hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2008. 04. 04. (XII/14) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

Kína Achilles-sarka

A tibeti függetlenségi mozgalom a márciusi zavargásokkal alaposan megtépázta a gondosan felépített kínai országképet, pedig a kínai imázsépítők eredményes munkát végeztek. Sikerült beültetniük a nyugati médiába azt a mondatot, hogy a „21. század Kína évszázada lesz”, ennek eredményeként Kínáról szinte már csak magasztaló dolgokat illik mondani.

Éhség és hiány

Egy szakállas vicc szerint akkor lesz a földön igazi éhínség, amikor a kínaiak megtanulnak kanállal enni. Átvitt értelemben ennek vagyunk ma tanúi. Például a marhahús, amely Kínában azelőtt csak kevesek kiváltsága volt, ma már az egyre bővülő középosztály számára mindennapi eledellé vált, mint ahogyan a gépkocsik száma is rendkívül gyorsan gyarapszik, ami viszont a benzin iránti kereslet ugrásszerű növekedésével jár. Számos más ok mellett ezek a körülmények is előidézik az infláció világméretű elszabadulását.

Csőddiktatúra

A zimbabwei ellenzék a hivatalos eredmények bejelentése előtt győztesnek kiáltotta ki magát, ám, mivel a választási bizottság többnapos késés után sem tudott végleges adatokkal szolgálni, a nyomortól és kilátástalanságtól agyongyötört polgárok már a legrosszabbtól kezdtek tartani – attól, hogy Mugabe elnök továbbra is hatalmon marad.

Az ardenneki rém

A napokban zajlik Franciaországban a közelmúlt legbestiálisabb sorozatgyilkosának, Michel Fourniret-nak a pere, akit hét fiatal lány megerőszakolásával és meggyilkolásával vádolnak. Az eset különlegessége, hogy a lányok elrablásában és a szexuális erőszakban aktív szerepet vállalt a vádlott harmadik felesége, Monique Olivier, akivel a bűntettek elkövetése előtt ördögi szövetséget kötött.

Belföld

Vége a koalíciónak

Történelmi esemény, mikor felbomlik egy koalíció. Különös, hogy az a Kóka János adta ki Gyurcsány Ferenc útját, akiből éppen a miniszterelnök kreált politikust, majd segítette, hogy pártelnök legyen az SZDSZ-ben. Bár vannak, akik előre kitalált forgatókönyvről beszélnek, de a legvalószínűbb, hogy mindez csak badarság. Láthatóan senki sem ura a helyzetnek, mégis sokan felszabadulásként és nagy lehetőségként élik meg a szituációt.

