hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2007. 05. 04. (XI/18) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

Török válság

A török alkotmánybíróság érvénytelenítette az ankarai parlament elnökválasztási eljárásának első fordulóját, mivel az iszlamista háttérrel rendelkező Abdullah Gül eddigi külügyminiszter nem kapta meg a szükséges kétharmados támogatást. A döntés és az azt megelőző belpolitikai csatározások következtében előrehozott választások várhatók Törökországban.

Utolsó üzenet

A Kreml márványtermében Vlagyimir Putyin felolvasta a szövetségi gyűléshez intézett nyolcadik, szokásos éves üzenetét, amelyben többek között kijelentette, hogy ez az utolsó ilyen beszéde: az alkotmánynak megfelelően a jövő évi elnökválasztáson már nem jelöltetheti magát harmadszor is. Ennek ellenére az üzenetben alapvetően nem eddigi tevékenységét összegezte, hanem programot hirdetett a jövőre.

Az elrontott háború ára

Elkészült a Winograd-jelentés első változata, mely a jelenlegi kormányt teszi felelőssé a tavalyi, a második libanoni háború kudarcáért. A jelentés megállapításai ellenére nem mondott le Amír Perec hadügyminiszter, de a közvélemény-kutatások szerint nulla (!) százalékos támogatottságra süllyedt Ehud Olmert (képünkön fent) széke nagyon megingott. A Kadimában most egyesek „vezéráldozatra”, Olmert–Livni-vezetőcserére készülnek, hogy legalább az előrehozott választásokat elkerülhessék. Erre azonban kevés esély mutatkozik. Közben megkezdődött a többszörös nemi erőszakkal vádolt Móse Kacav államelnök ügyészségi meghallgatása is.

Szoborháború

A gázháború és az Európába tervezett amerikai rakétavédelmi rendszer miatti orosz tiltakozás után újabb konfliktus alakult ki Oroszország és a Nyugat között. Az észt főváros központjából elszállították ugyanis a második világháborús szovjet emlékművet, amit véres utcai zavargások követtek Tallinban.

Bush: Maradunk

Újabb kritikus szakaszához érkezett az iraki háború körüli vita a demokrata vezetésű törvényhozás és a Fehér Ház között. A képviselőház után a múlt héten a szenátus is megszavazta azt a törvényjavaslatot, mely a pénzügyi támogatás mellett konkrét határidőket szabna meg az amerikai csapatok kivonására. Bush elnök ígéretéhez híven megvétózta a határozatot.

Az al-Kaida nem a nyaralásra készült

Elfogták az amerikaiak Abd al-Hadi al-Irakit, az al-Kaida egyik főemberét, akit a 2005. július 7-ei londoni metrómerényletek kitervelőjének is tartanak. A terrorista még tavaly került fogságba, azonban a Pentagon csak a napokban jelentette be kézre kerítését, amikor az eddig ismeretlen helyen őrzött foglyot átszállították a Guantanamo-öbölbeli börtönbázisra. Mindeközben az iraki al-Kaida újabb vezetőjét veszítette el, a szaúdi királyságban pedig egy nagyszabású razzia révén több öngyilkos merényletet sikerült meghiúsítani.

Belföld

A nagy utazó

„Mi ellen kell nekem védekeznem?! Nekem van egy életpályám, nekem van egy életművem, nekem volt egy életcélom. Én egész életemben azért dolgoztam, ’90 előtt is, hogy ez az ország felzárkózzon, bekerüljön Európába” – jelentette ki Martonyi János miután kiderült: jelentéseket készített a kommunista titkosszolgálat hírszerzésének. Az Orbán-kormány volt külügyminisztere azt mondja, ő éppenséggel „ellenséges személy” volt az előző rendszerben. Egykori párttitkára viszont azt állítja, azért vették fel az MSZMP-be, mert nemcsak szakmailag, hanem politikailag is megbízható volt.

Családban maradt

Zárt tárgyalás keretében született másodfokú ítélet annak a hatgyermekes értelmiségi házaspárnak az ügyében, ahol a férfi négy lánygyermekével folytatott huzamosabb ideig vérfertőző kapcsolatot. A vádlottak köztiszteletben álló, mélyen vallásos prominensei városuknak.

Retromajális

Sör, virsli, sör, Gyurcsány, tömeg, sör, sör, sör – néhány szóban összefoglalva ez volt az elmúlt hónapok legbékésebb szocialista rendezvényének, a munka ünnepének veleje. A majálisra ezúttal – bár több lelkes jelentkező is akadt – végül egyetlen szélsőjobboldali szervezet sem tudott egységes, füttyös kedvű mélymagyar brigádot gründolni, pedig a tavaly őszi zavargások óta most először mondott nyilvános beszédet a miniszterelnök. A rendőrségnek csupán egyetlen középkorú asszonyt kellett elvezetnie a helyszínről.

