hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2006. 12. 07. (X/49) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

Sehonnan sehová

Izrael számára aligha biztató, hogy egy olyan önjelölt régi-új messiás jelentkezett a közel-keleti válságban megváltást hozó tervekkel, akinek múltjában semmi olyan nincs, ami reményre adhatna okot. A volt amerikai elnök, Jimmy Carter Palestine Peace Not Apartheid (Palesztina: Békét és nem apartheidet!) címmel decemberben megjelenő könyvében próbálja néhány huszárvágással megoldani a közel-keleti helyzetet. Az időzítés céltudatos: néhány héttel a demokrata földcsuszamlás után a legidősebb élő amerikai elnök jótanácsokkal látja el jövendő reménybeli demokrata utódját.

Fidel legjobb tanítványa

Hugo Chavez alezredes, aki 1992-ben két év börtönbüntetést kapott államcsínykísérletért, már mint nyugdíjas katonatiszt a demokratikus útra tért. Nem is sikertelenül. Vasárnap sorrendben a negyedik győzelmét aratta az urnák előtt. Ehhez azoknak a szavazata kellett, akik a nyomor szintjén élve – a 26 milliós ország mintegy fele – benne egy új „Szabadítót” látnak az olajban és szólamokban gazdag Venezuelában, hiszen feléjük irányulnak a jobbító társadalmi akciók – az úgynevezett „missziók”.

Moszkva mérges

Nem lesz könnyű dolguk a Scotland Yard nyomozóinak Oroszországban, ahol folytatódik a nyomozás a radioaktív mérgezés áldozatává vált Alexandr Litvinyenko ex-KGB ügynök gyilkosai után, mivel Moszkva megtagadta, hogy a gyanúsítottak és a tanúk külföldi hatóságok előtt vallomást tegyenek. Közben Litvinyenko olasz ismerősének szervezetében kimutatták ugyanazt a mérget, amely az orosz kémmel is végzett, és gyanús körülmények között lett rosszul Jegor Gajdar volt orosz kormányfő is.

A gyűlölködők veresége

Robert Fico szlovák miniszterelnök a koalíciós erők egyértelmű győzelmét jelentette be a szombati önkormányzati választásokon Szlovákiában. Győztesnek érezhetik magukat a magyar pártok is, mivel jövőre több mint kétszáz településnek lesz magyar polgármestere. A legnagyobb vesztes ezzel szemben Ján Slota és Vladimír Meciar lett.

A Hezbollah kormányt buktatna

Ezreket vezérelt Bejrút utcáira a Hezbollah, hogy a Fuad Szinióra vezette kormányt megbuktassa. A résztvevők sátrakat állítottak fel a belvárosban, és addig kívánják folytatni a tüntetéseket, amíg a kormány le nem mond. Sokan attól tartanak, hogy a már amúgy is pattanásig feszült helyzeten csak rontanak a „békésnek” tervezett megmozdulások, és véres összecsapások alakulhatnak ki.

A hét eseményei

Nem vár győzelmet

Sehonnan sehová

Izrael számára aligha biztató, hogy egy olyan önjelölt régi-új messiás jelentkezett a közel-keleti válságban megváltást hozó tervekkel, akinek múltjában semmi olyan nincs, ami reményre adhatna okot. A volt amerikai elnök, Jimmy Carter Palestine Peace Not Apartheid (Palesztina: Békét és nem apartheidet!) címmel decemberben megjelenő könyvében próbálja néhány huszárvágással megoldani a közel-keleti helyzetet. Az időzítés céltudatos: néhány héttel a demokrata földcsuszamlás után a legidősebb élő amerikai elnök jótanácsokkal látja el jövendő reménybeli demokrata utódját.

Fidel legjobb tanítványa

Hugo Chavez alezredes, aki 1992-ben két év börtönbüntetést kapott államcsínykísérletért, már mint nyugdíjas katonatiszt a demokratikus útra tért. Nem is sikertelenül. Vasárnap sorrendben a negyedik győzelmét aratta az urnák előtt. Ehhez azoknak a szavazata kellett, akik a nyomor szintjén élve – a 26 milliós ország mintegy fele – benne egy új „Szabadítót” látnak az olajban és szólamokban gazdag Venezuelában, hiszen feléjük irányulnak a jobbító társadalmi akciók – az úgynevezett „missziók”.

