hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2008. 09. 19. (XII/38) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

Drámai lépés kell

Az egész Közel-Kelet jövője veszélybe került a grúz–orosz konf­liktus miatt – véli az izraeli külügy­minisztérium egyik magas rangú diplomatája. Pinkasz Avivi a Hetek­nek adott exkluzív interjújában elmondta: Moszkva azt ígéri Izraelnek, hogy nem változtat közel-keleti politikáján a kaukázusi válság miatt.

Veszélyben a szent tehén

Komoly gazdasági gondokkal küzd és még nagyobb nehézségek elé néz Oroszország. Válságról természetesen még nem lehet beszélni: az orosz GDP növekedésének arányát még mindig sok ország megirigyelhetné, mindamellett az elmúlt években mutatkozó töretlen fellendülésnek – a jelek szerint – vége, és a kilátások sem éppen bíztatóak.

Luxusbázisok az olajdollárokból

Terítéken az iraki támogatás kérdése az Egyesült Államokban. Amerika ugyanis eddig több mint 30 milliárd dollárt költött el Irak rendbetételére. Miközben pedig az amerikai költségvetés folyamatosan deficittel küzd, az iraki államkasszában jelenleg közel 80 milliárd dollár többlet van a – támogatásokból feljavított - olajkitermelésnek köszönhetően.

Ókori kincsek és az utolsó hordó kőolaj

Öt és fél év telt el az iraki rendszerváltás óta. A hírekből ítélve ma is hadiállapot van az ország nagy részén. Hol tart ön szerint ma Irak?– A reális képhez hozzátartozik, hogy a megdöntött diktátor szinte mindent elpusztított az országban. Elvakult politikája értelmetlen háborúkba vezette Irakot, mérhetetlen szenvedést okozva az embereknek. A kisebbségeket – északon a kurdokat, délen a síitákat – állami terrorral sújtotta. A gazdaság is tönkrement, mivel a bevételek elsősorban a katonai célokat szolgálták. Miután 2003-ban háború árán ugyan, de sikerült felszabadítani Irakot, súlyos terrorhullám kezdődött. A támadásokat külföldről szervezték és indították el, de támogatást kaptak Szaddám iraki híveitől is. Mindez nagymértékben befolyásolta Irak újjáépítését.

Belföld

Belpolitikai játszmák az MDF körül

Nem lesz többjelöltes elnökválasztás az MDF-ben. A megfigyelési ügybe belebukott Dávid Ibolya kihívója, Almássy Kornél, akit a baloldaliak és a hivatalos MDF-esek a Fidesz emberének állítottak be. A Fideszben viszont az a vélekedés, hogy az MSZP újra megvásárolta magának a fórumos politikusokat.

A leggyengébb láncszem: SZDSZ

Az élet megcáfolta a múlt heti címlapunkat, melyen Fodor Gábort, az SZDSZ elnökét mint lehetséges királycsinálót ábrázoltuk. Az elmúlt napok eseményei ugyanis azt bizonyították, hogy esetében az is nagy teljesítmény lesz, ha sikerül elhárítania a pártszakadást. Pedig egy hete úgy tűnt, hogy Fodor jön ki győztesen a politikai csetepatékból, mivel sikerül elérnie, hogy Gyurcsány Ferenc lemondjon. A miniszterelnök ugyanis az MSZP elnökségi ülésén így tett, de aztán pár nap alatt megfordította a helyzetet. Tehát marad, igaz, azt senki sem tudja, hogy meddig.

Vájt fülűek

Újabb megfigyelési és adatlopási ügy tereli el a figyelmet a hazai belpolitikai válságról. A baloldal szerint a Fidesz keveri az MDF háza táját is érintő botrány kártyáit, míg az ellenzék titkosszolgálati műbalhéról beszél. A lapunk által megkérdezett valamennyi érintett és szakértő egybehangzóan állítja, hogy az ügy szálai egyelőre kibogozhatatlanok, ugyanabba a kőbe botlottunk, mint a rendszerváltás óta megannyiszor: a „titokszféra” belháborúja bukkant ismét felszínre.

Sírig tartsd a pofád

Kende Péter író, a Titkos magyar szolgálatok című könyv szerzője:Annak, hogy a titokminiszter azonnal összehívta a Nemzetbiztonsági Kabinetet, kétségkívül olyan szaga van, hogy az ember arra kénytelen gondolni: nyilván többet tudnak, mint amit mondanak. Az azóta eltelt események is adnak alkalmat annak végiggondolására, hogy vajon kinek fűződik érdeke ekkora botrányhoz. Ha elfogadjuk elméletileg korrektnek, hogy Almássy Kornél egy olyan alternatívát jelentett volna az MDF elnöki pozíciójáért folytatott harcban, ami a szocialistáknak nem feküdt, akkor ebbe a képbe beleillik az a lehetőség, hogy kreáltak egy műbalhét, amivel megvétózták ezt a számukra kedvezőtlen folyamatot.

