "a cionizmus világuralomra való törekvése", márpedig szerinte biztos, hogy a Tilos Rádió mögött is cionisták állnak. Mielőtt bárki félreértené a helyzetet: B. anticionizmusa természetesen csak ürügy, ő a zsidó világuralom nagy múltra visszatekintő demagógiáját hirdeti – csak az egy tárgyalóteremben nem lenne szalonképes.

A halálbolygó

Az emberiséget régóta izgatja bolygórendszerünk Naptól számított negyedik bolygója: a Mars. Jóval azelőtt, hogy a tudományos-fantasztikus irodalomban megjelentek volna a Földet fenyegető "kis zöld emberkék", az ókori civilizációkban a Marsot ellenséges, háborúkat, dögvészeket, apokaliptikus csapásokat gerjesztő bolygóként tartották számon. A szeszélyes bolygóisten kiengesztelésére e-gyes kultúrákban emberáldozatokat mutattak be. De vajon mi lehet az oka annak, hogy a földkerekség számos részén a magas civilizációk és a természeti népek gyakorlatilag azonos módon gondolkodnak a "halálbolygóról"?
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!