Moszkva mérges

Nem lesz könnyű dolguk a Scotland Yard nyomozóinak Oroszországban, ahol folytatódik a nyomozás a radioaktív mérgezés áldozatává vált Alexandr Litvinyenko ex-KGB ügynök gyilkosai után, mivel Moszkva megtagadta, hogy a gyanúsítottak és a tanúk külföldi hatóságok előtt vallomást tegyenek. Közben Litvinyenko olasz ismerősének szervezetében kimutatták ugyanazt a mérget, amely az orosz kémmel is végzett, és gyanús körülmények között lett rosszul Jegor Gajdar volt orosz kormányfő is.

Belföld

Dől a fa

Az erdészeti törvény szigorítását szorgalmazza számos erdészeti vezető. A megélhetési falopás mellett ugyanis terjedőben van egy új „üzletág”, az illegális fakitermelés. Ez a tevékenység több tízmilliós haszonnal kecsegtet ugyan, ám ennél jóval nagyobb gazdasági és ökológiai károkat okoz. Ennek ellenére az esetek többségében csupán szabálysértésként lehet ellene fellépni.

Titkos szolgálat

Az ügyészség felül kívánja vizsgálni a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) működését, ők azonban ezt a hatalom agressziójának vélik, és illegalitásba vonulásukat tervezik. A kettős állampolgárság elvérzését kedden gyászolták, emellett a vajdasági magyarok egyik szervezetével karöltve újra kezdeményezik a témáról való népszavazást.

Egy kiállítás képei

„Ezzel az elektromos sokkolóval még egy hárommázsás disznót is a padlóra lehet küldeni” – mutatott rá Daka Béla nyugalmazott rendőr alezredes tárlatvezető egy zseblámpa kinézetű tárgyra. Az eszköz körülbelül 30 ezer voltra transzformálja a benne lévő elemek néhány voltos feszültségét, és alkalmas arra, hogy néhány percre lebénítsa azt, akihez hozzáér. A tárgy egyike azoknak az eszközöknek, amelyeket a szeptemberi-októberi budapesti zavargások „békés tüntetőitől” koboztak el, és most a Rendőr-ségtörténeti Múzumban (Budapest VIII. kerület, Mosonyi u. 7.) kerültek ideiglenesen a szélesebb publikum elé.

Elit élet

Naponta röpködnek a tízmilliárdok a kormányzati negyeddel kapcsolatos beruházás végössze-gét illetően, ám ezzel együtt legalább ennyi kérdés is felmerül a komplexum létjogosultságát illetően. Városfejlesztéssel és építészettel foglalkozó szakemberek már a helyszínválasztást is elhirtelenkedett döntésnek tartják, de az ellenzék továbbmegy: szerintük Gyurcsány Ferenc és a kancelláriaminiszter ingatlanspekulációja áll a háttérben.

Veszélyes üzem

A tényfeltáró újságírást manapság nemcsak a piszkos anyagiak nehezítik, hanem azok a bírósági eljárások is, melyek kapcsán újra előkerül a régi lemez: hol húzódnak a nyilvánossághoz való jog, a sajtó- és véleményszabadság határai, illetve a jelenlegi jogi szabályozás mennyire lehetetleníti el a közvélemény hiteles tájékoztatását.

Fenyőüzlet

Egyre több bűnözői csoport szakosodik december környékén a kitermelt, árusításra készen álló fenyőfák ellopására. Egyes becslések szerint a karácsonyfabiznisz a tízmilliárd forintos forgalmat is eléri, és ehhez jön még a díszekből és szaloncukorból származó óriási bevétel.

Látszatország

Az elmúlt hetekben politikusok és politikai elemzők azt latolgatták, hogy vajon a szeptember 17-e óta tartó helyzet megrendítette-e (és ha igen, mennyire) a magyar demokráciát. Mára nagyjából két véglet határolja be a témáról való gondolkodást. Az egyik szerint a kormánykoalíció és Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kezd fokozatosan úrrá lenni a nehéz helyzeten, és például a regionális vezetőkkel történő találkozója akár sikerként is elkönyvelhető. A másik végleten pedig azok állnak, akik szerint a helyzet jottányit sem változott, a Fidesznek egyáltalán nem szabad alkuba bocsátkoznia, azaz Gyurcsány Ferenc bármit is csinál, végérvényesen kiiratkozott a komolyan vehető politikus sorából.

A hét eseményei

Kérsz sört?