A megfigyelés egy szolgáltatás

Nagyságrendileg mekkora pénzek mozognak egy-egy politikai vagy gazdasági szférából származó megrendelés kapcsán? – Alapesetben egy személy egy napi figyelése akár több 100 ezer forint is lehet, attól függõen, hogy merre mozog, milyen technikai és létszámigény merül fel. Aki ilyen munkákat vállal, komoly összegeket tud keresni.Milyen technikai eszközök és szakmai felkészültség szükséges egy ilyen megrendelés lebonyolításához? Mennyibe kerülnek és honnan szerezhetõk be az eszközök?– Pusztán mûszaki szempontból a vezetékes vonalak lehallgatása a ma elérhetõ technikával már filléres költségekkel jár csak. Bár sokkal nagyobb anyagi ráfordítást igényel, de a mobilkészülékek lehallgatása is megoldható, széles körben elérhetõ, pár százezer forintos eszközökkel. Egy híradástechnikai mûszerész bármikor képes egy ilyen eszközt technikailag telepíteni. Olyan megoldással, amely képes átfogó gsm-rendszer lehallgatására, álláspontom szerint magáncég nem rendelkezik, nem is igen tud beszerezni.Igaz-e, hogy a különbözõ polgári és titkosszolgálatok leszerelt munkatársai, valamint korábbi rendõrségi szak­értõk nagy felvevõhelye a professzionális biztonsági szakma? – Szakmai körökben úgy tapasztaltuk, hogy a vagyonvédelmi területen jellemzõen inkább a rendõrség volt dolgozói próbálnak érvényesülni az állami szektorból. A hivatásos szektorból fiatal nyugdíjasként vagy egyéb okból távozott szakemberek nagy része természetesen a biztonsági szférában helyezkedik el. Nem szabad elfelejteni, hogy a biztonsági cégek által nyújtott szolgáltatás ugyanolyan piaci termék, mint akár a takarítás. Mindig is jellemzõ volt itthon, hogy a gazdaság egy részében bizonyos üzleti körök és érdekek politikai erõk, irányvonalak mögé csoportosultak, és kölcsönösen kiszolgálták, segítették egymást. Fontos hangsúlyozni, hogy ha a magáncég titkosszolgálati eszközök használatával végez adatgyûjtést, az törvénytelen. Mindegy, hogy kirõl készítette a felvételt.

Hit és értékek

Babilon, a világ öröksége

Az iraki kormány arra készül, hogy még idén részlegesen megnyitja a nagyközönség előtt az ókori Babilon régészeti szempontból feltárt és helyreállított részeit – mondta el a Hetek kérdésére Tamara Teneishvili, a bagdadi kulturális minisztérium programigazgatója. Az ősi város újjáélesztésére már elkészült egy tíz évre szóló részletes fejlesztési terv, amely szerint Babilon „hatalmas kulturális és turisztikai potenciállal rendelkezik”. Ennek kiaknázására az elmúlt években nagy nemzetközi összefogás indult el, kormányzati, ENSZ és nonprofit szervezetek koordinálásával.

Istenek kapuja

Babilon az ókori Kelet egyik leghíresebb városa volt. Az Eufrátesz partján pompásan kiépített metropolisz, amely több birodalom fővárosaként szolgált, az emberi civilizáció számára napjainkban is sokatmondó jelkép.

HÁTTÉR

Rendkívüli helyzet van

Valóban a csőd szélén áll a világgazdaság?– Bush elnök nyolc éve vezeti Amerikát. Előtte egy Clinton nevű férfiú volt az elnök, aki egy kiváló politikus és közgazdász. Átadott egy országot aktív mérlegekkel, költségvetési plusszal. Amit viszont a mostani vezetés tesz, az helytelen. Még az az ember, akit az amerikai közgazdászok között a legtöbbre becsültem, Alan Green-span is hibázott: levitték a kamatot egy százalékra. Amerika nagyon érzékeny a kamatra, a jelentős csökkentés azt üzente a lakosságnak, hogy most kell hitelt fölvenni, most kell nagyobb házat, nagyobb telket vásárolni. De ha nagyobb házam, nagyobb lakásom van, akkor abba nagyobb bútor is kell. Vagyis: egyszer csak megindult a nagy vásárlási láz.

Veszélyben egy teljes generáció

„Megjártam Észak-Koreát, forgattam lepratelepen, voltam Csernobilban – ám az igazi fertő, az igazi pokoli történetek a gyerekszobában jöttek velem szembe” – mondja Vujity Tvrtko, aki ezúttal a hazai aberrált pornóvilág mélységeiről írt megrázó, gyomorforgató riportkönyvet Fertő címmel. A szerző szerint öncsalás, ha elhitetjük magunkkal, hogy a mi családi békénket nem fenyegetik a nem kívánt internetes tartalmak.

