Trump miniszterét bírálta a magyar Nobel-díjas tudós
Karikó Katalin felháborodott, hogy leállították az általa indított kutatást
Trump miniszterét bírálta a magyar Nobel-díjas tudós

Forrás: Friderikusz Podcast

2025. 08. 19.
Karikó Katalin megfenyegette Robert F. Kennedy egészségügyi minisztert. A Nobel-díjas tudós szerint a következő nagy járványban Amerika könyöröghet majd az mRNS-oltásokért, amelyeknek a kutatását Trump minisztere leállította.

„Még soha nem fordult elő, hogy egy miniszter, aki nem is kutató, hanem ügyvéd, egyszerűen kijelenti, hogy minden pénzt visszavon egy tudományterületről, és ezzel ellehetetleníti a kutatást” – jelentette ki Karikó Katalin a Magyar Hangnak adott interjúban.

Az ügy előzménye, hogy az amerikai egészségügyi miniszter leállította az mRNS-vakcinák fejlesztésének finanszírozását. Robert F. Kennedy költségcsökkentő intézkedése összesen 22 projektet érint, amelyek értéke megközelíti az 500 millió dollárt. A döntés a koronavírus-járvány idején indított, az mRNA-val kapcsolatos beruházások átfogó felülvizsgálatát követően született.

Karikó Katalin szerint Kennedy minisztersége nagy hátrány nemcsak az amerikai tudománynak, hanem magának az országnak is.

„Amikor majd jön a következő pandémia, a fejlesztések leállítása hatalmas nemzetbiztonsági veszélyt fog előidézni. Akkor Amerika könyöröghet majd a kínaiaknak vagy Európának, hogy adjanak mRNS-oltásokat” – mondta.

A kutató úgy véli, Kennedy minden döntését félreértésekre és hazugságokra alapozza, a tényeket nem nézi és nem hisz a tudományban. A miniszter azon feltételezését, mely szerint az mRNS-oltások ellen könnyebben fejlesztenek ki rezisztenciát a kórokozók, egyszerűen álhírnek nevezte.

A Nobel-díjas tudós arról nem tett említést, hogy az amerikai kongresszus is vizsgálatot folytat az mRNS vakcinák súlyos egészségkárosító utóhatásainak a felmérésére. Itt a csatornánkon közzétettük az egyik drámai tanúvallomás, Robert Sullivan kutatóorvos beszámolóját a Pfizer-féle Covid-vakcinák kiváltotta károsodásokról. Ebből következik most egy részlet, Sullivan doktor teljes tanúvallomását magyar szinkronnal meghallgathatják a Hetek YouTube csatornáján.

De mit is ígért Robert F. Kennedy az amerikai választási kampányban? A néhai elnök unokaöccse előre meg mondta, hogy harcolni fog a gyógyszeripai óriáslobbi, a Big Pharma, és mögöttük álló pénzügyi hatalmasságok, köztük a BlackRock ellen. Karikó Katalin heves támadása kapcsán érdemes felidézni azt a drámai beszédet, amit Kennedy röviddel a választások előtt mondott, ezt itt nézhetik meg, szintén magyar szinkronnal.

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!