Románia is beavatkozik a brutális benzinárak csökkentése érdekében
Szerdán a legolcsóbb benzin ára 684 forint volt literenként
Románia is beavatkozik a brutális benzinárak csökkentése érdekében

Illusztráció( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)

2022. 06. 23.
Romániában júliustól legalább három hónapos időszakra az állami költségvetésből fogják kompenzálni az üzemanyag fogyasztói árának emelkedését, az erről szóló intézkedéseket a kormány csütörtöki ülése után részletezik - jelentette be a kormánykoalíció két pártelnöke, Nicolae Ciuca liberális miniszterelnök és Marcel Ciuca szociáldemokrata házelnök szerdán.

A román kormánypártok vezetői szerint a kompenzálási mechanizmusról szóló jogszabályt egy következő kormányülésen fogadják majd el.

Az árkompenzációt az állami költségvetésből fogják finanszírozni, de a kormány annak a lehetőségét is mérlegeli, hogy a kompenzáció egy részét az ágazatban működő vállalatokra terhelje.

A bukaresti nagykoalíció, amelyben a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is részt vesz, a növekvő társadalmi elégedetlenségre reagálva napok óta keresi a megoldást a benzin és gázolaj drágulásának megfékezésére.

A Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetői a liberális energiaügyi minisztert sürgették, hogy az üzemanyagok árának hatósági korlátozására dolgozzon ki javaslatot, míg a Nemzeti Liberális Párt (PNL) politikusai a szociáldemokrata pénzügyminisztertől várták a megoldást, arra hivatkozva, hogy az üzemanyag árának jelentős részét a költségvetésbe kerülő áfa és jövedéki adó teszi ki.

A liberálisok szerint az árstop hiányt idézhet elő, a szociáldemokraták pedig azzal érveltek, hogy nincs semmi garancia arra, hogy csökkeni fog a fogyasztói ár, ha lefaragják az adóterheket.

Ciuca és Ciolacu sem a bevezetendő árkompenzáció mértékét, sem finanszírozási forrásait nem részletezte - a bukaresti média szerint erről még nem sikerült megegyezniük a kormánypártoknak.

Romániában több mint másfélszeresére drágult az üzemanyag az év eleje óta. A közösségi oldalakon az autósok tiltakozó akciókat szerveznek, csekély mértékű üzemanyagot tankolva helyenként órákra megbénítják a töltőállomások forgalmát. A román fuvarozók országos szövetsége (FORT) is múlt heti közleményében az üzemanyag árának hatósági korlátozását követelte Magyarország és Szlovénia példájára hivatkozva.

A román versenytanács által működtetett árfigyelő honlap szerint szerdán Bukarestben a legolcsóbb gázolaj 9,16 lej (732 forint), a legolcsóbb benzin pedig 8,56 lej (684 forint) volt literenként.

(MTI/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!