Kender otthon

Ha rászánja azt a 100-150 ezer forintot, holnaptól akár Ön is legálisan termelhet a reggelihez friss paradicsomot, paprikát, újhagymát a spájzban – ugye megéri? Ennyit kóstálnak ugyanis azok a szerkezetek, melyek a legsötétebb pincébe rejtve is bármilyen növényt „kikeltenek”. Bármilyet.

Hit és értékek

Városok és szellemek

A kereszténység a Názáreti Jézus halála és feltámadása, valamint Pál apostol Rómában bekövetkezett halála között eltelt harminc-egynéhány évben fenekestül felforgatta a Római Birodalmat, s máig ható érvénnyel változtatta meg annak szellemi, politikai, vallási és kulturális arculatát. Az evangélium hirdetése azonban nem kis ellenállásba ütközött: hol a kulturális elit, hol a vallási vezetők, hol az üzletemberek, hol a hatalom részéről.

HÁTTÉR

Egy úr az űrből

Charles Simonyi, a világ ötödik űrturistája a Földre érkezését követő rövid pihenése után rögtön szülőföldjére látogatott. Magyarországon mindenütt kitüntetésekkel és ajándékokkal fogadták a Forbes magazin szerint 374. leggazdagabb „amerikait”. Sólyom László köztársasági elnökkel kezdődő, és Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel végződő hétfői programja során Simonyi Károly meglátogatta a Vöröskeresztet és a Puskás Tivadar Távközlési Technikumot is.

Amerikai pszicho

Ki tanította meg gyűlölni Seung-Hui Chót? A virginiai egyetemi mészárlás tettese 28 videofelvételt, egy hosszú búcsúlevelet és számos internetes üzenetet is hagyott maga után, ennek ellenére a médiában a tettes többnyire mint magányos ámokfutó őrült jelent meg, akinek tette teljes mértékben kiszámíthatatlan volt. Egy internetpornográfiával foglalkozó neves amerikai pszichológus, aki elemezte a koreai diák személyiségét, úgy véli, hogy Cho „erototoxikus addikció” rabja volt, és ezt erősítette meg egy helybéli prostituált vallomása is. Más szakemberek az egyetem bölcsészkarát is felelőssé teszik, mivel a tananyagok között transzszexualitást és más deviáns szexuális magatartásformákat népszerűsítő könyvek is szerepeltek.

Tudatos jövőépítés

A skandináv országok jelentős gazdasági növekedésének egyik titka az aktív munkaerő-piaci politikában keresendő. A svéd Országos Felsőoktatási Intézetnek (the National Agency for Higher Education) a 2006-os munkaerőpiacról és felsőoktatásról kiadott programjában (The labour market and higher education programmes) a munkaerőpiac szükségleteinek megfelelően tervezi meg az egyetemi, főiskolai programot. Az intézet folyamatosan felméri, hogy mely szakmákban lesz hiány vagy éppen többlet a közeljövőben. Lapunknak Lennart Wikander, az Uppsalai Egyetem Pedagógia Tanszékének vezetője nyilatkozott a témában.

Diplomagyár

Van-e értelme felsőfokú végzettség megszerzésének Magyarországon? Mindenképpen, feltéve, hogy olyan diplomát kapunk a kezünkbe, amelynek kibocsátó intézménye figyelembe veszi az uniós munkaerő-piaci elvárásokat. Ennek eléréséhez nem odázható tovább a felsőoktatás gyökeres átalakítása.

Pápa a zsidók mellett

Az antiszemitizmus elleni küzdelem lesz a 2008. évi katolikus püspöki találkozó egyik fő témája – tudatta a Vatikánban tartandó szinódus múlt pénteken közzétett előkészítő dokumentuma.

Made in China

Égési sérülést okozó szaunatakaró, rosszul szigetelt irodai gépek és fulladásveszélyt jelentő játékok is akadtak a közel ezer veszélyes cikk között, amelyeket az unió piacáról kitiltottak. Az Európai Bizottság eltökélt abban, hogy megóvja piacát a főként Kínából áramló veszélyes, illetve hamisított termékektől. A márkás termékek hamisítása az egyre szigorodó ellenőrzések ellenére is folyamatosan bővülő, virágzó üzletág.

Megtaláltam, ami boldoggá tesz

– Mindent kézzel csinálok. Na nézzen ide, ez egy 1700-as évekből való, Mária Terézia korabeli szék másolata. Ebből kettő darabot csináltam, de a legapróbb részletek finomsága, a faragások, a berakások, a színek, minden hű mása az eredetinek. A megrendelő főorvos felesége nem hitte el, hogy ez most készült. A rajzokat, terveket, az intarziákat, az aranyozást, a bronzolást, pácolást, esztergálást, csiszolást, mindent magam csinálok. Sokszor a farönköket is egyenként válogatom és szeleteltetem. És itt szárítom a műhelyem feletti padláson. Egyedül a székgarnitúrák kárpitozását hagyom másra. Van három kárpitosom, egy jó, egy igen jó és egy művész, jól kiegészítik egymást. Ott van a földön egy bieder karosszék, amihez most készítem a kanapét, a karfája már megvan. Sokszor csak egy fotót hoznak egy-egy régi muzeális bútorról, ez lehet barokk, empire, szecesszió, angol barokk, én teljesen új anyagokból reprodukálom. De korabeli műtárgy bútorokat restaurálni is szoktam kastélymúzeumok részére. De faragtam már egy soproni iskolába Szent Imre-szobrot is. Na ezt nézze meg, ráismer?Hogyne, Petőfi. Nagyon élethű.

