Úgy tűnik, nem jött be a „bosszantás”: Csökkent Macron népszerűsége
Úgy tűnik, nem jött be a „bosszantás”: Csökkent Macron népszerűsége

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2022. 01. 13.
Egy szerdán megjelent felmérés szerint a francia elnökjelöltek közti küzdelemben csökkent Emmanuel Macron államfő előnye a többi jelölthöz képest, s a második fordulóban holtversenyen alakulna ki közte és Valérie Pécresse, a jobbközép Köztársaságiak jelöltje között, ha most tartanák az elnökválasztást.

Az Elabe közvélemény-kutatóintézet felmérése szerint - amelyet a Le Figaro című lap közölt - a köztársasági elnöknek a koronavírus elleni oltást elutasítók megbélyegzéséről szóló interjúja nyomán három százalékkal visszaesett a támogatottsága.

Ha most tartanák az elnökválasztást, akkor az első fordulójában a szavazatoknak csak 22,5-23 százalékára számíthatna.

A felmérés szerint a második helyen - 17 százalékos támogatottsággal - holtversenyben lenne Marine Le Pen, a Nemzeti Tömörülés államfőjelöltje és Valérie Pécresse, a Köztársaságiak elnökjelöltje. Éric Zemmour jobboldali publicista a szavazatok 13 százalékával a negyedik helyre szorult. Az Elabe szerint a baloldali jelöltek közül egyik sem számíthat 10 százaléknál nagyobb támogatottságra. 

Emmanuel Macron a második fordulóban is a korábbiaknál rosszabbul szerepelne az Elabe szerint: Valérie Pécresse-szel szemben jelenleg a szavazatok felére számíthat, míg Marine Le Pent 54,5 százalékos eredménnyel tudná legyőzni, amely 2,5 százalékkal kevesebb, mint az előző mérés idején. Amennyiben Zemmour lenne a kihívója, Macront a szavazatok 36 százalékával választanák újra, ami négy százalékkal kevesebb, mint a múlt hónapban.

Bosszantani szeretné az oltatlanokat

Az Elabe a köztársasági elnök népszerűségvesztését több jelenséggel is magyarázza. Jóllehet, 2017-es megválasztása óta Emmanuel Macron szavazótábora stabil, de jelenleg közülük három százalékkal kevesebben kívánnak az urnákhoz vonulni (86 százalék), mint az előző mérés idején. A Le Parisien című napilapnak az oltást elutasítókról adott interjúja miatt pedig Macron elsősorban a 35 éven aluliak körében vesztett választókat. Ezzel párhuzamosan a három jobboldali jelölt támogatottsága stabil maradt.  

"Kifejezetten bosszantani szeretném az oltatlanokat. Folytatjuk is, a végsőkig. Ez a stratégia"

- jelentette ki egy héttel ezelőtt a köztársasági elnök a Le Parisien című napilapnak adott interjúban az oltási igazolásról szóló törvénytervezet parlamenti vitája kapcsán. "Nem zárom őket börtönbe, nem kötelezem őket erővel az oltásra. Tehát meg kell nekik mondani: január 15-től nem mehetnek többet étterembe, nem fognak tudni beülni egy kávéra, nem mehetnek többet színházba, moziba" - fogalmazott. 

Az államfő pénteken megerősítette, hogy kormány a koronavírus elleni stratégiáját az oltásra építi. Emmanuel Macron szerint "ez  teljesen európai folyamat, amely azok számára szigorít, akik nem kaptak oltást". A reprezentatív felmérés 1465 nagykorú francia állampolgár megkérdezésével készült január 10-én és 11-én. Az elnökválasztás első fordulóját április 10-én, a másodikat április 24-én rendezik.

(Hetek / MTI)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!