Ki lesz a következő?

Drámai hangvételű cikksorozat, egyre terjedő mendemondák és komoly részvényárzuhanás után csődvédelmet kért a héten a negyedik legnagyobb amerikai befektetési bank, a Lehman Brothers. Egy másik befektetési bankot, a Merrill Lynchet a Bank of America mentette meg az összeomlástól, míg a világ legnagyobb biztosítótársaságaként számon tartott AIG 85 milliárd dolláros szövetségi hitellel tudta csak elkerülni a gazdaságtörténet legsúlyosabb pénzügyi összeomlását.

Nincs kegyelem, nincs fogoly, nincs tanú

Az idegenlégió könyörtelenül kiképzett zsoldosokkal, a feladatot mindennél fontosabbnak tartó „gyilkológépekkel” máig Franciaország egyik közrettegésnek örvendő hivatalos alakulata. Peresztegi Béla hét évet töltött a földi poklokban, de még idejében kiszállt, hogy vissza tudjon illeszkedni a civil életbe. Majdnem sikerült is neki: jelenleg légzsákokat gyárt egy multinál, és négy gyermeket nevel.

Májzsugor

Magyarország libamájtermelő nagyhatalomnak számított – 2008-ig. A világon megtermelt hízott libamáj nyolcvan százalékát kis hazánktól vásárolták, míg a „Négy Mancs” nevű állatvédő egyesület be nem tette a lábát a hazai baromfipiacra.

Veszélyes üzem

Három hónap alatt három halálos áldozatot követelő baleset és egy életveszélyes sérüléssel járó szerencsétlenség történt az M6-os autópálya építése során a Baranya megyei szakaszon. Ezenkívül a hatóságok leállíttatták az épülő alagutak kivitelezését is, mivel a Bátaszékhez közeli építmény kétszer is beomlott. Az omlás szerencsére nem követelt emberéletet.

Adócsökkentés emeléssel

Nem okozott túl nagy meglepetést a napokban ismertté vált jövő évi adótörvény-tervezet. Szakértők szerint nem ad választ érdemben a gazdaság nehézségeire, sőt a lapunknak nyilatkozó szakember szerint még az is elképzelhető, hogy nem csökkenne, hanem emelkedne a vállalkozások adóterhe.

Kell az energia

Az olimpia ideje alatt kirobbant orosz–grúz konfliktus felpörgette az eseményeket. A rövid háború miatt menekül a tőke Oroszországból, eddig mintegy 35 milliárd dollárt vontak ki a nemzetközi befektetők a moszkvai tőzsdéről. Az EU 500 millió euróval támogatja a grúz helyreállítást, ám kénytelen átalakítani energiaprogramját, miközben az oroszok az OPEC felé nyitnak.

A hét eseményei

Greenspan: évszázados válság az USA-ban „Az Egyesült Államok olyan pénzügyi válságba került, amely egy évszázadban egyszer fordul elő, és amely több mint valószínű, recesszióhoz fog vezetni” – fogalmazott Alan Greenspan, a jegybank szerepét betöltő Fed korábbi elnöke. Az USA egykori legbefolyásosabb pénzügyi vezetője elmondta: „ilyen mértékű válságot egész karrierem során nem tapasztaltam, nem kizárt, hogy ez a krízis további negatív hatást gyakorol majd az ingatlanpiacra. Még nincs a kezünkben a megoldás – tette hozzá –, és a tendencia tovább folytatódik. Nem kizárt az sem, hogy a krízis az egész világra hatással lesz, destabilizálhatja a pénzügyi rendszereket.” Recesszióban a brit gazdaságA Brit Gyáriparosok Szövetségének (CBI) legfrissebb jelentéséből kiderül, hogy a brit gazdaság már a recesszió kezdeti szakaszába jutott, és jövőre is több mint másfél évtizedes mélyponton lesz, az állástalanok száma pedig 2 millió fölé emelkedhet. A GDP az idén a harmadik negyedévben az előző negyedévihez képest 0,2 százalékkal csökkent, és nem kizárt, hogy a negyedik negyedévre további 0,1 százalékos lesz a visszaesés. A társaság 2008-ra szóló brit GDP-növekedési prognózisát 1,7 százalékról 1,1 százalékra módosította, míg a jövő évi előrejelzését az eddigi 1,3 százalékról 0,3 százalékra csökkentette, ami 1992 óta a legalacsonyabb érték lenne a szigetországban.Csőd szélén az Alitalia A csőd szélére sodródott az Alitalia olasz légitársaság. Az elmúlt időszakban napi mintegy 2 millió eurós veszteséget termelt, így az adóssága július végére elérte a 1,2 milliárd eurót. A társaság gépei vasárnap még közlekednek, utána semmilyen garancia nincs arra, hogy felszállnak. A kassza teljesen kiürült, és a hitelezők nem fognak több üzemanyagot szállítani. Az Alitalia 49,9 százaléka az olasz állam kezében van, a kormány jó ideje törekszik arra, hogy értékesítse a társaságot, ám főként szakszervezeti ellenállás miatt eddig kudarcba fulladtak a kísérletek, pedig a legnagyobb európai légitársaság, az Air France–KLM is komoly érdeklődést mutatott.