Dől a fa

Az erdészeti törvény szigorítását szorgalmazza számos erdészeti vezető. A megélhetési falopás mellett ugyanis terjedőben van egy új „üzletág”, az illegális fakitermelés. Ez a tevékenység több tízmilliós haszonnal kecsegtet ugyan, ám ennél jóval nagyobb gazdasági és ökológiai károkat okoz. Ennek ellenére az esetek többségében csupán szabálysértésként lehet ellene fellépni.

Hit és értékek

Arccal Mekka felé

Múlt pénteken lezárult XVI. Benedek pápa eddigi legrögösebb külföldi útja. A példátlan biztonsági intézkedések mellett lebonyolított, négynapos törökországi zarándoklat – sokak megkönnyebbülésére – hűvös, de mégsem ellenséges fogadtatásban részesült. A katolikus egyházfő útját voltak, akik egyenesen Canossa-járásnak nevezték, mivel a pápa kijelentette, hogy a keresztények és a muzulmánok „egyazon Istent” tisztelnek, továbbá az isztambuli nagymecsetben Mekka felé fordulva imádkozott a város főmuftijával.

Az egység akadályai

XVI. Benedek pápa törökországi látogatása során az AFP hírügynökség jelentése szerint „világbotránynak” nevezte a kereszténység ezeréves megosztottságát. Az egyházfő szavaiból úgy tűnik, mintha az egység helyreállításának elsősorban külső, a hitéleten kívül eső okai lennének. A történelem ezt a beállítást nem támasztja alá.

HÁTTÉR

A festő és árnyéka

„Jobban szeretem az emberek tekintetét megfesteni, mint a katedrálisokat.Mert az emberi szemben valami olyan van benne, ami nincs benne a templomokban, bármilyen magasztosak és hatalmasak is” – írta Van Gogh öccséhez szóló egyik levelében. A festő, akinek művei ma a legmagasabb áron kelnek el a műkincspiacon, életében egy fillért sem keresett képeivel. A mérhetetlenül magányos, az örökkévalóság kapujában megtorpanó, az önpusztításba menekülő művész igazi 21. századi figura, nem véletlen, hogy éppen korunk értékeli – dollármilliókban is kifejezve – legtöbbre zseniális művészetét.

Hogyan tovább, SZDSZ?

A konzervatív liberális elvek határozottabb képviseletével más társadalmi csoportok felé is nyitni kellene, mert az SZDSZ kezd beszűkülni a liberalizmus egyfajta irányzatának a képviseletébe – vélekedik a nehéz helyzetbe került párt kitörési lehetőségeiről Kuncze Gábor.

Kényszerházasság

A legszigorúbb pénzbüntetést kaphatják azok az MSZP-s képviselők, akik a nyugdíjtörvény módosításakor nemmel szavaztak a kormány előterjesztésére. A szocialista frakció vezetése ennek apropóján koalíciós egyeztetést kezdeményezett az SZDSZ-szel, és mindenkit arról igyekeznek meggyőzni, hogy nincs válságban az együttműködés. A feszültségek másik forrása a főpolgármester helyettesének ajánlott szocialista Gy. Németh Erzsébet, aki a két párt ütközőzónájába kerülve várja, hogy vajon a mellette kardoskodó pártvezetés vagy az őt elutasító liberális Demszky-vonal kerül ki győztesen a látszólag értelmetlen „izmozásból”.

Mondatok egy kiállításról

A nyitás napjának délutánján nézem meg a kiállítást. A Szépművészeti Múzeum becslése szerint aznap körülbelül ötezren voltak kíváncsiak Van Gogh képeire, ami rekordnak számít a múzeum százéves fennállása óta. A megnyitó látogatóit arról kérdeztem, mi hozta őket ide, miért tetszenek nekik Van Gogh képei, mit ad nekik a festő, milyen élményt kapnak a képeket nézve száz év után is.

Tűzoltás

Megszavazta az Országgyűlés a jövő évi költségvetés főbb számait – innentől kezdve tehát már csak részletkérdésekben várható módosítás. Lapunknak nyilatkozó szakértők szerint inkább tűzoltásról, sok esetben kapkodásról van szó, s nem átgondolt jövőképpel rendelkező büdzsé került a parlamentbe.

A hét eseményei

Felverheti az ingatlanárakat a kormánynegyed

A festő és árnyéka

„Jobban szeretem az emberek tekintetét megfesteni, mint a katedrálisokat.Mert az emberi szemben valami olyan van benne, ami nincs benne a templomokban, bármilyen magasztosak és hatalmasak is” – írta Van Gogh öccséhez szóló egyik levelében. A festő, akinek művei ma a legmagasabb áron kelnek el a műkincspiacon, életében egy fillért sem keresett képeivel. A mérhetetlenül magányos, az örökkévalóság kapujában megtorpanó, az önpusztításba menekülő művész igazi 21. századi figura, nem véletlen, hogy éppen korunk értékeli – dollármilliókban is kifejezve – legtöbbre zseniális művészetét.

