hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Megtaláltam, ami boldoggá tesz
Interjú Bognár Mihály fertőszentmiklósi asztalosmesterrel

– Mindent kézzel csinálok. Na nézzen ide, ez egy 1700-as évekből való, Mária Terézia korabeli szék másolata. Ebből kettő darabot csináltam, de a legapróbb részletek finomsága, a faragások, a berakások, a színek, minden hű mása az eredetinek. A megrendelő főorvos felesége nem hitte el, hogy ez most készült. A rajzokat, terveket, az intarziákat, az aranyozást, a bronzolást, pácolást, esztergálást, csiszolást, mindent magam csinálok. Sokszor a farönköket is egyenként válogatom és szeleteltetem. És itt szárítom a műhelyem feletti padláson. Egyedül a székgarnitúrák kárpitozását hagyom másra. Van három kárpitosom, egy jó, egy igen jó és egy művész, jól kiegészítik egymást. Ott van a földön egy bieder karosszék, amihez most készítem a kanapét, a karfája már megvan. Sokszor csak egy fotót hoznak egy-egy régi muzeális bútorról, ez lehet barokk, empire, szecesszió, angol barokk, én teljesen új anyagokból reprodukálom. De korabeli műtárgy bútorokat restaurálni is szoktam kastélymúzeumok részére. De faragtam már egy soproni iskolába Szent Imre-szobrot is. Na ezt nézze meg, ráismer?Hogyne, Petőfi. Nagyon élethű.

– Őszintén szólva a fafaragást is autodidakta módon csinálom. Azt, hogy egy
tárgy, egy szék vagy egy emberi koponya hogy épül föl, Barcsay Jenőtől tanultam.
Bevágtam és megtanultam az általa írt híres anatómiát szőröstül-bőröstül.

Van iskolája?

– Műbútorasztalos vagyok, de amit az iskolában tanítottak, az édeskevés volt
ahhoz, hogy előbbre menjek. Mindig pluszokat kell nyújtanom a megrendelőknek,
olyasmiket, amit a szakkönyvek sem mondanak el vagy mutatnak meg. Öreg mesterek
meg már nincsenek. Van egy sebész főorvos vásárlóm, azt mondja nekem a múltkor –
pont ezen a kanapén ült, ahol most maga –, gyerekkorom óta várok egy nagy,
bieder íróasztalra. Megcsináltam neki. Nézze meg, itt a fotója. Mindig
lefényképezem, amit elkészítek. Cseresznyéből van. Rolós, és fölül bordűrös a
teteje. Minden kézimunka rajta. 1996-ban egy nagy nemzetközi kiállításra
elkészítettem egy faragott székgarnitúrát – annak is itt a fotója, nézze meg –,
és megnyertem vele a fődíjat.

A mai igénytelenebb, műanyagszerűbb világban van igény arra, hogy az emberek
ilyen minőségű bútorok között lakjanak? Illetve vannak ilyen kvalitású bútorokra
fizetőképes vevők?

– Megvan ennek is a vevőköre, de nem lehet ám felmennem csillagászati
árakig. Egy olyan szekretert vagy íróasztalt, vagy kanapét amiket a fotókon is
lát, és amiken hónapokig dolgozom, nem adom pár százezer forintnál többért.

Két hónapig dolgozik egy bútoron, és nem adhatja háromszázezer forintnál
többért?

– Lehet, hogy nem, illetve sokszor nem. A szakmám szeretete és az a
hallatlan öröm, sikerélmény, boldogság, ami egy gyönyörű bútor elkészítése után
ér, sokszor leviteti velem az árat. Régen a kastélyokban olyan mesterek
dolgoztak, akik bejárták egész Európát, elsajátították a bútorkészítés minden
csínját-bínját, mesterségük legnagyobb művészei voltak, mégis szolid bérezést
kaptak.

Ebben a hatalmas, hangulatos, szerszámokkal teli műhelyben egyedül, segédek
nélkül dolgozik?

– Igen. Régebben kerestem segédeket magam mellé, de amikor bejöttek és
meglátták, milyen színvonalú munkát csinálok, mindig elmentek. Most már nem
bánom, megszoktam, hogy mindent egyedül csinálok. Nézze, ez egy barokk szék. A
soproni Faipari Egyetemen tananyag ez a szék.

Már hogyhogy?

– Tanítják, hogy egy ilyen széket hogyan kell és hogyan lehet elkészíteni.

Maga miért nem tanít ott? Vagy miért nem jönnek onnan diákok, hogy tanuljanak
Öntől?

– Vannak itt gyakran, de ahhoz, hogy át is adhassak valamit abból, amit
tudok, itt kéne hogy sertepertéljenek mellettem két-három évig. Figyelniük
kellene, a kezem alá adni ezt-azt, enyvet melegíteni, kiseperni a műhelyt, tehát
alulról elkezdeni a dolgot, de diploma után ezt ma már kevesen vállalják. Voltak
idős asztalosmesterek, akik a híremre eljöttek hozzám, és egy-egy napot együtt
dolgozhattunk, az nagyszerű volt. De már meghaltak.

Mikor hallottam magáról, azt hittem, hogy egy idős emberrel, egy, a régi
világból itt maradt asztalos bácsival fogok találkozni, ehelyett egy ötvenes
évei elején járó, nevetős, mosolygós, bőbeszédű, gyors mozgású fiatalember
fogadott.

– Pedig már vagy tíz éve bácsiznak: tiszteletem, Misi bácsi. Még az
idősebbek is.

Tovább olvasná? Hetilap tartalmainkat előfizetéssel vagy belépéssel tudja elérni.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!