KÁVÉSZÜNET

A mágikus rock úttörői

A negyven éve, 1968 szeptem-berében alakult Led Zeppelin az elsők között játszott hard rockot és heavy metalt. Napjainkig több mint 300 millió albumot adtak el világszerte, 2005-ben pedig Grammy-életműdíjat kaptak. Töretlen sikerükben az okkultizmus felé fordulás jelentette a lejtő kezdetét, melynek köszönhetően tragédiák sorozata után fel is bomlott a banda.

Kétarcú ramadán

A muzulmán országok többségében idén szeptember 1-jén kezdődött a ramadán hónap, amely során a több mint egymilliárd hívő az iszlám vallásgyakorlat szerint böjtöl. A böjt az iszlám vallás egyik alappillére, melyet Mohamed próféta írt elő minden muszlimnak a Koránban.

Történelmi győzelem Monzában

Sebastian Vettel történelmet írt Monzában, hiszen minden idők legfiatalabb győzteseként viheti haza az első helyért járó trófeát a Forma–1-es Olasz Nagydíjról. A Toro Rosso euforikusan élte meg első győzelmét, és az azért járó pontokkal megelőzte testvércsapatát, a Red Bullt. A második helyen a mclarenes Heikki Kovalainen ért célba, míg a bronzérmes hely az olasz futamon eddig jól teljesítő Robert Kubicáé lett.

Több mint klezmer

A hazai klezmer zene egyik színvonalas képviselője a Sabbathsong. A zenekar összetétele vegyes: tagjai között zsidó, keresztény és roma zenészek – mint például Rostás Csaba, akivel már 5 éve muzsikálnak együtt – egyaránt megtalálhatók. Hasonlóképpen tarka hátterű a koncertjeik közönsége is.

Programajánló

Marketingkonferencia a fiatalokrólA Magyar Fogyasztó Platform október 1-jén konferenciát ren- dez Magyar Fogyasztó 18 címmel. Az Értjük-e, mirõl beszélnek a fiatalok? alcímet viselõ konferencián szó lesz a kamaszok életfázisairól, fogyasztási és médiahasználati szokásairól, valamint a divattal és a zenével kapcsolatos attitûdjeikrõl. A rendezvényt egy kerekasztal-beszélgetés zárja, melyben a felkért szakemberek megvitatják a 18 év alatti korosztály eléréséhez szükséges marketingeszközöket. Helyszín: Magyar Telekom Székház, I., Krisztina krt. 55. (Info:www.magyarfogyaszto.hu/18minusz/)III. Nagy Sportágválasztó A szeptember 19–20-án sorra kerülõ rendezvény célja: edzõk, élsportolók segítségével és közremûködésével minél többen, minél több sportágat a gyakorlatban kipróbálva dönthessék el, melyik mozgásformát válasszák maguknak. Melyik áll hozzájuk a legközelebb, melyik felel meg leginkább erõnlétüknek, testfelépítésüknek? Több mint 40 ingyenesen kipróbálható sportág jelenik meg a helyszínen. Szeptember 19. az óvodás és iskolás csoportok napja, szeptember 20. a nagyközönségé. Helyszín: Merkapt Maraton Sportközpont, X., Maglódi út 12/A (Info:www.sportagvalaszto.hu) Nyílt Napok a Magyar Nemzeti BankbanA Magyar Nemzeti Bank szeptember 20-án és 21-én, 10–17 óráig újra megnyitja kapuit a nagyközönség elõtt. Az érdeklõdõk nemcsak az interaktív Látogatóközpontot tekinthetik meg, hanem körbejárhatják Budapest egyik legszebb épületét is. A belépés ingyenes. (V., Szabadság tér 8–9.)Nemzetközi kertészeti szakkiállításSzeptember 19–21-én tizenötödik alkalommal rendezik meg a Hortus Hungaricus (HOHU – Magyar Kert) Nemzetközi Kertészeti Szakkiállítást és Vásárt. A legnagyobb területet változatlanul a magyar kiállítók dísznövényei foglalják el. A korszerû kertészeti technika és a háttéripar képviselete mellett a virágkötészeti bemutatókon a szakma holland, olasz és magyar mesterei lépnek fel. Helyszín: FLORA HUNGARIA Nagybani Virágpiac, Szigetszentmiklós
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!