Súlyosan büntetnék a gyermekeken végzett nemváltó műtéteket Alabamában
A törvénysértők akár 10 éves börtönbüntetésre is számíthatnak
Súlyosan büntetnék a gyermekeken végzett  nemváltó műtéteket Alabamában

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2021. 03. 05.
Alabama szenátusa a héten elfogadott egy törvényjavaslatot, mely betiltja a kiskorú "transznemű" gyermekek pubertás-blokkolókkal, hormonterápiával és nemváltó műtéttel való kezelését, mely alkalmazása bűncselekménynek számíthat, amennyiben a javaslatot a képviselőház is elfogadja. A Shay Shelnutt republikánus szenátor által kezdeményezett törvényt 23-4 arányban szavazta meg a testület.

A törvény megsértése esetén az érintettek akár 10 éves börtönbüntetéssel vagy 15 ezer dolláros (4,6 millió forintos) bírsággal is sújthatóak. 

"A gyermekek nem elég érettek, hogy ilyen gyógyszerekről és műtétekről döntsenek. Az egész döntés lényege a gyermekek védelme"

- nyilatkozta a kérdésben Shelnutt. 

A transznemű jogvédők azonban felháborodtak a döntésen és elítélték a törvényjavaslatot, azt állítva, hogy az "veszélyeztetné" a transznemű gyermekeket, ugyanis szerintük "elsöprő bizonyíték van arra, hogy a transznemű és nem bináris fiatalok identitásukban való megerősítése csökkenti az öngyilkossági kockázatot és javítja az egészségüket is".

Ahogy arról a közelmúltban a Hetek is beszámolt, tavayl decemberben a brit felsőbíróság úgy határozott, hogy a 16 éven aluli, nemváltoztatáson gondolkodó tinédzserek nem elég érettek ahhoz, hogy pubertásblokkolók szedése mellett döntsenek. Egy transznemű fiatal ugyanis beperelte az őt kezelő klinikát, mivel tinédzser kori hormonterápiájával úgy érzi elrontották az életét. 

A Newsweek hasábjain pedig a hetekben egy "transznemű férfi" saját történetén keresztül illusztrálta, milyen

súlyos  következményekkel járhatnak a nemváltó műtétek, és miért nem kellene a gyermekeket erre bátorítani.

Az alabamai képviselőház jelenleg a 391. számú törvényjavaslatot is fontolgatja, amely megtiltaná a transznemű fiataloknak, hogy olyan iskolai sportcsapatokban játsszanak, amilyen neműként meghatározzák magukat. Az ügyben tavaly egy másik államban három tinilány pert is indított, mondván,

nem fair biológiai férfiak ellen versenyeztetni őket.

További hét államban is benyújtottak hasonló törvényjavaslatokat. Anthony Sabatini, floridai képviselő a múlt hónapban benyújtotta a lánysport védő javaslatát, amely kriminalizálná a transznemű orvosi kezelést, ugyanakkor megakadályozná, hogy a transznemű sportolók iskolai lánysportversenyeken vegyenek részt.

(Disrn/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!