Semmiből sokat

A kemény munkával, apránként megszerzett vagyon ideája mai, fogyasztói társadalmunkban úgy tűnik, hogy megszűnőben van. Ehelyett az emberek az „amerikai álmot” élik, ami a hirtelen, véletlenszerű meggazdagodást lebegteti a szemük előtt, mint egy irreális csodavárást.

A hét eseményei

Fogy a magyar

KÁVÉSZÜNET

A manipuláció nagymestere

Kicsoda valójában? Az övé a legtöbbet elemzett és a legtöbbször félremagyarázott életmű. A film első száz évének leginkább zavarba ejtő alakjáról - aki 2003-ban, százegy éves korában halt meg - újabb életrajzi könyvek jelentek meg, amelyek talán pontot tesznek a művésznővel kapcsolatos vita végére.

Minidivat kontra jó ízlés

Úgy tűnik, a divattervezők idén fatálisan mellényúltak, mert a nők tömegesen fütyülnek a trendekre. A kreátorok a nyárra minden eddiginél rövidebb szoknyahosszal botránkoztatták meg a nagyérdeműt, s nem maradt el a szebbik nem reakciója sem: a napokban a londoni nők rohamszerűen vásárolták fel a boltok még meglévő maxiszoknya-készleteit. Ám a tervezőknek nem kell elkeseredniük: ha nyugaton nem is, de Kelet-Európában láthatóan kelendőek lesznek a képtelenül rövid aljak.

Brutális katarzis

A fiatalok, különösen az intellektuális elit körében a zúzós, agresszív hangzású metalzene képviselői, a „nu metal” zenekarok – mint például a SlipKno T – jelentik az igazi zenei alternatívát, mondhatni Nagy-Britanniától Magyarországon át minden jelentősebb oktatási intézményben.

Lillafüred, a bükk ékköve

A Bükk-hegység keleti részén, három hegy által körülvett festői völgyben található Magyarország egyik legszebb klimatikus üdülőhelye, Lillafüred, mely a meredek hegyoldalakkal határolt Hámori-tó mellett fekszik. A Hámori-tó felett épült hazánk egyik legszebb üdülője, a Palotaszálló, ami ma is háromcsillagos szállodaként működik. Parkjának egyik természeti látványossága hazánk legmagasabb vízesése – a szálló függőkertjén keresztül közelíthető meg, robaja messzire elhallatszik –, amely a 20 méter magas édesvízi mészkő teraszról zúdul le. A vízesés közelében, a függőkert falában nyílik a Forrásmésztufa-barlang vagy másképpen Anna-barlang mesterséges bejárata.

görög saláta

A görög saláta, a horiatiki megkerülhetetlen étel Görögországban, de lassan a világ bármely pontján is.

Duma Plaza

Kifőzdén: „Specialitásunk: Hétfő - roston sült marhaszelet. Kedd - zárva”

Szájensz csenel

A következő egy órában egy szenzációs tudományos felfedezésnek járunk utána! Az elmúlt ötszáz év folyamatos kétségben tartotta a Föld lakosságát: vajon csíphette-e meg szúnyog Kolumbusz Kristófot? Eddig csupán homályban tapogatózott a tudomány, most azonban fantasztikus új eredmények láttak napvilágot. Fjord Verőeren grönlandi származású tudós legutóbbi közép-amerikai útja során olyan indián törzsekkel ismerkedett meg, akik állítják, a kis vérszívók már évszázadok óta megtalálhatók a kontinensen!

Tiétek a jövő

Jellemezze Baradlay Jenőt! – futott végig Váradi György szeme az elsőre kihúzott érettségi tételen, valamikor a hetvenes évek elején, egy esti tagozatos dolgozók gimnáziumában. – De ki az a Baradlay Jenő? – kezdett kétségbeesett kutatásba Váradi György, ám akármennyire is erőltette memóriáját, csak nem ugrott be Jókai Mór A kőszívű ember fiai című regénye. Hogyan is ugrott volna be, ha egyszer sosem olvasta. Ám hősünk nem a meghátrálás embere volt, így mielőtt bárkinek is feltűnt volna a kávéját kavargató, fesztelenül csevegő érettségi bizottságból, egy hirtelen mozdulattal visszacsúsztatta a tételt a többi közé, és újat húzott.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!