Sokkoló részletek: az ablakon próbált kimászni Varga Judit Magyar Péter elől
Közzétette a HVG a rendőri jelentés állításait
Sokkoló részletek: az ablakon próbált kimászni Varga Judit Magyar Péter elől

Forrás: Facebook/Magyar Péter

2024. 03. 19.
További részletek láttak napvilágot arról a rendőri jelentésről, amely még 2020-ban készült Varga Judit volt igazságügyminiszter illetve akkori férje, Magyar Péter veszekedéséről. A dokumentum a HVG birtokába került, ám Magyar Péter a publikálását megelőzendő maga posztolt az esetről. Most további részleteket is közölt mind a lap, mind pedig a volt férj. 

A rendőrség arról tájékoztatott, hogy az országos rendőrfőkapitány vizsgálatot rendelt el a sajtóban megjelent információk, illetve a Magyar Péter által közölt vélelmekre hivatkozva. 

Varga Judit volt igazságügyminiszter egykori férje szerint lejárató kampány indult ellene, a politikai kilépése miatt vették most elő ezt a három évvel ezelőtti ügyet, amelyről szerinte hamis rendőri jelentés készült, illetve már a 2020-as veszekedésről is azt mondta, hogy egy "előre megrendezett színjáték" történt. Ezt különösen abban vélte felfedezni, hogy szerinte volt felesége a veszekedésük egy pontján "szürrelális módon elkezdett a szuterénben lévő szoba ablakán kifelé csomagokat hajigálni és kimászni az akkor ott megjelenő testőr karjaiba."

A HVG cikkét a rendőri jelentésről ide kattintva tudja elolvasni, míg Magyar Péter reakcióját az abban foglalt kijelentésekre pedig az alábbi bejegyzésében:

(Facebook)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!