Hogyan tovább, SZDSZ?

A konzervatív liberális elvek határozottabb képviseletével más társadalmi csoportok felé is nyitni kellene, mert az SZDSZ kezd beszűkülni a liberalizmus egyfajta irányzatának a képviseletébe – vélekedik a nehéz helyzetbe került párt kitörési lehetőségeiről Kuncze Gábor.

Kényszerházasság

A legszigorúbb pénzbüntetést kaphatják azok az MSZP-s képviselők, akik a nyugdíjtörvény módosításakor nemmel szavaztak a kormány előterjesztésére. A szocialista frakció vezetése ennek apropóján koalíciós egyeztetést kezdeményezett az SZDSZ-szel, és mindenkit arról igyekeznek meggyőzni, hogy nincs válságban az együttműködés. A feszültségek másik forrása a főpolgármester helyettesének ajánlott szocialista Gy. Németh Erzsébet, aki a két párt ütközőzónájába kerülve várja, hogy vajon a mellette kardoskodó pártvezetés vagy az őt elutasító liberális Demszky-vonal kerül ki győztesen a látszólag értelmetlen „izmozásból”.

KÁVÉSZÜNET

Megfigyelt társadalom

„A biztosok kiemelték, hogy a »megfigyelt társadalom« már realitás, és jelen van mindennapjainkban. A megfigyelés az egyének köz- vagy magánterületen kifejtett mozgásának és tevékenységeinek céltudatos, rendszeres és szisztematikus rögzítése. Személyes adataink nap mint nap feldolgozásra kerülnek a modern technológia eszközeivel: elemzik vásárlási szokásainkat, figyelik telefonhívásainkat, e-mailjeinket, internethasználatunkat és munkahelyi tevékenységünket” – részlet az Adatvédelmi Biztosok 28. Nemzetközi Konferenciájának közlemény-összefoglalójából.

A nyolcvanéves menyasszony

Az olasz film királynőjének közelgő házasságáról egyre több hír lát napvilágot. A részletek hallatán az élcelődő hangok is erősödnek. A vőlegény, Javier Rigau spanyol üzletember ugyanis negyvenöt éves, míg Lollo a nyolcvanadikban jár.

A cselek bűvöletében

Minden eddiginél több csapat szállt harcba az idei UEFA Futsal Kupáért, és minden jel arra utal, hogy a teremfoci egyre nagyobb teret hódít magának. A napokban küzd meg az öreg kontinens 16 legjobb csapata, hogy bejusson a jövő áprilisi Final Fourba – örömünkre a Gödöllő is résztvevője a küzdelmeknek.

A jövő csillaga

A McLaren–Mercedes a korán leigazolt Fernando Alonso mellett a GP2 idei bajnokával, a mindössze huszonegy éves Lewis Hamiltonnal indul a következő Forma–1-es szezonban.

Eredmények tabellák

Olasz bajnokság, Seria „A” 14. forduló

Fotóalbum mindenkinek

A Művészetek Palotájában a héten mutatták be Demecs Zsolt fotográfus könyvét A Tóra népe címmel. A felekezetileg kívülálló szerzőnek a judaizmus irányzatait és ünnepeit bemutató kötete „a megértésnek, a hagyományok tiszteletének, az együttműködésnek és a szeretetnek a megnyilvánulása” – méltatta az albumot Baric Imre, a könyvet megjelentető 9s Műhely igazgatója.

Fehér tea

A napokban kerül hazai forgalomba a kulináris különlegességnek számító fehér tea.

Duma Plaza

Nap mint nap az újdonság élményével ajándékoz meg az amnézia

Tökmagos sütőtök-labdák

Hosszú téli esték csemegéje a sült tök. Kiválasztásánál nem árt, ha tudjuk, hogy héja és a húsa minél sötétebb narancssárga, annál érettebb, édesebb, és A-vitamin-tartalma is ilyenkor a legmagasabb. Érdekesség, hogy míg a főzőtök összetételénél fogva a nyári melegben nyújt védelmet a szervezet számára, addig a téli sütőtök a megfázástól és következményeitől óv.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!