Matt lépésről lépésre

NépszavazásA népszavazás estéjén, március 9-én kiderült, hogy óriási vereséget szenvedett a koalíció. Az MSZP vezérkarában világossá vált, hogy az addigi úton nem lehet tovább menni, ám információink szerint a belső tanácskozásokon Gyurcsány Ferenc semmilyen önkritikus utalást sem tett arra vonatkozóan, hogy neki vagy a kormányának változtatni kellene a politikáján. Közben a Hír Tv-nek köszönhetően Horn Gábor szabad demokrata politikus szájából megtudhattuk, hogy a liberálisoknak milyen lesújtó véleményük van az MSZP vezérkaráról. Erre fel a szocialisták – leginkább a parlamenti folyósokon – hosszan ecsetelték a liberális politikusok kvalitásait, név szerint emlegetve, hogy melyikük fogyaszt rendszeresen kábítószert, melyikük „kétbalkezes”, és melyiküket tartják „futóbolondnak”. Szóval, jól megalapozták az elkövetkező hetek hangulatát. Egészségügyi reformAz MSZP-ben időközben megszületik a döntés, hogy nem érdemes egy újabb népszavazáson ismét „megveretni” magukat, ezért inkább ne legyen magántőke az egészségbiztosításban. Több vezető szocialista utal arra, hogy nincs mozgástere a koalíciónak, módosítani kell a törvényt. Az SZDSZ Kóka vezette szárnya válasza: reform vagy a halál. Informális csatornákon azonban több liberális vezető is jelezte, hogy szerintük nem jó miniszter Horváth Ágnes, szimbolikus lenne a cseréje, sőt, a népszerűtlensége miatt valóban nincs értelme erőltetni az egészségpénztári reformot. Csalások az SZDSZ-ben Időközben egyre több információ lát napvilágot arról, hogy az SZDSZ tisztújításán általános volt a csalás. A párt két szárnya, a Kóka és Fodor szárnya végletekig összeveszik egymással. Az utóbbiak szerint kétes Kóka János legitimitása, ezért felszólítják, hogy ne terelje el a figyelmet az SZDSZ belső válságáról, és teljes tisztújítást követelnek. Meggyőződésük: Kóka annyira meggyengült, hogy Fodor „ripityára” verné egy tisztújításon. A Szerda esti nagy pofon Az MSZP-ben megszületik a döntés, hogy kijózanítják a „reformmániás” SZDSZ-t: nem lesz magántőke az egészségügyben. A múlt szerdai koalíciós egyeztetésen Lendvai Ildikó az első percben a tárgyra tér: csak akkor tudnak bármiről egyeztetni, ha nem lesz magántőke. Kóka János igyekszik újra „a reform, vagy nincs értelme semminek” politikáját ismertetni, de a szocialisták rászólnak: ez az, amit nem akarnak hallgatni. Apropó hallgatás: a tanácskozáson ugyan jelen volt Gyurcsány, de nem ő vitte a szót. Leginkább Lendvai Ildikó – aki korábban többször megvédte a liberálisokat – fogalmazott élesen. Az SZDSZ-es delegáció – Kóka János, Horn Gábor, Gusztos Péter, Horváth Ágnes és „sameszaik” – megdöbbentek. Mesterházy magánakciójaÉppen a tárgyalás alatt Mesterházy Attila frakcióvezető-helyettes, az MSZP Harmadik Hullám Platformjának vezetője megszervez egy „titkos médiaeseményt”, melyen kijelenti: az SZDSZ akár ki is léphet a koalícióból, elég a liberálisok zsarolásából. Ilyet hivatalosan szocialista politikus még nem mondott. A feltételezések szerint mindez a politikus magánakciója volt: megérezte az MSZP tagsága és a felső vezetés hangulatát, és ebből „építkezett”. Elmaradt egyeztetések, majd hatórás veszekedés Több belső egyeztetés is elmaradt Gyurcsány Ferenc és az MSZP vezérkara között. Utóbbiak meglehetősen sérelmezték ezt. Ilyen hangulatban került sor múlt hét pénteken az MSZP elnökségének az ülésére, mely végül több órás veszekedésbe torkollott. Ezen Gyurcsány Ferenc megjegyezte, hogy ha ilyen nézeteltérések vannak a grémiumban, akkor legyen „kard ki kard”, vigyék dűlőre a dolgot, és tartsanak tisztújító kongresszust: minden tisztség legyen „kinyitva”. Több vezető óva intett ettől: több hónapig tartó viszály lesz ebből, amit lehet, hogy megnyer Gyurcsány, de a párt súlyosan megszenvedi. Szóba kerül az egészségügyi reform és az SZDSZ-szel való együttműködés kérdése is, de végül nem maradnak semmiben. Szombat: a nagy előadásMásnap, szombaton Gyurcsány Ferenc több mint egyórás, meglehetősen teátrális szónoklatot tartott az MSZP pártértekezletén. Ebben élesen bírálta a Fideszt, az újságírókat, a politikai elemzőket, az SZDSZ-t, a kiszivárogtató és szervezkedő minisztereket, a maguk pecsenyéjét sütögető szocialista politikusokat és a fejlesztéseket kijárni próbáló polgármestereket. Bejelentette: leváltja Horváth Ágnest, mert újfajta egészségügyi reformot akar. Az MSZP ovációval fogadta az SZDSZ-t érintő kritikáit és a bejelentést is. Több szocialista vezér egyébként fellélegzett. Tartottak attól, hogy „kard ki kard” alapon teljes tisztújítást kezdeményez Gyurcsány Ferenc, amely szerintük a lengyel baloldal széteséséhez hasonló helyzetet teremtett volna a pártban. Az SZDSZ a színfalak mögött kettészakad Vasárnap Kóka János és csapata éles hangú nyilatkozatot ad ki, melyben kijelentik, hogy nem fogadják el a miniszterelnök ultimátumát. A párt úgynevezett Fodor-szárnya nem élezné a helyzetet, óvatos és józan politikát kér a többiektől, és egyeztetést javasol az MSZP-vel. Vasárnap este még az utóbbiak és a szocialista vezetők is úgy gondolják, hogy az SZDSZ végül beadja a derekát, hiszen Kókáék biztos nem akarják „leadni az Audi-slusszkulcsokat”. Gyurcsány felment Gyurcsány Ferenc hétfőn, április 30-ai hatállyal felmentette Horváth Ágnes SZDSZ-es egészségügyi minisztert.Április 1., a Bolondok napjaHétfőn reggel Fodor Gábor és támogatói köre azzal érkezik az SZDSZ frakcióülésére – ahol egyébként a „kókisták” vannak többségben –, hogy tárgyalási menetrendet ajánljanak, és kijelentik, érdemes lenne tárcacserékben gondolkodni. A többség azonban elfogadhatatlannak tartja Gyurcsány ultimátumát (egyébként Fodor Gábor és támogatói köre is öngólnak, valamint csapnivalónak minősíti a miniszterelnök szombati beszédét), és ráveszi Kókát és Fodort, hogy együtt álljanak a sajtó elé azzal, hogy ha a miniszterelnök nem vonja vissza döntését, akkor az SZDSZ visszahívja az öszszes szabad demokrata minisztert és államtitkárt a kormányból. Kóka a nyílt színen „hasba szúrja” Gyurcsány Ferencet Hétfő délutáni napirend előtti felszólalásában Kóka János rendkívül élesen kiosztotta egykori politikai mentorát, Gyurcsány Ferencet. Szerinte Gyurcsány saját magára mondott nemet. A liberálisok szerint maga a miniszterelnök mondta fel a koalíciót. A szocialista politikusok egyöntetűen úgy jellemezték a felszólalást, mint a jól ismert mondás bizonyítékát: a hála nem politikai kategória.Nevető OrbánOrbán Viktor elégedetten szemlélte a közjátékot, régen lehetett ilyen jókedvűnek látni a parlamentben.

