Újabb vakcinával kapcsolatban merültek fel vérrögképződési aggályok
A Janssen oltóanyagánál is előfordult nagyon ritka trombózisos eset
Újabb vakcinával kapcsolatban merültek fel vérrögképződési aggályok

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2021. 04. 09.
Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) megkezdte a Johnson and Johnson gyógyszeripari vállalata, a Janssen által az új típusú koronavírus ellen kifejlesztett oltóanyaggal végzett oltásokat követően jelentett nagyon ritka vérrögképződéses estek kivizsgálását - közölte az uniós gyógyszerügynökség pénteken.

Az Európai Unió gyógyszerfelügyeleti hatóságának szerepét betöltő amszterdami székhelyű ügynökség közleményében kiemelte: mostanáig mindössze négy alkalommal jelentettek tromboembóliás eseményeket, azaz érelzáródás veszélyével járó vérrögképződést azoknál, akiket a Janssen vakcinájával beoltottak.

Egy ember meghalt az Egyesült Államokban

Elmondták, hogy a négy szokatlan véralvadással járó esetből egy a klinikai vizsgálat szakaszában meg nem nevezett helyszínen, három pedig a vakcina beadását követően fordult elő az Egyesült Államokban. Az egyik eset halálos kimenetelű volt - tették hozzá.

Kiemelték: kivizsgálásra vár, hogy van-e okozati összefüggés a Janssen oltóanyaga és a kisszámú vérrögképződéses eset között.

Az ügynökség illetékes kockázatértékelő bizottsága (PRAC) megkezdte az esetek felülvizsgálatát annak megállapítására, hogy szükség-e a vakcina termékinformációjának frissítése.

A Janssen koronavírus elleni oltóanyagát jelenleg csak az Egyesült Államokban alkalmazzák, a vakcina március 11-én kapott ideiglenes forgalombahozatali engedélyt az Európai Unióban. Az oltóanyag bevezetése még egyetlen EU-tagállamban sem kezdődött el, alkalmazása Európában a következő hetekben várható.

Az Európai Bizottság október 8-án kötött megállapodást a Johnson & Johnson vállalattal 200 millió adag oltóanyag beszerzéséről, további 200 millió dózis vásárlásának lehetőségével.

A Janssen által kifejlesztett oltóanyag arra a technológiai platformra támaszkodik, amelyet már használtak a gyógyszergyár ebola elleni oltóanyagának, valamint a Zika-, az RSV- és a HIV-vírus elleni vakcinák kifejlesztéséhez és gyártásához. Az oltóanyagban ártalmatlanított adenovírussal juttatják be a koronavírusra jellemző tüskefehérjét a szervezetbe. Az immunrendszer ezt követően idegen anyagként kezeli ezt a fehérjét, és természetes védekezésként antitesteket és a fehérvérsejtek csoportjához tartozó T-sejteket termel ellene. A vakcinában található adenovírus nem képes szaporodni, és nem okoz betegséget.

 

Az AstraZenecáról megállapították: biztonságos és hatékony

Az Európai Gyógyszerügynökség szerdán tette közzé az AstraZeneca brit-svéd gyógyszergyártó és az Oxfordi Egyetem Vaxzevria névre keresztelt oltóanyagával kapcsolatban felvetődött vérrögképződéses esetek kivizsgálásának részeredményét. Az ügynökség arra a következtetésre jutott, hogy lehetséges az összefüggés a vérrögképződéssel összefüggő rendellenességek korábban jelzett nagyon ritka esetei és az AstraZeneca gyógyszergyár koronavírus elleni oltóanyaga között,

a vakcina előnyei azonban továbbra is felülmúlják a lehetséges mellékhatások kockázatait.

Mint közölték: a vérrögképződés esetleges veszélyét fel kell tüntetni a vakcina "nagyon ritka mellékhatásaként".

Az értékelés alátámasztja, hogy az AstraZeneca vakcinája biztonságos, és hatékonyan képes megelőzni a koronavírus okozta betegséget, csökkenti a kórházi kezelés és halálesetek kockázatát - tették hozzá. Hangsúlyozták továbbá, hogy a koronavírus okozta elhalálozás kockázata sokkal magasabb, mint a vérrögképződés esetleges, nagyon ritka előfordulása. Az ügynökség nem javasolt semmiféle korlátozást az oltóanyag alkalmazása tekintetében a 18 éveseknél idősebbek esetében. A vakcina további vizsgálata folytatódik - közölték.

(MTI/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!