Továbbra sem csitulnak a harcok Európa legnagyobb atomerőművénél, ma érkezhet meg a vizsgálóbizottság
Úgy tűnik, nem lesz egyszerű megközelíteni a zaporizzsjai erőművet
Továbbra sem csitulnak a harcok Európa legnagyobb atomerőművénél, ma érkezhet meg a vizsgálóbizottság

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2022. 09. 01.
Csütörtök délelőtt érkezhet meg Enerhodar városba a zaporizzsjai atomerőművet vizsgáló nemzetközi küldöttség. Ugyanakkor a szakadár régió vezetése közölte, nem ad ki külön engedélyt a missziónak, hogy gyorsan eljussanak a létesítményhez, ahol továbbra is zajlanak a harcok. 

Az orosz védelmi minisztérium közlése szerint két, összesen hatvan fős diverzánscsoportot tett partra az ukrán hadsereg a kahovkai víztározó partján, három kilométerre a zaporizzsjai atomerőműtől északkeletre, a fegyveresek kísérletet tettek a létesítmény elfoglalására.

A tárca szerint a partraszállás közép-európai idő szerint öt órakor történt. A tájékoztatás értelmében

"intézkedések történtek az ellenség megsemmisítésére",

beleértve a harci gépek bevetését is.

A közlemény szerint az ukrán fegyveres erők reggel hét óra óta lövik a Nemzetközi Atomenergia-ügynökségnek (NAÜ) az atomerőműbe várt missziójának találkozóhelyét Vasziljivka falu és a nukleáris létesítmény közelében. Négy lövedék az első erőműblokktól 400 méterre robbant fel.

Vlagyimir Rogov, Zaporizzsja megye Moszkva-barát közigazgatási főtanácsának tagja a Szolovjov LIVE médiacsatornán azt mondta, hogy a partraszállást félórás masszív tüzérségi előkészítés előzte meg. A tisztségviselő azt mondta, hogy az ukrán deszant

"fő célja nyilvánvalóan az atomerőmű elfoglalása volt". 

Rogov a Telegram-csatornáján közölte, hogy az ukrán fegyveres erők ágyúzása következtében működésbe léphetett a zaporizzsjai atomerőmű védelmi rendszere és lekapcsolódhatott az ötödik blokk, a tartalék áramvezeték megsérült.

Szerda kora délután a Zaporizzsja megyei kormányzói hivatal közölte, hogy a Nemzetközi NAÜ küldöttsége megérkezett Kijevből Zaporizzsjába. A zaporizzsjai régió megszállt részének Moszkva-párti hatóságai bejelentették, hogy 

nem adnak ki külön engedélyt a NAÜ-misszió résztvevői számára, hogy gyorsan eljuthassanak a zaporizzsjai atomerőműbe, 

és még azt is hozzátették, hogy a küldöttség érkezését a nukleáris létesítménynek otthont adó Enerhodar városba csütörtök délelőttre várják. 

"A NAÜ-misszió sorban áll majd, hogy eljuthasson a zaporizzsjai régió felszabadított részébe"

- szögezte le Vlagyimir Rogov, Zaporizzsja megye Moszkva-barát közigazgatási főtanácsának tagja a Telegram üzenetküldő alkalmazáson.

Zelenszkij: az erőműnek ismét ukrán ellenőrzés alá kell kerülnie

Ezt megelőzően szintén szerdán Volodimir Zelenszkij ukrán elnök fogadta Kijevben Rafael Grossi NAÜ-főigazgatót. A misszióban 14 szakértő kapott helyet Lengyelországból, Litvániából, Kínából, Szerbiából, Franciaországból, Olaszországból, Mexikóból, Albániából, Jordániából és Észak-Macedóniából.

Zelenszkij a találkozó előtt kijelentette: Ukrajna érdekelt abban, hogy a NAÜ missziója eljusson a zaporizzsjai atomerőműhöz. Az államfő hangsúlyozta, hogy Kijev bízik a NAÜ szakembereiben, ugyanakkor elvárja, hogy ne pusztán csak ellenőrizzék a helyzetet a nukleáris létesítményben, hanem szülessenek stratégiai döntések a látogatás eredményeként. 

"Az állomás ukrán tulajdonban van, és ukrán szakemberek irányítják" - szögezte le. Hangoztatta, hogy "sürgősen mihamarabb mentesítsék a fegyverektől az erőművet, vonjanak ki onnan minden orosz katonát, távolítsák el a létesítményből a robbanóanyagokat, és mindenfajta  fegyvert. Hozzátette, hogy az erőműnek ismét az ukrán állam ellenőrzése alá kell kerülnie.

(Hetek / MTI)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!