Lesújtó nemzetközi vélemények

A Die Presse Gyurcsány Ferencet a legszánalmasabb közép-európai vezetőnek nevezte, Orbánt pedig gátlástalan és felelősség nélküli populistának. A Neue Zürcher Zeitung szerint ha a kormánynak nem sikerülne decemberig tető alá hozni a 2009-es büdzsét, nemigen tudna még sokáig fennmaradni.

A demokrácia törvényei

Az elmúlt napok eseményei ismét bebizonyították, hogy a demokráciák rendkívül szigorú törvényszerűségek szerint működnek. A demokráciában a sikert szavazatok megnyerésében, a vereséget pedig a támogatás elvesztésében mérik. Olyan ez, mint a futball. Hiába mondja az egyik csapat, hogy a meccs során végig ők voltak a jobbak, és az általuk lőtt egy gól sokkal szebb volt, mint az ellenfél által lőtt hat, az eredmény 1-6 marad.

Hit és értékek

15 perc gyűlölet

Nagy vihart kavart Geert Wilders holland politikus iszlámról szóló filmje a muszlim országokban. Wilders dokumentumfilmjében az iszlámon alapuló terrorizmussal foglalkozik, melyben erőszakra való uszítással vádolja a Koránt. A film tartalmát gyűlöletkeltésre hivatkozva valamennyi nemzetközi fórumon elítélték, miközben a holland kormány az iszlamisták megtorlásától tart.

Vihart kavart bírálatok

Oriana Fallaci, a nemrég elhunyt olasz írónő 2003-ban megjelent A harag és a büszkeség című utolsó könyvében így fogalmazott: „Európa egyre inkább az iszlám tartományává, gyarmatává válik.” A könyv állításai miatt Adel Smith, az Olasz Muzulmánok Szövetségének elnöke, a szélsőséges muzulmán vezető, beperelte az írónőt.

Ki a legnagyobb?

A közelmúltban közzétett vatikáni adatok szerint a muzulmánok létszáma – a történelemben először – megelőzte a római katolikus egyházét. „Többé nem mi vagyunk az elsők” – nyilatkozta Vittorio Formenti bíboros, a vatikáni évkönyv összeállítója a L’Osservatore Romano című vatikáni lapnak.

HÁTTÉR

Kétszáz gyilkosság évente

Rózsadombi lakásában egy hölgy férje sörétes vadászpuskájával agyonlőtte gyermekét, mert füvezett. Egyetemista fiúk különösebb indok nélkül felakasztották magukat buszmegállóban, lakásban, parkban. Fiatal házasok lövik le egymást szerelemféltésből. Iskolákban egyre gyakrabban köpik le, ütik meg tanáraikat a diákok. Interjúnkban Finszter Géza kriminológus értelmezi a helyzetet

Miért van bajban a magyar gazdaság?

Több gazdasági elemző attól tart, hogy az ország stagfláció közeli helyzetbe jutott. A magas infláció és az alacsony gazdasági növekedés együttes csapdája ez, amiből nehéz kikeveredni. Magyarországon a friss adatok 7,1 százalékos inflációt, 8,1 százalékos munkanélküliséget mutatnak. A 2007-es teljes évre számítva a gazdasági növekedés alig haladta meg az 1 százalékot.

Galambok és ima a szabadságért

A tibetiek emberi jogainak megsértése ellen tiltakozva fehér galambokat eresztett el a budapesti kínai nagykövetség épülete előtt a Szabadság Kör több tagja, köztük Balog Zoltán fideszes politikus. Az Országgyűlés Emberi Jogi, Kisebbségi, Civil- és Vallásügyi Bizottságának elnökét az ügyben való szerepvállalásáról kérdeztük.

