Tüntetők foglalták el az iraki parlamentet, majd éneklésbe és táncba fogtak
Az arab ország komoly gazdasági és politikai válsággal küszködik
Tüntetők foglalták el az iraki parlamentet, majd éneklésbe és táncba fogtak

Forrás: Youtube/Evening Standard

2022. 07. 28.
Irak befolyásos hitszónoka és politikusa, Moktada asz-Szadr szavai hatására több száz fős tömeg nyomult be az iraki parlamentbe, és kezdett énekelni, illetve táncolni. A törvényhozás épületét a rivális politikai erő miniszterelnök-jelöltje elleni tiltakozás jegyében rohamozták meg a tüntetők.

Musztafa al-Kadhemi miniszterelnök az épület körül gyülekező tömeget látva azonnali távozásra szólította fel a tüntetőket.

Majd figyelmeztette őket, hogy a biztonsági erők biztosítani fogják „az állami intézmények és a külképviseletek védelmét”.

Azonban Szadr buzdítására a tüntetők tömege pár órával később megindult a parlament felé.

A rendőrök először könnygázt lőttek közéjük, hogy megakadályozzák őket a kapu áttörésében, de a tömeg végül sikeresen bejutott a parlamentbe.

A megmozduálsok újabb kihívás elé állítják az olajban gazdag országot, amely a globális energiaárak emelkedése ellenére továbbra is politikai, társadalmi és gazdasági válságban van.

Szadr politikai blokkja az októberi választások után a legnagyobb parlamenti frakcióként vehette birtokba mandátumait, de még így sem tudott parlamenti többséghez jutni.

73 mandátumot szereztek a tavalyi választásokon a 329 fős törvényhozásban.

Napjainkban – tehát kilenc hónappal a szavazás után – is patthelyzet mutatkozik az új kormány megalakulása körül.

A tiltakozók a végsőkig elmennek, hogy kifejezzék nemtetszésüket Mohammed al-Szudáni egykori miniszter és volt tartományi kormányzó jelölése kapcsán, aki az Irán-barát rivális politikai erő miniszterelnök-jelöltje.

(TheGuardian/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!