Mai rabszolgaság

Bár Nagy-Britannia idén ünnepelte a klasszikus rabszolgaság eltörlésének 200. évfordulóját, a rabszolgaság ma is nagyon valóságos jelenség, még Európában is. Ennek egy újabb nyilvánosságra került esete borzolta a kedélyeket az elmúlt héten Olaszországban.

Londoni káosz

Londonban gyönyörűek a hajnalok. A mondás szerint ez a város sohasem alszik. 4 óra 15 perckor lépünk ki a szállodánkból az utcára, hogy a Heathrow repülőtérről induló budapesti járatunkat elérjük. Mint kiderült, nem kellett volna ennyire igyekeznünk.

Idegenek a Tajgán

A Molebka faluról és környékéről elnevezett „M-háromszög” neve sokak számára ismerősen cseng Oroszországban: bár több hely is van, ahol rendszeresen furcsa dolgok történnek, itt kiemelkedően gyakran: hol repülő tányér tűnik fel az égbolton, hol földönkívüliek sétálgatnak az erdőszélen. Minderről évek óta lelkesen tudósít a média, úgyhogy Molebka máig is mágnesként vonzza érdeklődők tömegeit. Ez adta a helyi vezetésnek az ötletet: épüljön itt egy ufológiai központ.

Reality show a Hősök terén

Jött egy idősebb úr, aki egy újságot árult a tömegben 150 forintért, amelyért a látogató úgy, ahogy mindenki, 200 forintot adott, és azt kérdezte:Ön szerkeszti, uram? – Igen – bólintott. „Na ez kell, ettől okosabb lesz az ember” – idézi a címlapon a szerkesztő a mátyásföldi református hölgy mondatát. Az emberek ezekben a percekben leginkább telefonálnak: „A szobor előtt”– válaszolják a „Hol vagy?” kérdésre. Ez mindig egy kis magyarázatot igényel, mert a Hősök terén sok a szobor. Árpád – hangzik aztán.

Elindulhat elnöknek, de nem Fodorral szemben

Nem tudja még, indul-e az elnöki székért, de abban biztos, hogy a mostani vezetés csak lefelé tornászta a liberálisok népszerűségi indexét. Szent-Iványi István, az SZDSZ európai parlamenti képviselője úgy látja: az elmúlt két év mérlege arról tanúskodik, hogy a hangzatos ígéretekkel szemben a realitások talaján kell maradnia a pártnak.

Bayer és a gyökerek

Bizonyos mondatok, ki tudja miért, egy életre megmaradnak az emberben. 1990 áprilisából, az első szabad választások napjaiból van egy ilyenem például. Fiatal farmeros áll mellettem a főiskola aulájában. Kezében cigi, öve szögecses, s valahogy amerikaias. A konzervatív győzelem miatt aggódva és fájdalmasan jön ki belőle a Párdányi tanár úr felé: „… majd jön a Mária Magyarországa, meg a numerus clausus.”

KÁVÉSZÜNET

Tűzben marad a csapat

Beszélgetés Hajdu Jánossal, a női kézilabda- válogatott szövetségi kapitányával

Monk

Adrian Monk, a megözvegyült exrendőr tucatnyi ismert és számos egyedi fóbia birtokosa. Többek közt fél a tejtől és a széltől, retteg a liftektől és a bohócoktól is. Kényszeresen és mindig takarít, egészségügyi okból pedig nem fog kezet senkivel. Viszont aligha együttérzésből nézi kitartóan tévénézők hada a róla szóló többszörös Emmy- és Golden Globe-díjas sorozatot – majd ötven országban.

Virtuális Barbie-őrület

A magyarul szőke nő vagy plázacica - nevű újkeletű internetes játék 9-16 éves lányokat vonz leginkább. A játékosoknak többek között az a feladatuk, hogy virtuális női „házikedvencüknek” plasztikai műtéteket vásároljanak, nádszálvékonyan tartsák őt diétás tablettákkal, illetve „pénzes pasast” kerítsenek neki. A játék tétje, hogy melyik lány nyeri a szépségversenyt, azaz ki a leggazdagabb, legszebb és legboldogabb. Nagy-Britanniában óriási botrány tört ki a weboldal körül, annak gyerekekre gyakorolt kártékony hatása miatt.

Felbérelt szeretők, pia, kokain

Paris Hilton Budapesten járt hétfőn este. Az amerikai celebet hazánkba személyes ügy hozta el: jelenlegi partnerét, a középklasszis Good Charlotte együttes gitárosát, Benji Maddent kísérte el koncertkörútján, akitől a német Bild szerint gyereket szeretne végre.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!